Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal 12,6 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre – közölte tegnap kormányszóvivői tájékoztatón Lévai Katalin. Noha az összeg egyharmada annak, amit a hivatal eredeti tervei szerint igényelt volna, az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter hangsúlyozta, hogy az összköltségvetés 5,3 százaléka irányul más, esélyegyenlőséget szolgáló programokra, ami összesen 321 milliárd forintot jelent.
Ezen további támogatások leginkább a munka, az oktatás és a rehabilitáció világából származnak. A hivatal közvetlen rendelkezésére álló összegből a Köztársasági esélyegyenlőségi programra 3,7 milliárd forint jut, ezen belül a nemzeti esélyegyenlőségi hálózat kiépítésére 400 millió, a képzési és közvélemény-formáló programokra 730 millió, a hozzáférhető környezet megteremtésére 840 millió, krízisintervenciós központok létrehozására 820 millió, míg a hátrányos helyzetű mikrorégiók felzárkóztatását célzó mintaprogramokra 750 millió forintot terveztek. A Nemzeti Civil Alapprogramra több mint hatmilliárd forintot szán a hivatal. Lévai eredményként értékelte, hogy sikerült megőrizniük a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány tavalyi, 1,1 milliárd forintos támogatási összegét, ugyanakkor közölte: az inflációt nem tudták kompenzálni a keretben. Elismerte, hogy 2005-re nem valósul meg az akadálymentesítésre vonatkozó törvényi előírás.
***
Esélytelenség. A Medgyessy-kormány létrehozott ugyan egy esélyegyenlőségi látszathivatalt, de a jövő évi költségvetési sarokszámok alapján elmondható, hogy a 2004-es esztendő a fogyatékkal élő emberek számára az esélytelenség éve lesz – fogalmazott Harrach Péter, a Fidesz szociális kabinetjének vezetője. Az ellenzéki párt sajnálatosnak tartja, hogy a kormány által biztosított források elégtelensége miatt 2005-re nem valósulhat meg az akadálymentesítési program.

Orbán Viktor: Győzike ide kevés lesz, indulnak a sajtóperek!