Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy a szocialistáknál milyen a pártfegyelem. Mind ez ideig szilárdnak látszott. A csintalankodók simán vesztették el befolyásukat, az MSZP nem rendült meg Pozsgay és Szűrős távozásakor, Németh Miklós kívülmaradása sem érintette érzékenyen, tán még a jó öreg Horn Gyula pálfordulása sem veszélyeztetné az egységet. Ez az érdekszövetség, amelynek egyre több titkára derül fény, és egyre többet borít homály, mindent kibír. Ha jóindulatúak volnánk, azt a következtetést vonhatnánk le, hogy a Párt megújult, átalakult, modernizálódott. Ez a megújulás minimum 1905 óta tart a nagy nemzetközi családban, amelynek a mi kis pártunk csak elenyésző része. Ha nem láttam volna a minap a tévében Clara Zetkin tüzével vitatkozni egy igazi tősgyökeres, gágogó szocialista rémbanyát, azt hinném, hogy az MSZP, ellentétben a Bourbonokkal, sokat tanult, és mindent elfelejtett.
Kétségkívül kicserélődtek a „fejek”, és változtak az ideológiák, a szálak, amelyek Gyurcsányt mondjuk Horn Gyulához kötik, kibogozhatatlannak tűnnek. Gyurcsány nyílt vadkapitalista, tőkefelhalmozó lendületéből hiányzik minden proli mentalitás. De mily bonyolult az emberi lélek: a populáció mégis észreveszi a ragadozómadár-arcél mögött a szociális érzékenységet, miként Medgyessy luxus-européerségében is sejtetni véli a kétkezi dolgozók iránti hajlandóságot. Azt a mercedeses úrvezetőt ismeri fel benne, aki előzni engedi a trabantost. Ez ugyebár kész csoda.
Visszatérve kiindulópontunkhoz: a XX. század közepén, s még odébb is, megfelelő volt a pártfegyelem, ugyanakkor folyamatos megújulásnak és megtisztulásnak lehettünk tanúi. Régen is cserélődtek a fejek a szó legszorosabb értelmében, némelyek porba hullottak, mások fölemelkedtek. Akkor nem csupán a húsos fazék volt a tét, hanem maga az élet. Nagyobb is volt a hűség és a fegyelem. Képzeljenek el egy Jánosit, amint bírálgatja a sajtóban a pártot, s mondjuk Apró Antal bizonyos ügyeit firtatja a nyilvánosság előtt. Ugye, nem tudunk ilyet elképzelni. Már csak azért sem, mert nem volt nyilvánosság. Most sincs egészen, de mégis. Azt fontolgatom magamban: lesz-e retorzió, netán kiborul-e a bili, vagy Jánosi retirál, mielőtt nélküle újulna meg ismét a párt. Mi vezérli a szocialisták választmányának elnökét? A párt érdekében emelt szót bizonyos tisztázatlan és tisztátalan jelenségekkel kapcsolatban? Vagy egyszerűen megsértődött, mivel a miniszterelnök különösebb szívfájdalom nélkül távolította el a sportminiszteri posztról, s helyébe kegyencét és mentorát, a megújult párt (csöppet sem szürke) eminenciását ültette. Hogyan lehet valaki kegyenc és mentor egy személyben, kérdezhetnék most. Hát így: a kölcsönös szolgálatok és biznisz jegyében.
Néha, különösen ilyenkor, az ember arra gondol, mi van és mi lesz Kováccsal? Ő az új rohambrigádhoz tartozik-e? Milyen alávetettségek és közös érdekek munkálnak a megbonthatatlan szövetségben, mekkora az a konc, amely az örök hűséget és szolidaritást biztosítja? Jánosi vétett ez ellen, s ha vétett, akkor van-e erő mögötte? Szeretik-e egymást ezek az emberek, akiknek önzéséhez kétség aligha fér.
S mi van azokkal, akik merő szimpátiából és nosztalgiából szolgálják a pártot? Az egykorvolt alapszerviekkel és kerületiekkel, a nőtanács és békemozgalom aktivistáival, a lakóhelyi összekötőkkel. Tudják, hogy mit szolgálnak? Kétségkívül ingyen és önként teszik. Szívből. Öntudatból. Sokuk nyilvánvaló meggyőződése, hogy náluk az igazság. Előttem van a rémbanya arca, villogó szemüvege, ahogy vádolt, áthárított, és vádolt. Lehet ilyet hit nélkül tenni? Ugyanígy gágogott egykor a nőtanácsban?
Mennyi, de mennyi apró harcosa van (és volt) ennek és annak a pártnak, mert az a különös eset áll fenn, hogy itt az ennek és az annak megkülönböztethetetlen. Aki ennek hódol, a legnagyobb jóhiszeműséggel annak is hódol. A múltnak, amely el van feledve.
Ez ám a kész csoda. Ilyen sehol sincs Nyugaton, csak itt, Európa gyepűjén, azokban az országokban, amelyek a Tábort alkották egykor. Gondolták volna valamikor a szabad demokraták, hogy 2002 után az ő parlamentbe jutásuk teszi lehetővé, hogy a kerekasztal-tárgyalásokon keménykedő Fejti György gyártsa jó pénzért a magyar postások új egyentáskáját?
Eddig terjed a pártfegyelem? Ez az a szolidaritás, amely egykor Angela Davisért is létrejött? A postástáska?
Hogy ki felel egyszer ezekre a kérdésekre, én nem tudom…