Az önbizalom diadala

Ha kampányhadjáratra kerül sor – s beszélhetünk itt a világ bármely demokráciájáról –, az egymással szemben felsorakozó pártok mindent igyekeznek kipakolni a kirakatba, ami csak egy kicsit is lendíthet jelöltjük támogatottságán. Nem volt ez másként a vasárnapi horvátországi választásokon sem, ahol a mindvégig céltudatos, s nagystílű ígéreteket tevő Ivo Sanadernek és pártjának, a Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ) – a jelek szerint – az önbizalom meg is hozta a sikert. Míg ugyanis a most már győztesnek kikiáltható HDZ ebbe a választók elé állított képzeletbeli kirakatba a 2007-ig megvalósítható uniós s még az ezt megelőző NATO-tagságot, az adók csökkentését, az életszínvonal emelését és a potenciális partnerországokkal kiépítendő baráti kapcsolatokat helyezte, addig – mint ahogyan a Vjesnik című zágrábi lap fogalmaz – a szociáldemokraták (SDP) ez alkalommal a legrosszabb kirakatrendezők voltak. Zágrábi értékelés szerint tehát amilyen határozatlan és szürke volt az SDP kormányzása, éppoly szerencsétlenül sikerült a kampány is. Az emberek azt várták, az aspiránsok győzzék meg őket arról, lehet másként is dolgozni, lehet sokkal nagyobb eredményeket is elérni, mint amit Horvátország az előző ciklusban elért. Ivo Sanader pedig pontosan ráérzett arra, mit várnak tőle a választók. A horvátok úgy érzik, az elmúlt négy évben sokkal rosszabbul éltek, mint amire országuk gazdasági lehetőségei predesztinálták volna őket. A sikertelenségért felelősnek tartott baloldal ehhez képest képtelen volt szimpatikus jövőképet festeni. A képlet ily módon tehát egyszerű: az SDP semmi jelét nem adta, hogy változtatni tudna módszerein, a HDZ viszont valami újat, szépet, előremutatót ígért. Tette mindezt egy olyan, jórészt a külföldi sajtó által gerjesztett ellenszélben, mely mindvégig erős nacionalizmussal s a pártot egykor fémjelző, a néhai Franjo Tudjman elnök elveinek újraélesztésével vádolta a HDZ-t. Noha a vádaskodók a szélsőségességre vonatkozó konkrétumokkal nem álltak elő, Sanader fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy a tetteknek mindenképpen meg kell változtatniuk ezt a véleményt.
A hangzatos szavak után a HDZ-nek most mielőbb a tettek mezéjére kell lépnie, hiszen a győztest annak alapján ítélik majd meg a választók, hogy időben képes-e a gazdaságot ismét lendületbe hozni, az államadósság növekedését megfékezni, kedvező feltételeket teremteni a külföldi beruházók számára, és új munkahelyeket létrehozni. Horvátország sokat látott választói ráadásul most már nemcsak a szavak szintjén akarják a földrajzi és politikai értelemben is az országukra rásütött balkáni szót levetkőzni magukról, de mielőbb be akarnak illeszkedni a követendőnek vélt nyugati áramlatokba. A horvát átalakulás folyamatában részt vevő kormányok pedig csak akkor maradhatnak életben, ha a pozitív retorikai fordulatok megélt valósággá válhatnak.