Fontos-e az igazság?

Szeptember elején a Magyar Gallup Intézet felmérést készített arról, hogy a lakosság hány százaléka értesült a brókerbotrányként elhíresült sikkasztási és pénzmosási ügyről, illetve azt tudakolta, a kormánypártokhoz vagy az ellenzékhez kötik-e a történteket. A valamivel több mint ezer megkérdezettnek mindössze tizenkét százaléka nem hallott az egészről semmit, ám akik értesültek róla, azoknak a negyvenöt százaléka nem tudja, hogy melyik politikai párthoz kösse a botrányos eseményeket.
Vagyis hallottak róla, de fogalmuk sincs, mi is történt voltaképpen az érintett bankokban és azok leányintézményeinél. A közvélemény-kutatók azt már nem vizsgálták, hogy a megkérdezettek hány százaléka rendelkezik az ügy megértéséhez szükséges elemi közgazdasági ismeretekkel, s egyáltalán tudja-e, mit csinál egy bróker, amikor éppen nem sikkaszt.
De vajon elvárható-e, hogy a sertéstenyésztő, a falusi kisnyugdíjas vagy a három műszakban dolgozó nővér naprakész tőzsdei információkkal rendelkezzen, amikor a lakosság túlnyomó többsége még életében nem látott értékpapírt, és fogalma sincs arról, milyen szabályok kötnek egy bankigazgatót? Az pedig már végképp hidegen hagyja őket, hogy mivel foglalkoznak a brókercégek.
Ettől persze még meg lehet kérdezni bárkit bármiről, jóllehet sokkal érdekesebb volna, ha megvizsgálhatnánk a számok tükrében, vajon a magyar lakosság általában mennyire tájékozott a mindennapjait befolyásoló kérdésekben.
Tudja-e, hová vándorolnak az adóforintjai, milyen törvényeket hoz és módosít a parlament, tisztában van-e a jogaival és kötelezettségeivel, rendelkezik-e megfelelő információkkal ahhoz, hogy választópolgárként hozzájáruljon az egész országot érintő döntések meghozatalához? Vagy csak fél füllel hallott ezt-azt, ám egyetlen közéleti vagy politikai esemény hátteréről sem tud eleget ahhoz, hogy arról megalapozott saját véleménye legyen?
Minap, amíg a kereszteződésben a lámpa zöldre váltott, két idős asszony beszélgetésének lehettem fültanúja. A brókerbotrányról volt szó, s egyikük indulatosan összegezte véleményét: ez is az Orbán-kormány bűne.
Ők nyilván onnan vették információjukat, ahonnan az a tizenhét százalék, amelyik a Gallup felmérése szerint az ellenzéki pártokhoz köti a brókerügyet, holott ebben a kérdésben egyetlen fideszes politikus neve sem szerepelt, jóllehet a baloldalon próbálkoznak néhányuk besározásával.
A megkérdezettek harmincnyolc százaléka nem kötődik egyik párthoz sem, viszont a nyolcmillió választásra jogosult állampolgárnak mindössze valamivel kevesebb, mint huszonöt százaléka maradt távol az urnáktól a 2002. évi országgyűlési választásokon. Adódik tehát a kérdés: az a tizenhárom százalék, amelyiknek az egyik párt olyan, mint másik, mégis elment szavazni, milyen érvek alapján döntött a pillanat hevében arról, hogy hová teszi az ikszet?
E tekintetben a közvélemény-kutatási adatok mellett érdemes figyelni azokra a felmérésekre is, amelyek a lakosság ilyen-olyan csoportjainak a tudásszintjét mutatják. E tekintetben lesújtó eredmények látnak napvilágot időről időre. Kiderült például, hogy még a diplomások körében is riasztóan magas azoknak az aránya, akik nem képesek értelmezni azt, amit olvasnak. A felnőtt lakosság között szép számmal találunk olyanokat, akiknek egy nyomtatvány kitöltése reménytelen feladat, nem beszélve egy hivatalos levél megírásáról. Márpedig a közélet kérdéseire adott helyes válaszok ennél sokkal bonyolultabbak, sokszor még azok számára is, akik művelik.
