Én nem tudom...

Én nem tudom, lehetséges-e manapság a politikai helyzet alakulását előre látni. Minden alkalommal, minden botrány során kiderül, hogy az MSZP-nek szinte kimeríthetetlen tartalékai vannak aljasságból, s ha fokozódik a helyzet, ez az aljasság azonnal üzembe lép.
Ha Medgyessyről kiderül, hogy szt-tiszt volt, gyerünk, nézzünk körül a spájzban, ahol a gondosan eltett befőttek között biztosan akad egy kis szaliciltől tartósított három per akárhányas a másik oldal prominensei között is, s ami a baloldalon „na és?”, az a jobboldalon tragédia.
Ha kapcsolati tőkénket vagyonná konvertáltuk, majd vagyonunkkal együtt visszatértünk a politikához, s ezt az ellenfél netán nehezményezi, nosza, hivassuk be kezes újságíróink egyikét-másikát, s kérjük, indítsák el fejükben a gramofont, amelynek tűje az Orbán-bányákról szóló sanzonnál mindig elakad. Feleljen a brókerbotrányra Tokaj szőlővesszeje, énekeljék csak médiasztárjaink a régi nótát: Egyik kutya, másik eb, az ország meg tönkremegy.
Ha van képe az utolsó eleven marslakónak az SZKP tönkretétele után megpróbálni az MSZP esélyeinek rongálását holmi százezrek előtt felolvasott Fidesz-párti levéllel, rajta, írjunk egyet a nevében mi magunk, amely olyan a derék Horn Gyula szerint, „mintha mi írtuk volna”. Óh, szent együgyűség! Milyen tréfás ez a magyar nyelv: egyetlen rövid mondatnak kétféle ellentétes értelme is lehet, s így – bár nem Horn volt a hamisító – a szocialista mentalitás lényegét tárja fel.
Szép dolgok ezek, ugyebár.
Miért van az, kérdezem én mindezzel összefüggésben, miképpen állt elő az a helyzet, hogy korunk igehirdető temploma (árnyékszéke), a televízió hülyék gyülekezőhelye lett, ahol minden otrombaság elsöprő sikert arat, s a stúdióba beültetett, az adott szituációra beprogramozott tapsoncok fergeteges kacajban törnek ki, ha valakinek sikerül a lehető legextrémebb disznóságot, bornírtságot, ocsmányságot kimondania? A hülyeség korlátlan áradása a képernyőn nyilván a nézettség fokozására szolgál, és ha ez tényleg így van, s a piac szabályozó szerepe érvényesül, akkor bízvást kimondhatjuk, hogy a vásárlók zöme hülye. Ez pedig azt jelenti, bármily sajnálatos és politikailag inkorrekt kimondanom, hogy a magyar populáció jó része a teljes elhülyülés felé tart, s ezt a folyamatot egyes politikai erők, illetve a velük együttműködő médiumok a legnagyobb cinizmussal szemlélik, sőt elősegítik.
Az a kérdés: nagy baj van itt, vagy nincs semmi baj, s csupán a nyugati demokrácia és kultúra fő sodrába került az ország? Ugyanis a hülyeséget és ízetlenséget licencként vásároljuk meg az e téren is fejlettnek tűnő Nyugattól, az idétlenségeket nem mi találjuk ki, készen kapjuk őket. Nem kell mást tennünk, mint beleülnünk, és elterpeszkednünk a hülyeségben. Ha most én azt mondom netán, hogy egy világméretű folyamat szerény résztvevői vagyunk, s így csak Isten kegyelmében bízhatunk, akkor ez holmi próféciának tűnhet, s mint tudjuk, a prófétáknak igazuk ellenére sosem volt igazuk. Tehát azt mondom, Európa nem ilyen, az európai kultúra és politika sem. Mi esünk túlzásokba. És ennek rendkívül kellemetlen következményei lehetnek. Mindezért jelenleg a hatalom birtokosa, az MSZP és kormánya felel.
Hogy a felelős mennyiben okozó, én nem tudom…