Hogyan szeleteljük fel a tortát?

Az esélyegyenlőségi miniszter tudomásul veszi, hogy a kényszerű takarékoskodás miatt az általa irányított hivatal jövőre a reméltnél valamivel kevesebb pénzt kap, mégsem csalódott, mert a legfontosabb programokra szerinte lesz forrás. Lévai Katalint a kormányfő nyilatkozatairól és a sajtó működéséről is kérdeztük.

Mire gondol egy esélyegyenlőségi miniszter, amikor a kormányfőtől azt hallja, hogy az esélyek soha nem lesznek egyenlők, illetve lejárt a jóléti államok kora?

– Tudomásul kell venni, hogy a jóléti állam egy bizonyos formája, a gondoskodó, bürokratizált, paternalista, Európában sokáig uralkodó modell felett eljárt az idő. A miniszterelnöknek ezt a megállapítását azonban csúsztatás a magyarországi jóléti rendszerváltásra kiterjeszteni. A kormánynak – és azon belül elsősorban személy szerint nekem – egy olyan jóléti állam megteremtése a célja, amely segély helyett az aktivitásra épülő programokat támogatja.

– Talán azért támadt vihar a miniszterelnök kijelentése körül, mert a társadalom úgy látja, hogy Magyarországon korábban és most sem beszélhetünk nyugat-európai értelemben jóléti államról. Nem reagált az esélyegyenlőségre vonatkozó kormányfői kijelentésre.

– Sajnos, nem emlékszem, milyen kontextusban hangzott el.

– Medgyessy Péter Gyurcsány Ferenc vitatott ingatlanszerzése kapcsán, a kilencvenes években zajló privatizáció körülményeire utalva mondta, hogy az esélyek sajnos soha nem lesznek egyenlők.

– Ez a nyilatkozat számomra nem arról szól, hogy az esélyegyenlőségi politikának nincs létjogosultsága Magyarországon. A kijelentés kizárólag arra utalt, hogy Gyurcsány Ferencnek milyen lehetőségei voltak a vagyonszerzésre. Azt hiszem, különböző dolgokról beszélünk. A magam szempontjából azt tartom a legfontosabbnak, hogy a miniszterelnök támogatja az erőfeszítéseimet.

– Azért a gazdasági versenyben is fontos lenne az esélyegyenlőség biztosítása…

– Hadd közelítsem meg elméleti szinten az általunk elképzelt modern, európai, szociáldemokrata jóléti államot, hiszen amit most a gyakorlatban kívánok megvalósítani, az hosszú ideig a szakmám volt, ezt tanítottam az egyetemen. Ez a politika bizonyos alapelvek következetes képviseletére épül: a kirekesztődés semmilyen embercsoport esetében nem tűrhető el; a szolgáltatásokhoz, az információhoz, a munkalehetőséghez való hozzáférést a lehető legszélesebb körben biztosítani, a diszkriminációt pedig tiltani kell. Ezek az értékek az én felfogásom szerint elsősorban baloldali és liberális értékek, de minden humánus ember elfogadja ezeket, ezért ez a koncepció a jobbközép elveket valló politikusok számára is támogatható.

– De milyen lehetőségeket biztosít ezen elvek megvalósítására mondjuk a jövő évi költségvetés, amikor takarékoskodásról, a közszférában leépítésekről és a kiadások csökkentéséről határoz a kormány?

– Van egy angol mondás: minél kisebb a büdzsé, annál kreatívabb az ember. Amikor alapítványoknál vagy az egyetemen dolgoztam korábban, megtanultam, hogyan lehet a rendelkezésre álló szerény anyagi eszközöket minél hatékonyabban felhasználni. Olyan csapatot sikerült összeállítani a hivatalban, amelyik ennek szellemében mindent megtesz a sikerért. A szociális szakmának ez a hozzáállása sajnos ma még nem általános Magyarországon. Az a pénz, amihez most hozzájuthatunk, lehetne több, de elegendő a feladataink eredményes ellátásához, mert nem kell megnyirbálni a köztársasági esélyegyenlőségi programot. Tudomásul vesszük, hogy a kényszerű takarékoskodás miatt nem kapjuk meg azt az öszszeget, amire eredetileg aspiráltunk. Csalódott mégsem vagyok, mert a hivatal „úgy lett kitalálva”, hogy a programok jelentős részét más minisztériumokkal közösen finanszírozzuk. Különös figyelmet fordítunk arra, hogy minden kormányzati területen megjelenjen az esélyegyenlőség szempontja, ehhez pedig elsősorban megfelelő koordináció szükséges.

– Tehát az esélyegyenlőségi miniszteri poszt létrehozásával nem növekednek az e célra szánt források? Ez erősítheti azt a véleményt, hogy ön lényegében egyfajta PR-tevékenységet végez, melynek célja a kormányzati ideológia egyik elemének népszerűsítése.

