A Körtér színeváltozásai

Dél-Buda legforgalmasabb pontja a Móricz Zsigmond körtér. Az 1930-as évek neokonzervatív várostervezésének e tipikus terméke a Horthy Miklós (ma: Petőfi) híd, a Horthy Miklós (ma: Bartók Béla) út és a Kelenföldi pályaudvar alkotta logisztikai rendszer súlypontjaként keletkezett. 1945-ig szintén a kormányzó nevét viselte. A korabeli Lágymányost jobboldali polgárai, nagy nevű iparvállalkozói, a konzervatív szellemű Műegyetem oktatói és hallgatói egyfajta „ellen-Lipótvárossá” avatták, a jellemzően liberális felfogású, zsidó polgárság lakta pesti városnegyed kontrasztjaként. A Szent Imre herceg tiszteletére épült újbarokk plébániatemplom, a ciszterci fiúgimnázium és Szent Margit leánygimnázium határozta meg a környék szellemét, a formás házakkal körbefogott Körtér máig legszebb dísze a liliomos Szent Imre királyfit ábrázoló szobor. Mindazonáltal a környék híres kávéházaiban zavartalanul üldögéltek és alkottak a 30-as évek irodalmának olyan óriásai, mint Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső és a körükbe tartozó kitűnő írók, nyugatos költők és művészek.
Erre a világra nem várt fényes jövő az új rendszerben. A környékbeli gyárakat, majd a kisebb üzemeket, műhelyeket is államosították, erre a sorsra jutottak a boltok és bérházak is. A gellérthegyi villák tulajdonosai nyugatra szöktek, az ostromot túlélt kertes házakba az új osztály kvártélyozta be magát. A rettegett káderek és a „deklasszált elemek” különös társbérlete alakult ki a környéken.
A Körtérből néhány év alatt a város egyik legzajosabb átjáróháza lett. A Fehérvári és Budafoki út gyárak dolgozói, a Dél-Buda környéki falvakban lakók, az SZTK-rendelőbe, a Kispiacra és az iskolákba igyekvők, a kelenföldi vasutasok, a lágymányosi hajósok, a Tétényből, Budafokról és Kamaraerdő felől a helyi érdekű vasúton bejárók tíz- meg tízezrei keltek át a téren naponta kétszer, oda-vissza.
A híres „Gomba” körül akkor még nem sárga villamosok fordultak csikorogva, hanem a HÉV zöldre festett szerelvényei. Ezek az ósdi formájú, öreg, fapados kocsik idéződnek fel emlékezetemben, amikor a gyerekkoromra gondolok. Apám ezzel járt munkába a Fehérvári útra, ha vasárnap elvitt a futballmeccsre vagy az albertfalvai strandra, ezeken a lépésben haladó járgányokon döcögtünk. 1956. október végén apám odahaza volt, napközben bejárt a városba, estére hírekkel tért haza. A Gellérthegy fel volt bolydulva. A moszkovita káderek 23-án órák alatt elinaltak, az elhagyott lakásokból teherautó-számra hordták ki a fegyvert, lőszert a műegyetemi nemzetőrök. A Ménesi úti kisközért előtt hosszú sor állt, az asszonyok háborúra spájzoltak, s közben fennhangon szidták a kommunistákat.
