A rosszléti állam

A Bundestag a minap szavazott Gerhard Schröder Agenda 2010 elnevezésű reformcsomagjáról, és a német kancellár a brüsszeli Európa-csúcsot otthagyva – államának képviseletét Jacques Chiracra bízva – sietett haza, hogy személyes jelenlétével vegye rá a vonakodó pártját a reformok támogatására.
Schröder nem alaptalanul érezte úgy, hogy tennie kell valamit. Németországban a gazdaság három éve stagnál, a munkanélküliség tíz százalék, a fejlett országok között a legnagyobb, a költségvetés hiánya messze túl van azon, amit a stabilitási és növekedési paktum megenged. A bajok orvoslására kidolgozott és már a tavasszal bejelentett reformcsomag egészségügyi, a nyugdíjrendszert érintő, adózási és munkaerő-piaci részekből áll. A reformok természetét illetően a Die Zeit nem hagyott kétséget, amikor annak várható hatásáról olyan karikatúrát közölt, amelyen a német címerállat, a sas meghúzza nadrágszíját. Az üzenet világos. A jóléti korszaknak vége. A németek nagy része hitetlenkedve és elbizonytalanodva nézi az új fejleményeket. Mint Michael Nauman írta szintén a Die Zeitben: „A németek teljesen tanácstalanok a szociális reformokat illetően. Minden annyira bonyolult lett. Németország olyan óragyárhoz hasonlít, ahol senki sem tudja, hogyan kell egy óraszerkezetet összeállítani. A kalapács nem sokat segíthet. A nemzet fele hiába keresi a fényt az alagút végén. Olyan sötétnek látja a jövőjét, mint egy fekete lyuk.” Hogy a németek sötéten látnak, azon nem kell csodálkozni, hiszen a közel ötmillió állástalan jelentős része tartósan munkanélküli.
Az unióban uralkodó neoliberális elmélet magyarázata szerint azonban a munkanélküliség önkéntes, és abból fakad, hogy a munkanélküliek az adott körülmények között jobban preferálják a szabadidőt a munkavégzésnél. A reform is ebből indul ki. Wolfgang Clement gazdaságügyi és munkaügyi miniszter szerint „el kell érni, hogy a munkanélküliek, ha egy állásajánlatot kapnak, azt előnyösnek találják”. Ezt a reform úgy próbálja elérni, hogy a fizetéssel arányos, annak jó esetben az ötven százalékát elérő munkanélküli segély idejét az eddigi 36 hónapról 12 hónapra szállítják le, ezt követően a delikvens korábbi fizetésétől függetlenül a szociális segéllyel azonos összegű járadékot kap.
A szabadpiaci elveket hirdető közgazdászok és ipari vezetők, mint például Michael Rogowski, a német ipari egyesületek elnöke, lelkesen támogatják a reformokat. Sokan azonban nem hisznek a jóléti államot felszámoló reformok üdvözítő voltában. Werner Schulz például, aki a német szociáldemokraták koalíciós partnerét alkotó Zöldek képviselője, kijelentette, hogy nem szavaz a reformcsomagra, mert az nem sokban fogja megváltoztatni a munkanélküliség helyzetét, és a pártot rossz irányba viszi.
Ha figyelembe vesszük, hogy a szabadpiac híveinek immár két évtizedre visszanyúló ígérgetéseiből eddig semmi sem valósult meg, a német zöld képviselőnek alighanem igaza van.
Egyelőre azonban nem a Werner Schulzhoz hasonlók határozzák meg az unió politikáját, amely ha a schröderi úton megy tovább, lehet, hogy valóban megvalósítja Európa keleti és nyugati felének kiegyenlítődését, de egyáltalában nem abban a formában, amelyre Európa lakói áhítoznak.