– Mi azt tudjuk befolyásolni, hogy miként lehet célszerűen elosztani a rendelkezésre álló forrásokat, hogy a pénz oda jusson el, ahol arra nagy szükség van. Nagyon komoly érdekérvényesítő munkát végzünk a kormányzati döntés-előkészítés különböző fázisaiban, végül a kabinet ülésén nekem kell érvelnem a javaslataink mellett, én erősítem a miniszterekben azt, hogy indítsanak az esélyegyenlőséget elősegítő programokat. Nem mindegy, hogy ugyanazt a tortát hogyan szeleteljük fel. A munkám rengeteg egyeztetéssel, időnként konfrontációval jár, amiről keveset tud a közvélemény. A nyilvános szerepléseimet nem PR-tevékenységként fogom fel, ugyanakkor bevallott célom az emberek szemléletmódjának formálása. Felkészült szakembernek tartom magam, aki most is ugyanazt mondja, amit oktatóként az elmúlt évtizedekben; tudásom az általam felügyelt területről nem felszínes, bárki elolvashatja könyveimet, szakcikkeimet.

– Az ön hasonlatát idézve: tudomásul veszi, ha jövőre esetleg kisebb lesz az a bizonyos felosztható torta?

– A gazdaság teljesítőképességének javítása, a hiány csökkenése és az elért eredmények megtartása érdekében most néhány kellemetlen döntést kell hozni. Belátom, hogy erre szükség van, hiszen ezek a lépések már rövid távon meghozhatják gyümölcsüket. Azt azonban pontosan tudni szeretném – ezért készülnek különféle hatásvizsgálatok –, hogy például az áfaemelés hogyan érinti a társadalom egyes csoportjait.

– A cigányság társadalmi integrációjával számos kormányzati szerv foglalkozik: az ön által vezetett hivatal, a kancellária államtitkársága, az oktatási tárca és még sorolhatnám. Nem fél, hogy a sok bába között elvész a gyermek?

– Az imént elmondottak itt is érvényesek. Éppen arra törekszem, hogy minden minisztériumban legyen egy olyan vezető, aki az adott területen a romák esélyegyenlősége szempontjainak érvényesülésére figyel, ennek az ügynek a szószólója. Ez nem azonos a párhuzamos struktúrák jelenlétével, ez az integrációt erősíti.

– Jászladány ügyében mégis mintha konfliktusba keveredett volna a szabad demokrata irányítású Oktatási Minisztériummal.

– Egy évek óta tartó elmérgesedett helyzetben nem a konfliktusok élezésére, hanem azok kezelésére van szükség. Azt gondoltam, súlya van annak, ha közvetlenül az iskolakezdés előtt a helyszínen a leginkább érintettek, az iskolás gyermekek, a szülők helyzete felől tájékozódom. Azt érzékeltem, hogy a település minden lakója megbélyegzettnek érzi magát. Lehet, hogy túl jóhiszemű vagyok, de esélyt kell adni jó szándékuk bizonyítására azoknak is, akiket az alapítványi iskola létrehozása miatt a diszkrimináció vádja ért. Senkinek nem jó, ha háborúban él, a jászladányi romák is ezt mondták nekem. Mindenki a vizsgálatok eredményére vár, a hivatal munkatársai addig is folyamatosan tájékozódnak a fejleményekről. A diszkriminatív helyzetet azonban mindenképpen fel kell számolni.

– Nem tudom, mennyire tágan értelmezi az esélyegyenlőség feltételei megteremtésének feladatát. Belefér ebbe a hazai médiaviszonyok vizsgálata, hiszen a társadalomban megfogalmazódó vélemények korántsem pályázhatnak egyforma eséllyel a sajtóban való megjelenésre?

– Nekem elsősorban a sajtó hírkezelésével vannak problémáim. A média a szenzációra, a negatív hírekre ugrik, sokkal nehezebb pozitív hírekkel megjelenni a nyilvánosságban. Sokszor ezt a saját kezdeményezéseinknél is tapasztaljuk. Ehhez azonban alkalmazkodnunk kell, azért igyekszem a sajtó számára „fogyaszthatóvá” tenni a munkánkat, hogy hangsúlyosabban jelenjenek meg a nyilvánosságban az emberi jogi és szociális kérdések.

– Őszintén szólva én nem erre, hanem az előző rendszerből örökölt médiastruktúra egyoldalúságára, a hirdetési piac anomáliáira, a közszolgálati médiában is jelentkező nyomasztó balliberális túlsúlyra gondoltam. Esetleg azért nem kell ezzel foglalkozni, mert az itt tapasztalható esélyegyenlőtlenség nagyon is megfelel a kormánynak?

– Talán észrevette, hogy igyekszem szakmai irányba terelni az ügyeket, a nagypolitikai csatározásoktól, amennyire lehet, távol tartom magam. Egyébként nem értek egyet az ön helyzetértékelésével, a sajtóban nem érzékelek kormánypárti túlsúlyt, elég ha a Hír Televízióra, az Info Rádióra vagy éppen a Kossuth Rádióra utalok.

– Akkor mi nem ugyanazt a sajtót látjuk, halljuk, olvassuk. Az azért mégis érintheti az esélyegyenlőség kérdését, ha tájékoztatási kötelezettségét megszegve minisztériumok, kormányhivatalok minden információtól megpróbálják elzárni az ellenzéki sajtót. Ezzel naponta szembesülünk.

– Más nevében nem nyilatkozhatok, de az általam irányított hivatalra biztosan nem jellemző ez a gyakorlat. Az információhoz való hozzáférés lehetőségét irányultságától függetlenül minden sajtóorgánum számára biztosítjuk.