A Körtér e napokban furcsa változáson ment keresztül. Megtört a napi kétszeri népvándorlás ritmusa, az addig reggel és délután szürkén hömpölygő tömeg helyett délelőttől sötétedésig kisebb-nagyobb csoportokba összeverődő emberek időztek a Gomba körül és a Villányi út torkolatánál. Beszélgettek, híreket hoztak-vittek. Katona a kofával, vasutas diákokkal, háziasszonyok munkásokkal, mindenki mindenkivel szóba elegyedett. Egy október végi napon szirénázó mentő, nyomában sebesültekkel megrakott Csepel teherkocsi hajtott át a téren, Pest felől a Tétényi úti kórház irányába. A teherautón fehér lepedőre mázolt hatalmas vörös kereszt lobogott. Mintha a reményt vitte volna el magával. November elejére már több helyen fel volt szedve a kockakő, a villamossínek közt laza barikádok emelkedtek. A környék lakói, diákjai védekezésre készültek. Negyedike után, amikor az oroszok megindultak Budapest ellen, a Körtér a főváros egyik stratégiai pontjává vált. A nemzetőrség elszántabb tagjaiból, a gyárak fiatal dolgozóiból és a környék régi, kemény embereiből szerveződött az ellenállás. A véderő három zsákmányolt, piros-fehér-zöld zászlóval megjelölt tankból, egy-két ágyúból, néhány nehézgéppuskából és kézifegyverekből állt. És gyerekekből, tíz–tizenhat éves diákokból, akik november 5-én este, amikor a Kelenföldi pályaudvar felől a térig merészkedtek az első szovjet tankok, a Váli utcai elemi iskola padlásáról meglepetés- szerű gépfegyvertüzet zúdítottak rájuk. Albertfalva irányából hármas oszlopban nyomultak előre a T–34-esek a Fehérvári úton, de valakik az SZTK előtt bekenték zsírral, olajjal, míniumfestékkel a kövezetet, s a megpördülő lánctalpasokat oldalról kapták el a Gomba-barikád mögül tüzelők. A ruszki tankokra dobált benzinespalackoktól kigyullad az ÁFOR-kút is, a lángok az orvosi rendelő ötödik emeletéig csaptak fel. A megtorpant, de óriási túlerőben lévő támadók erre rövid, de kíméletlen ágyúzásba kezdtek. Telibe találták a szemközti házsor közepén lévő, híres körtéri büfét, a „Lordok házát”, a fölötte lévő lakóépület még napokig égett-füstölgött. Az áthatoló sereg nyomában lángolt az egész Körtér. A pár óráig tartó ostromban nem maradt a környéken ép ház. A tetők szétbombázva, az erkélyek leszakadva, ablakok kitörve, lakások kiégve. Egyik-másik ház úgy kettérepedt, mint az 1945-ös ostromkor. „Gyors lakásleválasztást vállal Zsukov marsall” – írta valaki a falra. A Himfy utca sarkán még hetekig látható volt egy leszakadt lánctalpú, a hőségtől meggörbült csövű, feketére égett orosz harckocsi. Tele volt firkálva üzenetekkel Kádárnak, a hazaáruló kommunistáknak, az emberek némán olvasgatták.
Azután megint visszatért a Körtér megszokott színe. A szürke, egykedvű dolgozótömeg naponta kétszer elszántan keresztülvágott a téren, mint a vándorhangyák sok tízezres serege. A Délbuda című újság ’57 májusában megjelent első száma önkényes lakásfoglalókról, horthysta ellenforradalmárokról, a műegyetemi KISZ zászlóbontásáról ír. A zenés presszó előtt évtizedeken át naphosszat ott strázsált a dagadt Tóni nevű rendőr, szürke műbőr kabátjában, ami a téli hidegben minden mozdulatára megcsikordult. Közben csak annyi történt, hogy Dél-Buda üres zöld területein egész városrészek épültek fel betonpanelból, s egyre több új arc utazott a megkerülhetetlen közlekedési gócpont felé az időközben sárga színűre változott, s a Fehérvári út két széléről középre áthelyezett villamosokon.
A régi Lordok háza helyén előbb önkiszolgáló büfé, majd a piacgazdaság csalhatatlan jeleként mekdonaldsz étterem nyílt. Csapolt sört ott már rég nem mérnek, de a kirakatüveg mögött ülők kifelé bámulva mostanában újabb forradalmi korszaknak lehetnek tanúi. Átépül a Körtér. Talán egyszer még metró is fog járni erre.