Oldódó balti fóbiák

A balti országok uniós kampányában szinte kivétel nélkül felbukkant az „orosz kártya”. A litvánok, a lettek és az észtek csatlakozása az Európai Unióhoz minden bizonnyal csökkenti majd a már-már fóbiás félelmet Oroszországtól, javítva a problémákkal terhelt viszonyt. A kapcsolatok további normalizálásának kulcskérdése a nagyszámú orosz ajkú kisebbség státusának rendezése.

Nyugodtan mondhatjuk, Oroszországnak kulcsszerepe volt az észtek és a lettek euroszkepticizmusának legyőzésében. Néhány hónapja még nem nagyon tudtak az ötvenszázalékos bűvös határ fölé nőni az igenek, az orosz kártya kijátszása azonban megtette jótékony hatását. Siim Kallas észt exkormányfő vihart kavart nyílt levelében a valóságosnál is sötétebb színekkel festette fel a tagságban kétkedőknek az orosz veszélyt, ellenszerül ajánlva a csatlakozást. Hasonló célt szolgáltak azok a tallinni óriásplakátok is, amelyeken azokat a háborúkat sorolták fel, amelyeket Oroszország indított Észtország ellen, kezdve azzal, hogy Rettegett Iván 1558-ban megszállta az országot. Az EU észt és lett támogatói a régmúltra visszanyúló félelmekre építettek. Jól jelzi ennek mozgósító- erejét a végeredmény.
„Idáig túl gyengék voltunk ahhoz, hogy magunk egyezkedjünk Oroszországgal. Az EU és a NATO tagjaiként immár nem vagyunk egyedül” – vélik a Baltikumban. Tény, hogy Moszkva nehezen emésztette meg a rebellis baltiak függetlenné válását, s az elmúlt tizenkét évben rendszeresen politikai és gazdasági nyomást gyakorolt ezen államokra. A közeledést persze szintén akadályozta, hogy az észtek, lettek, litvánok is érzelmi alapon tárgyaltak. Az előrelépésre komoly esélyt ad, hogy másfél-két éve érezhetően változott Moszkva álláspontja. A Kreml, amióta fontosabb szerepet játszik a NATO-ban annak partnereként, mint több tag, nem tekint nemzetbiztonságát veszélyeztető lépésként a baltiak csatlakozására.
Még kevésbé tekint ellenségesen az orosz elit az EU térségbeli bővítésére. Úgy vélik ugyanis, hogy e számukra ismerős terep jó hídfőállás ahhoz, hogy betörjenek az uniós piacra. Az orosz befektetők, különösen az energetikai szektorban – megelőlegezve a baltiak csatlakozását – így már jelen vannak a Baltikumban, hiszen csalogatja őket az a lehetőség, hogy innen vámmentesen kereskedhetnek az egész EU-val. A konfrontációt azonban Moszkva feltehetőleg már csak azért is kerülni fogja, mert nem akarja veszélyeztetni létfontosságú kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatait az Európai Unióval. Az uniós és NATO-tagsággal járó biztosabb tartás, a viszonyrendszer átalakulása a baltiaknak is segíthet felemelkedni az évszázados történelmi sérelmeken. A gondolkodás ilyetén megváltozása, pragmatikusabbá válása a baltiakat is segítheti a kereskedelem fellendítésében. Ma ugyanis exportjuknak csupán tíz százaléka irányul Oroszországba, ami jócskán alulmúlja az e relációban rejlő lehetőségeket.
A baltiak és Moszkva viszonyát azonban egy ideig még mindenképpen beárnyékolja – különösen Lettországban és Észtországban – az orosz ajkú kisebbség problémája, amely komoly kihívást jelent majd az EU-nak is. A még néhány évvel ezelőtti viharos állapotokhoz képest e téren is érezhető a változás, egyrészről azonban továbbra is tartja magát az a szemlélet, amely a Baltikumban élő oroszokat gyarmatosítóknak, az ötödik hadoszlopnak tartja, míg e kisebbség jelentős része még mindig taszítja a minimális integrálódást is.
Az észt lakosság harmada, a lettnek mintegy negyven százaléka orosz ajkú, akiknek legalább a fele nem rendelkezik észt, illetve lett állampolgársággal. Ezek többségükben orosz, kisebb részben ukrán vagy belorusz állampolgárok, vagy hontalanok, akiknek egy részét szociális helyzetüknél fogva nem is érdekli az állampolgárság. Így Lettország esetében például a népesség 21,6 százaléka, 650 ezer ember nem részesülhet majd az EU-tagság után sem számos uniós szabadságjogból, például a szabad költözés és a letelepedés jogából, de ami talán ennél is fontosabb, lakóhelyükön is sokszor sérülnek a kisebbségeket megillető jogaik. S mivel mindkét fél Brüsszelben bízik, az etnikai és nyelvi kisebbségeket illetően pedig az Európai Uniónak nincs világos politikája – ezt a feladatot az ettől érezhetően sokszor húzódozó, történelmi előítéletekkel terhelt tagállamokra ruházza –, a problémakörrel előbb-utóbb uniós keretekben is találkozni fogunk, ami már a határon túli magyarokat is érinti majd.