Stockholmi csapás Brüsszelre

Az euróra mért csapásként értékelték az elemzők, hogy a vasárnap megrendezett népszavazáson Svédország határozottan az eurózónához való csatlakozás ellen szavazott. Brüsszelben eközben az Európai Bizottság mindent megtett, hogy az elutasítás jelentőségét kisebbítse, a valutaunió szempontjából azonban belátható ideig még minden bizonnyal a kétsebességes Európai Unió realitásával kell számolnia.

Brüsszeli uniós illetékesek próbálták menteni a menthetőt az európai közös valutával kapcsolatban, miután a svéd szavazók a hét végén nagy arányban elutasították, hogy országuk az eurózónához csatlakozzon. „Ha egy tagállam úgy dönt, hogy nem vezeti be, az még nem katasztrófa az amúgy is igen sikeres eurónak” – jelentette ki az Európai Bizottság szóvivője. Az informális pénzügyminiszteri tanácsülés azonban csak újabb borút hozott. Továbbra is úgy látszik, hogy Franciaország jövőre is – megszakítás nélkül immár harmadszor – a stabilitási paktumban engedélyezett maximális három százaléknál nagyobb költségvetési hiánnyal fog rendelkezni – írja a Bruxinfo.

A svéd elutasításban elemzők szerint egyértelműen része volt az unió egyes tagállamai által felhalmozott költségvetési deficitnek, illetve a stabilitási és növekedési paktum nyűgeinek. Tisztában volt ezzel Göran Persson miniszterelnök is, aki a kampány alatt explicite megvádolta Franciaországot és Németországot: ártanak a közös pénznek azzal, hogy nem tartják tiszteletben a valutaunió szabályait. Közvetlen összefüggést lát a francia és a német költségvetési fegyelem lazulása és a svéd elutasítás között Daniel Gros, az Európai Politikai Tanulmányok Központjának (CEPS) igazgatója is. Sokat nyomott a latba, hogy az ország gazdasága az eurótérségnél jobban teljesített. „Stockholm időben megszigorította a költségvetési politikát, és most ennek az előnyeit élvezi” – jelentette ki Gros, aki szerint a svéd példa is éppen azt igazolja, hogy a franciáknak és a németeknek sincs más kiút. A neves elemző a Bruxinfónak nyilatkozva úgy vélte, hogy a negatív svéd eredmény után a fegyelmezetlenkedőkre nagyobb nyomás nehezedik majd, hogy beálljanak a sorba. Gros ugyanakkor nem tartja komolynak azokat a véleményeket, amelyek a svéd kudarc után már az egész eurótérség fölött megkongatják a vészharangot.
Más európai politikusokhoz hasonlóan Pedro Solbes, a bizottság gazdasági ügyekért felelős tagja a maga részéről kijelentette, tudomásul veszi a svédek döntését, de leszögezte, hogy előbb-utóbb az EU valamennyi tagjának el kell fogadnia a közös pénzt. Solbes arra sürgette a jelenlegi tagállamokat, hogy folytassák megkezdett strukturális reformjaikat, mert az eurózóna növekedését a rugalmatlan gazdasági környezet, nem pedig a stabilitási paktum szigorú szabályai fogják vissza. Hasonlóan vélekedik a Financial Times elemzője is. Az euróövezethez tartozó országoknak arra kellene használniuk ezt a közbeeső időszakot, hogy rendbe tegyék a házuk táját, legalább annyira a saját érdekükben, mint a később csatlakozók kedvéért – tanácsolja a lap, amely szerint ez a gazdasági reformok felgyorsítását és betartható költségvetési szabályok elfogadását jelenti.

Bizottsági tisztviselők emlékeztettek arra, hogy Nagy-Britannia és Dánia kivételével az Európai Unió összes jelenlegi és jövőre csatlakozó államának az uniós alapszerződésből fakadó kötelessége, hogy idővel csatlakozzon az eurózónához – a közös valuta ugyanis egyszerűen része az EU-nak. A tagországok közül csak e két ország rendelkezik úgynevezett kimaradási záradékkal, amely hosszabb távon is mentesíti őket a közös pénz bevezetésének kötelezettsége alól. London és Koppenhága még az 1992-ben aláírt maastrichti szerződésben kapta meg ezt a mentességet. Részükről ez volt a szerződés elfogadásának egyik feltétele. Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem is fognak csatlakozni a valutaunióhoz, csak annyi könnyítéssel jár, hogy az erről szóló döntést belátásuk szerint hozhatják meg. Ilyen lehetőséggel azóta egyetlen más – jelenlegi vagy jövőbeli – tagország sem élhet. A közös pénz bevezetésének ugyanakkor pontosan meghatározott feltételei vannak, köztük az, hogy az erre készülő országnak legkevesebb két évig részt kell vennie az euró és más valuták viszonyát szabályozó árfolyam-mechanizmusban (ERM–II). Arra nézve pedig, hogy ez mikor történjen, nincs és nem is lehet szerződéses előírás, mert ez csak az adott ország gazdaságában végbemenő fejleményektől függ.

A jövő májusban csatlakozó országoknak így nem kell rögtön bekapcsolódniuk az európai árfolyamrendszerbe, gazdasági helyzetükkel és szükségleteikkel összhangban maguk választhatják meg belépésük időpontját. A már idézett Daniel Gros szerint Magyarország és a többi tagjelölt eurózóna-tagsága mellett sokkal több gazdasági érv szól, mint Svédország esetében. Befektetés-központú gazdaságaik érdeke ugyanis ezt diktálja. A jövőre taggá váló országok így érthetően nagyon szeretnének ugyan csatlakozni a valutaunióhoz, de mint elemzők megjegyzik, magas költségvetési hiányuk megrendítette azokat a várakozásokat, amelyek szerint ez már 2006-ban megtörténhet. Közülük jó néhányan talán 2009-ig vagy 2010-ig sem fognak csatlakozni. Katinka Barysch, a londoni Gazdasági Reform Központ vezető közgazdásza szerint a nemet mondott országok sem lesznek már 2010 előtt tagjai az eurózónának, és ezzel felgyorsul a kétsebességes Európa kialakulása.