Kairó és Alexandria között magyar vonat járt

A szeptember 11-i tragédia második évfordulója nemcsak az emlékezésre, hanem az elmélkedésre is páratlan alkalmat teremt. Két éve új időszámítás vette kezdetét, mára azonban elérkezett az ideje, hogy átgondoljuk a nyugati és a keleti világ közti kapcsolatokban rejlő további lehetőségeket is. Egy, az évfordulón tartott konferencián kiderült, a Magyarországhoz ezernyi kulturális szállal fűződő iszlám világ rengeteg kincset rejteget még nekünk.

Szinte példátlan módon szabadultak el az indulatok a New York-i és washingtoni „véres keddet” követően, s míg a 2800 ember életét követelő merénylet után számtalan arab származású ember került méltánytalan helyzetbe, az elkövetők máig büntetlenek. Két évvel ezelőtt új időszámítás vette kezdetét, most pedig, 2003. szeptember 11-én eljött az ideje, hogy immár nyugodtabb körülmények között, különféle véleményeknek teret adva gondoljuk át Kelet és Nyugat, azon belül is Magyarország múltbéli és jövőben várható kapcsolatait az arab világgal. A rendkívül gazdag közös történelem emlékéből és a meglévő kulturális kapcsolatokból építkező politikai, gazdasági lehetőségek reményén felbuzdulva ezért is tartották éppen ezen a napon Az arab világ és Magyarország: tegnap, ma, holnap című konferenciát. A maratonira nyúló rendezvény célja a szervezők – az Új Atlanti Kezdeményezés, a Károli Gáspár Református Egyetem, a XXI. Század Intézet, valamint az Oriens Egyesület – szerint teret engedni egy olyan kulturális és politikai párbeszédnek, amely a kölcsönös megértés és eszmecsere alapján elősegítheti az országaink és kultúráink közti kapcsolatok elmélyítését. A konferencián többek között részt vett Szemerkényi Réka, az Új Atlanti Kezdeményezés elnöke, Matolcsy György volt gazdasági miniszter, Rostoványi Zsolt, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem tanszékvezető professzora, Chrudinák Alajos orientalista, újságíró, Pereszlényi Zoltán, aki hat éven át volt bagdadi nagykövet, valamint számos diplomata.
Sayed El Hassan Egyiptomban született, ma a Budapesti Műszaki Főiskola tanára. Már-már könnyeivel küszködve meséli, hogy bár itt-tartózkodása hosszú évei alatt soha senkivel nem került semmiféle összeütközésbe, s részben feleségének is köszönhetően remek kapcsolatokat épített ki Magyarországon, két évvel ezelőtt ő is tapasztalhatta, milyen, amikor mások miatt kell valakinek ártatlanul bűnhődnie. A terrortámadások után néhány nappal névtábláját a felismerhetetlenségig összekarcolták, mellé pedig horogkereszteket rajzoltak. Voltak – főként az Egyesült Államokban – ennél persze sokkal súlyosabb bűncselekmények is, emlékezetes például annak az ártatlan egyiptomi, ráadásul kopt férfinak az esete, akit egyszerűen a származása miatt, bosszúból öltek meg feldühödött amerikaiak.
Szeptember 11. eddig példátlan erővel mutatott rá a két civilizáció markáns különbségeire, ahol azonos eseményeket, fogalmakat olykor egészen más megközelítésben értelmeznek. A konferencia résztvevői azonban rámutattak, igenis van közös út, s már csak a múlt évszázadokra visszanyúló közös szálai és kultúránk erős összefonódása is azt tanúsítja, hogy van lehetőség a békés egymás mellett élésre.
A szakértők véleménye szerint a fundamentalisták aránya az arab világban ma tíz százalékra tehető, a térségben élők fele pedig szintén ellenzi az amerikaiak offenzív politikáját. Döntő többségük azonban határozottan elítéli az ártatlanok elleni erőszakos akciókat, történjen bárhol a világon.
A kérdés ezek után sokkal inkább az, hogy miként alakulnak a kapcsolatok az iszlám s a Washingtonban éppen a hatalmat erőteljesen befolyásoló neokonzervatív republikánus „fundamentalizmus” között. A felvetés rendkívül fontos, hiszen az idővel egy-két pólusúból sokszögűvé váló világ egyik hatalmi-pénzügyi központja kétségtelenül az arab világ lesz. A jövő tehát fontos gazdasági kapcsolatokkal kecsegteti a nyugati világot, ha azonban a kereskedelmi partnerség mögött nem állnak szoros kulturális szálak is, akkor az kudarcra, sőt ellenségeskedésre van ítélve. Hazánk rendelkezik mindezen feltételekkel, noha a „szellem világa” manapság erőteljesen alá lett rendelve az anyagi haszonszerzés reményének. Furcsa, hogy miközben másfél évtizede még több mint 1,3 milliárd dolláros haszon származott a magyar és arab partnerek közti kereskedelemből, a rohamos fejlődés ellenére ez az összeg mára 232 millióra csökkent. Összefügghet mindez persze azzal is, hogy a nyugati világ befektetéseinek csak igen csekély százaléka irányul jelenleg a Közel-Keletre, ez a folyamat azonban minden bizonnyal rövidesen megfordul.
Kairó és Alexandria között – amely két város összlakossága harmincmillió fő – egykor magyar vasúti szerelvények szállították az utasokat. A vonat fürge volt és pontos, így aztán magyar szó és a magyar termék fogalma a helyiek körében egyfajta szinonimája lett a gyorsaságnak és megbízhatóságnak. Érdemi ajánlat híján a kiöregedett szerelvényeket nem is olyan régen franciára cserélték. A vonat példája jól mutatja, hogy noha az arab világ mindig is megbízható vásárlónak bizonyult (a magyar termékek európai eladhatóságát viszont senki nem garantálja), mégis egyre több szál szakad meg Budapest és az arab nagyvárosok között. Bár számos kölcsönös üzletre lenne remény, sorra születnek az értelmetlen hibák, rossz döntések. A Malév ritkította egykor igen gazdag közel-keleti hálózatát, a Mol – miután harminckétmillió dollárt ölt a térségbeli olajkutatásokra – stratégiát váltott, s kivonult, a magyar külpolitika pedig egy-egy pozitív példát leszámítva idő és a személyi feltételek híján egyszerűen nem talál helyet a közel-keleti koncepciónak.
A volt szocialista országok többsége – kivétel talán Oroszország mellett Lengyelország – erőteljesen leépítette keleti kapcsolatait. Mint azonban az előadók hangsúlyozták, az új demokráciák kormányai hibát követnek el, ha azt gondolják, hogy a tizenötmilliós mozlim kisebbségű Európai Unió habozni fog, ha jó befektetési lehetőségekre lel az arab világban. A Közel-Kelet kapui ma már nyitva állnak, a most még gazdag lehetőségekre azonban mind többen kívánnak majd lecsapni.