Érezhetően egyenlőtlen a partneri viszony

Két napot tölt együtt mától Camp Davidben az orosz és az amerikai elnök. George W. Bush és Vlagyimir Putyin immár régi ismerősök, s ami ennél is fontosabb, láthatólag jól érzik magukat egymás társaságában. Rajtuk tehát most sem múlik majd a csúcs sikere, a várható bensőséges hangulat sem rejtheti el azt a tényt, hogy a két ország partnersége, néhány tekintetben szövetsége meglehetősen féloldalas. Az orosz–amerikai viszony szorosabbá válását akadályozza a még mindig érezhető kölcsönös bizalmatlanság, a legalábbis taktikai jellegű nézetkülönbségek, a hosszú távú politika hiánya s az a tény, hogy a két ország eltérő nemzetközi súlyából adódóan Washington érezhetően nem kezeli egyenlő partnerként Moszkvát. Sokszor úgy látszik, mintha valódi partnerkapcsolatra csupán a két elnök törekedne, miközben mind Washingtonban, mind pedig Moszkvában komoly ellenzéke van a közeledésnek.

Két évvel ezelőtt, a New York és Washington elleni terrortámadások után az orosz külpolitikai nyitás látványos felgyorsulásával úgy tűnt, Moszkva hamarosan Washington egyik legközelebbi szövetségesévé válhat. A terrorizmus elleni harc közös érdekei továbbra is egységet teremtenek a két ország között, az iraki háború azonban rávilágított a különbségekre is. Amerika megtámadásának második évfordulóján ezért most a két elnök a két ország kapcsolatában az utóbbi időben támadt repedéseket igyekszik eltüntetni. A látogatás előtti nyilatkozatok mindkét oldalon jelzik a törekvést erre. Putyin egyfajta gesztusként még azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy megfelelő ENSZ-mandátum esetén szimbolikusan akár orosz békefenntartók is megjelenhetnek Irakban.

Ez a hangnem jellemzi majd feltehetőleg a Camp David-i tárgyalásokat is, stratégiai szövetségről azonban egyelőre csak (bár ez sem kevés) a terrorizmus elleni harc, a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása vagy a nemzetközi stabilitás erősítése kérdésében beszélhetünk. Irak tekintetében a nézetek érezhető közeledése ellenére is kevesebbről van egyelőre szó, míg kimondottan eltérő az iráni atomprogram megítélésében. A mosolyok mögött még érezhetőbb a feszültség újabban a posztszovjet térség feletti befolyás kérdésében. Az ebben a régióban is aktív offenzívát folytató Egyesült Államokban érezhetően fejcsóválva figyelték, ahogy Oroszország az utóbbi hónapokban az egységes gazdasági térségről szóló megállapodás tető alá hozása révén igyekezett erősíteni pozícióit. Amerika minden eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy Moszkva monopolizálhassa a közép-ázsiai kőolaj és földgáz Európába szállítását, vagy bármilyen eszközzel ellenőrzése alá vonja Ukrajnát. A békülékeny hangok mellett ezért a nyomásgyakorlás eszközeként jól időzítve Washingtonban meglebegtették a csecsen kérdés emberjogi vonatkozásait. A pozitív végkicsengést erősítendő, mindezek ellensúlyaként azonban a közös érdekek demonstrálására minden bizonnyal ismét szóba hozzák majd az elnökök az orosz WTO-tagság támogatását vagy az energetikai együttműködés ma még meglehetősen kezdetleges stádiumban lévő tervét. Mindezek végeredményeként így aztán alighanem a Camp David-i csúcs is a nyílt konfliktusoktól mentes, szívélyes baráti tárgyalások sorába illeszkedik majd.