Hol a világ közepe?

Vojtina Mátyás tót diák volt, afféle fűzfapoéta az 1840-es években, aki beállt Bernát Gazsihoz költőinasnak – világosít fel a Vojtina Bábszínház nevének eredetéről Asbóth Anikó igazgató. Persze erre rögvest jön az ember Arany Jánossal, hogy akkor hogy és mint – de kiegyezünk abban: Vojtina Aranynak éppolyan ürügy volt, mint a debreceni bábosoknak, akik azért persze a nevezetes ars poeticára s nem a fűzfaköltőre gondoltak a keresztelőn. Akkoriban amatőr bábegyüttes volt a társulat, 1993 októberétől azonban hivatásos bábszínház. Negyvennégy bemutatót tartottak azóta, s a tizedik születésnapot megünneplendő, egyhetes bábosseregszemlét is rendeztek.
Jelenleg tizenkét és fél közalkalmazotti státussal rendelkezik a társulat, de csaknem negyvenen dolgoznak itt rendszeresen. A régi helyük a mára lebontott Kölcsey Művelődési Központban volt, 2001-ben azonban önálló épületbe költözhettek: a régi Hungária Kamaraszínházat alakították át a célnak megfelelően. A 360 milliós költségből 160-at állt a város, kétszázat a kormányzat. A felújításnak meg is lett az eredménye: nemcsak alakítható és süllyeszthető színpadú játszóhely született, hanem a játszóházi beavató színháznak is tere nyílt. Ez a játszóház nagy sikerű találmány: egyesíti magában a dramatikus és kézműves elemeket, s rendre olyan mesékre épít, amelyek a jeles napok köré szövődnek. Ez a szimbiózis kuriózumnak számít a hazai báboskultúrában: úgy szorgalmazza a szerves műveltség kialakítását, hogy ötféle tevékenységi formát egyesít magában. Az egyórás családi játszóházak pedig kifejezetten abból a felismerésből születtek, hogy a felnőttek keveset játszanak otthon a gyerekeikkel, s ez nincsen jól így. Amit a játszóházban elkezdenek, lehet folytatni otthon…
Hétfő és szombat kivételével mindennap játszanak, az előadások telt házzal zajlanak. A gyerekek hetven százalékának van bérlete, de a többi jegy is gyorsan gazdára talál. Főként a debrecenieké a Vojtina, de sok busz érkezik a környékbeli településekről is.
A jubileumi hetet ugyan a tizedik születésnap alkalmából szervezték, a Vojtina-napokat azonban már negyedszerre rendezték meg Debrecenben. E bábosseregszemlére kétévente kerül sor, bevallottan azzal a szándékkal, hogy színesítsék a palettát. Általában azokat az előadásokat hívják meg, amelyeket az előző két évadból a legjobbaknak ítélnek, vagy amelyik egyszerűen csak tetszik nekik. Kicsi szakma ez, lehet tudni, mire kell odafigyelni – mondja Asbóth Anikó. Nincsenek sem díjak, sem zsűritagok, csak érdekes előadások. S nem feledkeznek meg a felnőttprodukciókról sem (az idén négy ilyen is volt); sőt a lengyel testvérvárosból, Lublinból is érkezett előadás.
A Vojtina ars poeticája röviden összefoglalható: ápolni a magyar gyökereket, klasszikusokat és népmeséket adni elő szép magyar nyelven. S tágítani a köröket, ahol csak lehet. Az idén járt már a társulat Mexikóban, Portugáliában, Franciaországban, Lengyelországban; Szentpéterváron pedig (az is Debrecen testvérvárosa) a város alapításának 300. évfordulójára invitálták meg őket. Év végéig még egy japán turné is áll előttük.
Nem csupán tíz év legszebb bábjaiból nyílt kiállítás a jubileumra, de igyekszik a Vojtina a várossal is élő kapcsolatot kialakítani. Erre minden esztendőben a farsangi időszak a legalkalmasabb: nemcsak maskarádét, hanem bált is rendeznek. Erre módot ad a flexibilis tér (a színpad szintbe hozható a nézőtérrel) meg a rugalmas hozzáállás is. Mindenesetre e mulatság közkedveltségét jól mutatja, hogy egy évre előre kell jegyeztetnie magát annak, aki biztosan be akar jutni rá. Volt már reneszánsz bál, a millenniumot pedig úgy ünnepelték, hogy egy-egy epizódot idéztek meg a magyar történelem évszázadaiból, meglehetősen profán eszközökkel. (A tatárjárás például úgy zajlott, hogy a hoppmester felállította, és körbe-körbe járatta a publikumot; az egri vár ostromának megjelenítéséhez pedig ostromlétrákat támasztottak a Bartók-terem erkélyeihez.) A farsangi maskarádé mára háromnapos városi nagyrendezvénnyé bővült, táncosokkal, zenészekkel, gólyalábasokkal, alakoskodókkal. Felvonulnak a Piac utcán, s egy nagy bábu jelképezi a telet, amelyet aztán elégetnek a Kossuth téren.
Farsangi produkció volt eredetileg a Hol a világ közepe? című előadás is, amelyet a fesztiválon kivételesen még egyszer előadtak: hadd lássák azok is a szakmából, akik a saját télbúcsúztató alakoskodásaikkal voltak elfoglalva. A népi erotikából merített csípős történetek Vajda Máriának, a Déri Múzeum munkatársának néprajzi kutatásaira épültek, a pikáns dekameront Jámbor József szervezte ütőképes előadássá.
A krónikás tanúsíthatja: folyik a könny az ember szeméből a nevetéstől, mire a játszók meghajolnak a tapshoz. S csak helyeselni tudja a Blattner Alapítvány kuratóriumának kezdeményezését: kapjanak a bábosok is minden évben Pelikán-díjat. Elvégre a saját vérükkel éltetik ezt a műfajt, amely nélkül nehezebben tudnánk, hol a világ közepe…