Felvidék: Az egység hagyománya

Olykor még felvetődik a felvidéki magyar sajtóban a kérdés, vajon helyes volt-e, hogy 1998-ban egyesült az addig működő három magyar párt: az Együttélés Politikai Mozgalom, a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgári Párt, sőt az is, van-e létjogosultsága az „etnikai alapú” politizálásnak. Az ilyen jellegű írások szerzői azonban nem tudnak komolyabb sajtóvitát gerjeszteni, a Magyar Koalíció Pártjának politikusai általában nem reagálnak e felvetésekre, a felvidéki magyarok többsége – több mint háromszázezren, akik a legutóbbi parlamenti választásokon is az MKP-ra szavaztak – pedig vélhetően indokolatlannak tartják a kérdés felvetését. Az egységes magyar párt – vagy ha úgy tetszik: az egységes felvidéki magyar politizálás – ugyanis nem a semmiből alakult ki, történelme van – még ha rövid is –, ennélfogva konkrét tapasztalatokra épült.
Fontos tapasztalat volt például az, hogy a sajtó és a magyar pártok politikai partnerei vagy éppen ellenlábasai is igen hatékonyan használják ki egymás ellen a más-más pozícióban lévő pártokat, mozgalmakat. (Emlékezetes, hogy a rendszerváltás után a Magyar Polgári Párt – még Független Magyar Kezdeményezésként – része volt a kormánykoalíciónak, az Együttélés–MKDM koalíció viszont ellenzéki szerepet töltött be.) Mindez nemcsak a célok megvalósítását nehezítette, hanem akkora társadalmi megosztottságot is eredményezett a magyarság körében, hogy a közügyek iránti érdeklődés csökkent. A másik lényeges tapasztalat pedig az volt, hogy a közösen megfogalmazott érdekek ellen minden esetben tökéletes szlovák egység jött létre, függetlenül attól, hogy kormánypártokról vagy ellenzékről volt-e szó, netán jobb- vagy baloldali, esetleg liberális szlovák pártok mondtak-e véleményt. (Néhány példa: a szlovák államnyelvről szóló törvény, a kisebbségi nyelvhasználati törvény, az önkormányzati területi egységek kialakítása, az alkotmány nemzetállamra utaló preambuluma stb.) Pozitív élmény volt viszont az 1994–98-as időszak, amikor a három magyar párt koalícióban működött együtt a parlamentben, a társadalomban és a nemzetközi kapcsolatokban. S bár akkor volt – a harmadik meciari kormányzás időszakában – a legerőteljesebb magyarellenes kormányzati szándék, sok támadást, rosszakaratot ki tudott védeni a közös magyar fellépéssel a három párt. Ennek az együttműködésnek köszönhető, hogy jelentős nemzetközi nyomás nehezedett Szlovákiára a kisebbségi politika megváltoztatása érdekében, de az is, hogy a felvidéki magyar társadalomban egyre nőtt a közügyek iránti érdeklődés és az összefogás iránti érzékenység – úgy is fogalmazhatnánk: az összefogás szükségességének felismerése. S az sem mellékes, hogy a szövetség eredményeként tisztult le a magyarországi politikai és intézményi kapcsolattartási rendszer, s vált egyértelművé például az, hogy egy dolog a politikai pártok közti – elvi, ideológiai közelségre épülő – egyeztetés, ám más kérdés a mindenkori kormánnyal fenntartandó, szükségszerű és kölcsönös érdekek alapján kiépített kapcsolat.
Talán felesleges kitérni arra, hogy e folyamat távolról sem idillikus körülmények között zajlott, sok volt a fáziseltolódás, a kétkedés, a vita, s a történetnek ma sincs vége, nemcsak a változó körülmények, hanem a nézetkülönbségek is állandóan formálják az MKP politikáját. Az viszont egyértelmű, hogy ez a leegyszerűsített formában vázolt fejlődés, amely az egyesült párt kialakulásához és mai politizálásához vezetett, megegyezik a felvidéki magyarság többségének akaratával. Erről tanúskodik talán az is, hogy a szlovák politikai színtéren az MKP az egyetlen olyan kormánypárt, amely a közvélemény-kutatások szerint nem vesztett népszerűségéből, nem fordultak el tőle választói, pedig kormányzati szerepvállalását a szlovák pártokhoz hasonló mértékben terheli a nehéz gazdasági és szociális helyzet.
Az MKP és a felvidéki magyarság többségének viszonya mellett persze más érdekek is léteznek a szlovákiai magyarok körében. Ennek megfelelően működik – még ha marginális szerepre kárhoztatva is – a szlovákiai Magyar Szocialista Párt, illetve a Magyar Föderalista Párt. Előbbi még 1997-ben alakult a Horn-kormány nem jelentéktelen ösztönzésére, a másikat tavaly jegyezte be a szlovák belügyminisztérium, s döntően belgiumi kapcsolatai vannak, minthogy a szlovákiai társadalom felépítését és benne a kisebbségi kérdés rendezését az úgynevezett belga minta alapján képzeli el. Mindkét pártnak vannak képviselői a helyi önkormányzatokban, de számuk elenyésző. S vannak olyan magyarok is, akik szlovák pártokban fejtik ki tevékenységüket: a kormányzó Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniótól kezdve az ugyancsak koalíciós liberális Új Polgári Szövetségen át az ellenzéki Smerig vagy éppen a parlamenten kívüli Demokratikus Baloldal Pártjáig. Ami ugyancsak azt igazolja, van mozgásterük a szlovákiai magyaroknak az MKP-n kívül is. Talán ezért is felesleges a bírálat, miszerint kár volt egyesülnie a három magyar pártnak, s talán ez az oka annak is, hogy az ilyen felvetések – ahogy írásunk elején jeleztük – nem váltanak ki átfogó vitát a szlovákiai magyarság körében.