Államok a gazdasági összeomlás szélén

Ha az Egyesült Államok ötven kormányzója egy ügyben egyetért, az jelent valamit. Sőt, egyetértésük látványos deklarálásával a kormányzók valószínűleg azt akarják elérni, hogy üzenetük hatásosabb legyen, különösen mivel segítséget kérnek annak orvoslására, amit ők igazi költségvetési válságként érzékelnek és értékelnek. Ez ugyan szövetségi szinten észrevehetetlen, ám az egyes államokat valósággal romba dönti.

Dollármilliárdok átvállalását kérték a minap az Amerikai Egyesült Államok kormányzói a szövetségi kormánytól. A tetemes összeg az a pénz, amelyet a Medicaid-program részeként a legrosszabb helyzetben élők gyógyszerár-visszatérítésére fordítottak, fordítanak. S ha Washington nem segít – mondják a szövetségi államok, közülük is leginkább Kalifornia, Arkansas, Kansas –, az azonnali összeomlás elkerülésére az élet minőségét jelentősen rontó megszorításokra kényszerülnek. Vagyis esetleg be kell zárniuk iskolákat, kórházakat, s szüneteltetniük kell alapszolgáltatásokat. Ezekre ugyanis nem marad pénz.
Úgy látszik azonban, hogy Washingtonban a döntéshozók fejében nem tudatosult még a közelgő katasztrófa. A Bush-kormányzat ugyanis mintha változatlanul figyelmen kívül hagyná az Irak elleni háború költségeinek komoly mérlegét, s mintha változatlanul hagyná gömbölyödni a költségvetési deficitet. Csakhogy a kormányzók nem zsonglőrködhetnek a számokkal. Vermontot kivéve valamennyi államnak évente egyszer egyensúlyba kell hoznia költségvetését, s az elmúlt esztendőkben a kormányzóknak igencsak fájdalmas döntésekkel kellett megbirkózniuk: vajon inkább egy állami idősek otthonáról, egy iskoláról, vagy éppenséggel egy börtönről mondjanak-e le? Olyanynyira csökkentették kiadásaikat, hogy még a republikánus vezetésű államokban is adót emeltek, ami korábban csaknem elképzelhetetlen volt. S azt ráadásul valamennyi kormányzó tudja – ha eddig nem tudta volna, akkor a kaliforniai Gray Davis kormányzó visszahívása egyértelműen és visszavonhatatlanul tudatosította bennük –, hogy a költségvetési nyavalyák politikailag végzetesek lehetnek.
Két hónapja annak, hogy az aggódó és mérges kormányzók Indianapolisban összegyűltek megvitatni, mit tehetnek.
A fiskális bajok a legnagyobbak, ezek megoldása a legsürgetőbb – állapították meg. Irak messze van, a gazdasági nehézségek itt és most szívják el a levegőt az úgynevezett kisemberek elől csakúgy, mint a vállalkozók, a beruházók elől. S a választók a gazdaság miatt már kezdenek aggódni. Mike Huckabee, Arkansas állam kormányzója (elnökké választása előtt itt volt kormányzó Bill Clinton is) saját államának példájával érzékelteti, mit is jelent ez a válság a mindennapokban. Arkansasban a költségvetés 91 százalékát az oktatásra, a Medicaidre és a börtönök fenntartására fordítják; az elmúlt két esztendőben azonban 11 százalékkal csökkenteni kellett ezeket a kiadásokat, noha a dohányra újabb és újabb adókat vetnek ki, hogy valamicskét behozzanak a költségvetés egyre fösvényebb konyhájára. „Mindig aprólékosan átszámolgatjuk, hogy hány elítéltet is kell szabadon bocsátanunk, mert nincs pénz a börtönökre, melyik iskolát és idősek otthonát kényszerülünk bezárni, mert hibádzik a költségvetésből” – mondta el a minap Huckabee a Washington Post című napilap munkatársának. S ha a szövetségi kormány Washingtonban azzal hozakodna elő, hogy mindennek ellenére is csökkenti hozzájárulását például a Medicaid kiadásaihoz, ez bizony Arkansas vidéki kórházai egyik-másikának bezárásához vezetne, az egészségügyi szolgáltatások romlása elijesztené az államban dolgozni kívánó beruházókat. Ennek következménye a munkanélküliek táborának jelentős megszaporodása lenne, mindez végső soron a költségvetési bevételek további apadását okozná. Ördögi kör, amely szinte szükségszerűen vezet(het) katasztrófához. Hacsak a szövetségi kormányzat közbe nem lép. Adóemeléssel. Bush elnök azonban közölte: adóemelés pedig nem lesz!
Akkor mi a megoldás? A szövetségi kormány költségvetési deficitje ötszázmilliárd dolláros, vagyis csaknem a duplája a tervezettnek. S ráadásul ebben még nincs is benne az iraki háború számlája – amelyről Washington hallgat. (A Brookings Intézet becslései szerint ez a számla várhatóan 400–450 milliárd dolláros lesz.) Háborúzni, adót csökkenteni, kiadásokat növelni, s mindezt egyidejűleg, kockázatos dolog. Bár az is igaz, hogy a kormányzók segítségkérése és javaslata államaik gazdasági helyzetének javítására ugyancsak az.
Valószínűleg mindkét oldalon – a központi kormányzatnál és az egyes államok kormányzataiban is – realitásérzékre, józan észre volna, lenne szükség.