Adventkor

Nagy idők nagy embereket követelnek, mondta volt a boldogult Jaroslav Hasek, és ezt érdemes megszívlelni, nem volt annyira hibbant az a Svejk. Csak derék katona. Egy mátyásföldi sörözőben beszélgettünk erről a haladó jobboldal reprezentánsaival.
Nagy idők, nagy emberek… A televízióban nevetgélő, nótázó Juhász miniszterék vitték a szót, vasárnap délelőtt volt, esős vasárnap, már itthon volt a győri fiú koporsója, a forintot is leértékelték, harangszóra készültünk, én valami kenetteljes vasárnapra számítottam, advent első gyertyagyújtására – erre itt nótáztak Juhász miniszterék Verebes műsorvezető intellektuális hörgése közepette.
Félbeszakadt beszélgetés soha nincs a mi körünkben, végére járunk a fájó pontoknak: a söröző emberek már mondták is a fáradt mondatokat, közülük is Béla volt a legszaporább, de az ő szövegét most nem írom ide, még a végén beperel a Verebes. Volt idő a harangszóig, nyújtottuk a szót, hogy akkor most miért is kacagnak a formatervezett emberek a képernyőn, miért nem arról megy a beszéd, hányadán áll a világ, hogyan nézzünk az eljövő napok elé…
Hát ilyesmiről volt szó ezen a délelőttön, utóbb le is vettük a hangot a készülékről (csak tátogott a Verebes), és ez valamiféle nyugalmat kölcsönzött a helyiségnek: az emberek talán belegondoltak a világ forgásába, a sorsukba, hogy azért nincs olyan sok nevetgélni való, mert a győri fiút már úgysem tudjuk feltámasztani, meg az adventi gyertya is leég…