Tököl

Nem fogok most sokat írni, nem vagyok a kellő állapotban. Reggel óta bőgök, mint a beteg gyermek, mert elolvastam Nagy József tököli nyugdíjas sebtében monitorra vetett gondolatait a Magyar Szocialista Párt honlapján. Ritkán adatik meg a magamfajta szőrlelkűnek az ilyen szívszaggató, ám megtisztító zokogás. Köszönöm néked, Nagy József, bárki is legyél. Uramisten! Én egészen eddig tévedtem. De ennek vége. Megváltoztatom életem.
„A novemberi és a jövő januári nyugdíjemelés hozzásegít ahhoz, hogy meg tudjunk küzdeni mindennapi gondjainkkal anélkül, hogy felélnénk minden tartalékunkat. Egészében a Medgyessy-kormány nyugdíjemelései növelték az átlagnyugdíjat – pedig az ellenzék azzal ijesztgette az öregeket, hogy 40 ezer forinttal még kevesebbet kapunk. (…) Mivel 1999 óta 19 ezer forinttal loptak meg minket, mások segítségére szorultunk. Emiatt néha úgy tűnt, hogy az öregek leginkább halálukkal, és nem annyira tapasztalataik átadásával szolgálják leghívebben a felnövekvő nemzedék érdekeit. A jelenlegi kormány intézkedései révén végre megközelítjük azt a szintet, amely esélyt ad a gondtalan évekre és a biztos megélhetésre. (…) Negyven, munkával eltöltött esztendő után a jól megérdemelt pihenés helyett olcsó csirke far-hátra vadásztunk a piacon, telente a lakásban csak egy szobát fűtöttünk, új ruhára, cipőre pedig évek óta nem tellett. Karácsonykor a bolti kalácsot is félbe kellett vágatnunk. A korral járó fogveszteségeinket az alacsony nyugdíjakból eddig szinte nem lehetett pótolni, így azonban lassan már a csontos csirke far-hát is eltűnt az asztalról. Úgy tűnt, hogy az igazságosabb rendszer kialakítására a megfelelő kormányzati szándék híján éveket kell várni. Legtöbbünk abban reménykedett, hogy parlamenti választások felpörgetik a kormány szándékát – elvégre senki számára nem lehet közömbös, kire szavaz a több millió magyar nyugdíjas. Ez meg is történt, és ezzel végre eljuthatunk a társadalombiztosítás lényegéhez: amíg képesek voltunk önmagunkról saját munkánkkal gondoskodni, addig tartalékot képeztünk – mégpedig azért, hogy munkaképtelenségünk idején a szabályoknak és a befizetett összegnek megfelelően igénybe vehessünk különböző ellátásokat, megtarthassuk megszokott életmódunkat és kialakult életszínvonalunkat. Hiszen nemcsak nekünk, öregeknek, de mindenkinek fontos, hogy amit egy élet munkájával felépítünk, az a nyugdíjas éveire is hiánytalanul megmaradjon.”
Igen. Ez a vérző, pőrére nyúzott, egyetlen nagy igazság. És én még azt hittem, hogy amikor a szocialista politikusok nagyszülőkről és unokákról beszélnek, akkor minden esetben a nagyszüleik unokáira és az unokáik nagyszüleire gondolnak. Pedig dehogy.
„A jóléti rendszerváltással mi, nyugdíjasok is felkészülhetünk az EU-csatlakozással várható nehézségek áthidalására. A nyugdíjak és a keresetek aránya nem romlik tovább.”
Úgy is van. Ilyen nyugdíjasok kellenek ennek a hazának. Sajnos a leltár szerint tételesen még csak egy ilyen van, Nagy József, aki Tökölön múlatja öregségének derűlátó napjait, de Ron Werber kampánybrigádja már keresi a többieket. Ha minden jól megy, öten-hatan is előkerülhetnek, és akkor nagyon felemelik a szavukat. Nagy József vezeti majd őket, hivatalosan a Kánaánba, amúgy pedig a Köztársaság téri kasszához. Azért jóléti rendszerváltás ide, áthidalás oda, van helye a harminc ezüstnek.