A pártpreferenciák változásáról tudósító legújabb adatok korántsem jelentik azt, hogy az MSZP elveszítette volna hitelét a stabil választói körében. Közülük sokan minden körülmények között kitartanak mellette, azok, akik a korábbi évtizedek kötődése mellett főként azért szavaznak az MSZP-re, mert utálják a Fideszt, azok politikusait. A következő négy évben pedig hiába születnek az életszínvonalukat alapvetően befolyásoló rossz döntések, hiába derülnek ki sorra a kormányt érintő gyanús gazdasági ügyletek, törnek ki olyan botrányok, mint a mostani brókerügy, akárhányszor érik hazugságon a kormány felelős vezetőit, vagyis történjen bármi rossz, mindenért a Fideszt okolják. Ahogyan ezt az idős aszszony elcsípett megjegyzése is példázza.
A temérdek napi- és hetilaptól roskadozó újságosstandok és a számtalan televíziós hírcsatorna befolyásolása mellett az elkötelezett szavazót ugyanis nem érdekli az igazság, illetve meggyőződéssel hiszi, hogy az általa kiválasztott párt nem hibázhat, mert személyes kudarc lenne, ha kiderülne: nem a megfelelő helyre adta a voksát. Az érzelmi alapon szavazó gondolkodás és kételkedés nélkül elhiszi, amit kedvenc politikusai mondanak, akkor is, ha egyértelmű, hogy elferdítik az igazságot. Csakhogy ők ezt nem tudják, mert az információk tengerében a baloldali médiatúlsúly következtében csak szelektív módon tájékozódnak.
Így eshet meg, hogy Magyarországon a tények hiába makacs dolgok, mi azokat is képesek vagyunk érzelmi alapon megítélni. Ahogy történik ez a brókerbotrány esetében. S elég elgondolkodtató, hogy a Gallup adatai szerint a lakosság 2, azaz kettő százaléka hisz abban, hogy az igazság rövid időn belül kiderül, míg hatvankét százalék úgy gondolja, hogy soha nem sikerül feltárni az ügy részleteit.
A világon mindenhol akadnak olyan politikusok, akik nem tudnak ellenállni a pénz csábításának, ám ha törvényszegésnek csak a gyanújába keverednek, maguktól szoktak lemondani. Már csak azért is, hogy legalább a többieket mentsék, hiszen ez kiváló üzenet az érzelmi szavazók felé, akik azt látják: lám-lám, ők is csak emberek, hibáztak, de képesek ezt beismerni, és a következményeket is vállalják. Csakhogy ez a megoldás a jelenlegi szereplők esetében elképzelhetetlen.
Horn Gyula a pufajkás múltját elintézte egy „na és?”-sel, Medgyessy Péter pedig egy hazugsággal kezdte kormányzását, amikor a parlamentben letagadta titkosszolgálati múltját, s az SZDSZ azon imádkozott, nehogy napvilágra kerüljön olyan dokumentum, amely szerint Medgyessy a rendszerváltás előtt rájuk is dolgoz(tat)ott.
A brókerbotrány közepette azért folyamatosan szó esik a kormány elmúlt másfél évi teljesítményéről, a megszegett ígéretekről, a romló gazdasági mutatókról, az egyre növekvő munkanélküliségről, az inflációról is. A sikkasztási ügyet elbagatellizáló, az életszínvonal romlását még mindig az előző kormányra kenő baloldali média elfogult ténykedése ellenére – a legújabb közvélemény-kutatási adatok szerint – az MSZP népszerűsége zuhanórepülésben van. Megkerülni látszik az a tizenhárom százalék, amely nem képezi a párt stabil választókörét, s a jól csengő ígéretekben bízva adta voksát az MSZP-re. Ám így is éppen elegen maradtak azok, akik az utolsó csepp vérükig kitartnak mellette, mert még mindig úgy gondolják, hogy a jólétük egyetlen letéteményese, a szegények gyámolítója kizárólag a jelenlegi kormány lehet, amelynek elkötelezett hívei nem akarnak nagyot álmodni, inkább hallgatnak Kovács Lászlóra, s nemcsak mernek, hanem akarnak is kicsik maradni.