Tegnap délután, valamivel tizenhat óra után a cinkotai Georgina falatozóban érdekes beszélgetés kezdődött a hazai belpolitika időszerű kérdéseiről. A társaságban én is ott valék, de csak megfigyelőként, egyetlen szót sem szólottam, mindössze a vitapartnerek mondókáit hallgattam, ugyanis a világ bölcsességének központja legtöbbször a központi legényegylet, illetőleg a regionális ivó.
Legelőször egy méretes, szőrös ember vette magához a szót, s hosszan fejtegette, mekkora pofont adna ennek a minden lében kanál, kötözködő Keller nevű szocialista embernek. (Mint kiderült, nagyot.) Többen egyetértően bólogattak, ekkor azonban szóra emelkedett a piros fejű kárpitos Béla, aki egyébként általában jókat szokott mondani, most azonban kivételt valósított meg, igen nagy marhaságról tájékoztatta az egybegyűlteket. Azt mondta ez a Béla, hogy Szász Károly politikust valójában senki sem verte meg, annyi történt mindösszesen, hogy azon az ominózus estén kissé kapatosan ment haza, s ezenközben rálépett a fűben felejtett kapára, amely aztán úgy vágta orrba, hogy akkora lett az neki, mint Lehel vezér kürtje.
Ezen aztán heves vita kerekedett a jelen lévő nemzeti részleg, illetőleg a tudományos baloldal képviselői között. Utóbbiak közül váratlanul szóra emelkedett az utca túlsó végén lakó kopasz Józsi, aki nemrég ment nyugdíjba mint gyors- és gépkocsivezető, emellett – míg lehetett – munkásőrként is szolgált. Kopasz Józsi azt fejtegette, hogy mindannyiunknak kutya kötelességünk kiállni a munkásosztály egységéért (Éljen Keller elvtárs! – kiáltott közbe a piros fejű Béla), nagyon jó volt az a bizonyos negyven év, épültünk egyvégtében, ő például egy komplett nyári konyhát húzott fel a telek végében. (Ide szokta kizavarni az asszonyt, ha valami probléma adódik a háznál.)
Az egyre emelkedettebb vitát a csapos-házelnök borízű baritonja akasztotta meg: „Záróra, uraim, fogyasszunk…”
origo.hu
Orbán Viktor: Európának sosem lesz érdeke, hogy egy Oroszországgal szembeni háborúban vegyen részt
