Árnyéktalanul

K ö n y v e s h á z

„Ültem a füvek bársonyán / szomorú szemű templom mellett / mint ki a halálnak korán / csak hetykén, visszkézből felelget. / Pedig az élet mákonya / pont most fogott meg lépvesszővel, / de nem tudhatom meg soha / mi várna: trónszék vagy vesztőhely” – írja a Kárpátalján, Beregszászon élő ritka szavú költő, Füzesi Magda új kötete, A bohóc dala záróversében. A vékonyka kötet és a ritka versbeszéd ne tévesszen meg senkit: a szerző a mai magyar poéták középgenerációjának egyik legigényesebb, legpontosabb szavú mestere.
Füzesi Magda költészete irodalmi csatározásainktól és az ádáz szekértáboroktól távol érett be. Első könyve, a Gyöngyvirágok 1977-ben jelent meg Ungváron. Ezt követte, sokszor több esztendő kihagyással, az Egy ember a tömegből (1983), az Útban hazafelé (1984), a Biztató (1992), a Mosolykérő (1995) és a Táj gesztenyékkel (1998).
Kárpátaljai kortársa és kritikusa, Balla D. Károly „kis irodalmunk legőszintébb, legtisztább hangjának” mondja ezt a poézist. Bertha Zoltán arányérzékét és atmoszférateremtő erejét dicséri. Penckófer János pedig kiemeli esztétikai igényességét. Utóbbit Kárpátalján nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen itt – néhány félig sikerült kezdeményezést leszámítva – sosem volt komoly írói-költői műhely, és a hagyományokhoz való kötődés is labilis.
Füzesi Magdának, miképpen azt új kötete remek dalai, parabolái és verstűnődései tanúsítják, sikerült kiküzdenie a maga igényes és pontos versbeszédét. „Bolyongok árnyéktalanul, / minden imám a földre hull…” – írja Emelj magasba című dalában. Az „árnyéktalanság” – a közösségi lélek magánya – e poézis egyik kulcsszava. „Ki tudja, meddig tart az élet? / Ránk esteledhet hirtelen. / Irgalmat senki nem remélhet, / így hát szívedben rend legyen…” – írja Szőttes pirossal, feketével című versében. Maga a cím is utal a keserves, kiszolgáltatott kárpátaljai sorsra, az itt dívó keresztszemes hímzés fekete-piros alapszínét idézve. Külön is hangsúlyozni kell a vers „rend” szavát – amelynek kicsengése rokon a József Attila-i értelmezéssel –, hiszen a történelem örvénylésében a személyiség csak úgy képes megmaradni a mindennapokban, ha az irgalmatlanságban rendet teremt odabent, vagyis ha pontosan tudja és érti: mi a hamis és mi a valódi. Márpedig akit Kárpátalján rendelt magyar poétának a sorsa, annak e kérdéssel mindennap szembe kell néznie.
(Füzesi Magda: A bohóc dala. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2003. Ármegjelölés nélkül)