Tisztelt Szerkesztőség!

Dessewffy Arisztid (Budapest): Igen sajnálom, hogy az általam nagyra becsült Bayer Zsolt – akinek írásait mindig élvezettel olvasom – cikkével kapcsolatban kell helyreigazítást kérnem. A hazaárulásról című cikkében (MN, szeptember 24.) azonban családunknak az aradi vértanúk közt kivégzett tagja nevét a cikkben két alkalommal is – egyformán tévesen – egy „s”-sel, Desewffy-nek írta, a helyes Dessewffy helyett. Úgy gondolom, hogy a név helyes leírása mindenkinek kijár, de fokozottan érvényes ez az ismert, köztiszteletben álló személyekre vonatkozóan, mint az aradi tizenhárom. (Még ha az írásmód valóban szokatlan is.)

Kocsis László (Nyirád): Engedjék meg, hogy miután végigolvastuk az MSZP gyűlöletfüzetkéjét, megemlítsünk néhány tényt, ami többek között kimaradt belőle: emelkednek az áfakulcsok; emelkedik a tb-járulék, eltörlik a nyugdíjjárulék kedvezményét; megnyirbálják a lakáshitelek jól működő rendszerét; a villanyáram, a gázár az infláció mértékének a többszörösével emelkedik egy év alatt; a beígért ingyentankönyv csak egy igen szűk rétegnek jár; a mezőgazdaság amúgy sem kiemelkedő működését most a fejetlenség, a kilátástalanság uralja; tízszázalékos létszámleépítés várható a közszférában; az útépítések döcögnek, sok helyen az ígérgetések ellenére el sem kezdődtek; az önkormányzatok jelentős része csőd közeli állapotba került vagy kerül a kormány felelőtlen magatartása miatt; 20 százalékkal nő a súlyadó; a kormánytagok fizetése 100 százalékkal emelkedett, miközben a kormány takarékos teendőkről papol. E tények kimaradása a füzetkéből éppoly merő véletlen lehet csak, mint például az, hogy egyes kormánytagok évekkel ezelőtt éppen akkor, éppen annál a banknál dolgoztak, amelynél milliárdos sikkasztások és pénzmosások történtek. De azért ha más nem, az világosan körvonalazódik, hogy ha az MSZP fiatal generációja csak ilyen Újhelyi- és Tóbiás-színvonalon képes politizálni, akkor a jobboldal 2006 után hosszú kormányzásra rendezkedhet be, hiszen az emberek, hála istennek, már egyre kevésbé hajlamosak bedőlni az alpári demagógiának.

Gerő András (Budapest): Csontos János lapjuk szeptember 24-i számában a következőket írja: „a Magyar Nemzet arról adott hírt: Gerő egy konferencián gyakorlatilag lenácizott mindenkit, aki az uniós népszavazáson nemmel szavazott hazánk csatlakozására”. Ezzel szemben a Magyar Nemzet szeptember 22-i számában a valóságnak megfelelően, korrekt módon engem idézve azt írta: „a Magyar Igazság és Élet Pártjára értettem a náci jelzőt”. Tehát nem a „nemmel” szavazókról, hanem egy pártról beszéltem. Nemcsak írni, hanem olvasni is kell a lapot; nemcsak írni kell rólam, hanem azt is kell tudni, hogy pontosan mit kell a mondandóm alatt érteni.

Dr. Nagy János (Budapest): Többször utaztam Erdélybe vonattal. A Budapestről Kolozsváron át Marosvásárhelyre és Brassóba, illetve onnan vissza közlekedő, napi két vonatpár, az Ady Endre és a Corona kocsijait a MÁV állítja össze. A kocsik nemcsak régiek, elhanyagoltak, és alapos felújításra, festésre, a szétvágott üléshuzatok cseréjére szorulnának, hanem ragadnak a piszoktól is. A mosdóban télvíz idején nincs víz kézmosásra sem. A falakat öszszefirkálták. A kocsik számának kiírása, ami esőben leázik, már említésre sem szorul. Esőben a Nyugatiban találgatok, hova is kell szállni, nehogy Püspökladány után Záhony felé vigyenek Erdély helyett. A fűtés télen: általában Budapesttől Biharkeresztesig túlfűtik a fülkéket, amit nem lehet szabályozni, mivel a kapcsolókat sok helyen letörték vagy egyébként sem működnek. A trianoni határt télen átlépve a mozdonycserével megszűnik a fűtés, és gőzfürdő helyett mínusz 10 Celsius-fokban üldögélve fázhatnak az utasok három órán át Kolozsvárig, vagy ha Brassóba utaznak, akkor a határtól kilenc egész órán át, ami már kész betegség. Nemzetközi forgalomban a jegy is jóval drágább, mint itthon. Javaslom a MÁV-nak: ha nem tudnak az utazás színvonalán javítani, akkor Ady Endre helyett a két erdélyi vonatpár Medgyessy és Nastase nevét viselje.

Dr. Pásztor Emil (Eger): 2003. augusztus 1-je előtt Magyarországról mind a hét szomszédos országba ugyanúgy 40 forintért lehetett szabványlevelet küldeni, mint itthon egyik magyar városból vagy faluból a másikba. Ha valaki például Egerben adott fel levelet egy nagyváradi (ma romániai) vagy egy kassai (ma szlovákiai) rokonának, de említhetném Kárpátalját vagy a Délvidéket is, elég volt a levélen 40 forint értékű bélyeg, ugyanúgy, mint a határainkon belül. Úgy érezhettük, hogy a Trianonnal tőlünk elszakított magyarokkal legalább a szabványleveleknek a belföldiekkel azonos díjtétele összekapcsol bennünket. Ezt az állapotot szüntette meg most augusztus 1-jével a Magyar Posta, amikor a környező országokba menő szabványlevelek – tehát a legolcsóbb kategóriájú levelek – díját egyszerre 100 százalékkal, 80 forintra emelte. (A magyarországi – belföldi – szabványlevelek díjtétele „csak” 44 forintra, vagyis 10 százalékkal emelkedett.) A szomszéd országok egyike, Ausztria külön kategóriába került: ha egy bécsi vagy burgenlandi magyarnak írunk úgynevezett szabványlevelet, az augusztus 1-je óta 150 forintért megy el a címzetthez. Nem is könnyű kiszámítani, hogy ez hány százalékos áremelést jelent az eddigi 40 forinthoz képest. Ezzel szemben csak a belföldet érintő postai díjak 10 százalékos emeléséről hallhattunk, olvashattunk.