Többek között biztonságot, kiszámíthatóságot, bérfelzárkóztatást, harmincnyolc órás munkahetet ígért a munkavállalóknak a kormány. A ciklus feléhez közeledve mennyi teljesült – akár időarányosan – ezekből az ígéretekből?
– Felsorolni is nehéz lenne a munkavállalóknak tett ígéretek számát és körét, amelyek az Orbán-kormányhoz képest óriási változásokról szóltak mind a keresetek, mind a munkahelyek számát illetően. Az ígéretek összességét szociális, jóléti fordulatként aposztrofálták. Jelentős bérfejlesztés történt a közszférában, ám ma már mindenki belátja, hogy rossz technikával hajtották végre. Emiatt ugyanis egy összegben olyan forrásokat vontak el a gazdaságból, ami csak rövid ideig szolgálta a munkavállalók érdekeit. Ma ennek az emelésnek a reálérték-csökkenésétől lehet tartani, sőt ennek okán létszámleépítésekre is számítani lehet a közszférában. A versenyszférában gyakorlatilag az egész elmúlt időszak a gyárbezárásoktól, a cégek kivonulásától volt hangos. Ezekre a problémákra máig nincs válasz, mivel a kormánynak nincs gazdaságpolitikája, így foglalkoztatáspolitikája sem. A társadalombiztosítási befizetésekből ugyanis nem igazolódik az a kormányzati állítás, hogy nőtt volna a legális foglalkoztatás. Függetlenül attól, hogy munkavállaló-e, minden magyar állampolgárt érint a víz- és csatornadíjak harmincegy, a gázárak idén tizenkét, jövőre újabb kilenc-, a távfűtés negyvenhét, a tömegközlekedés harminc-, illetve negyvenhat, a társasházi közös költségek átlagosan tizenöt, a villamos energia idén tizenkilenc, jövőre legalább tizenhárom százalékos emelkedése. Mindezekről nem volt szó, legfeljebb úgy, hogy lassan mondták. Ma már joggal tesszük fel a kérdést: mire gondolt Medgyessy Péter, amikor jóléti fordulatot ígért? A fordulatot ugyanis érzékeljük, csak éppen negatív irányba.
– A szakszervezeteknek ugyancsak sokat ígértek, például társadalmi szerepük erősítését, a legfontosabb kérdésekbe való beleszólást, vagy például a tb-alapok ellenőrzését. Mi valósult meg ezekből?
– A szakszervezeteknek tett számos ígéret lényege az érdekegyeztetés rendszerének helyreállítása volt. Ebből annyi valósult meg, hogy 2002 júniusában Medgyessy Péter eljött az Országos Érdekegyeztető Tanácsba (OÉT), és mindezt elmondta. A miniszterelnök itt letette a nagyesküt: a kormány részéről nem történhet olyan szűken és szélesen vett gazdasági kérdésben döntés, hogy előtte ki ne kérné a szakszervezetek véleményét, illetve ne venné figyelembe azokat. Én ezalatt azt értettem, hogy a szakszervezetek időben megkapják az előterjesztéseket, időben bevonják őket az egyeztetésbe, s akár a döntésbe is. Emlékezetes, hogy míg nyáron Medgyessy Péter valahol éppen koktélozgatott, a bérből és fizetésből élőket és a nyugdíjasokat nagyon keményen érintő intézkedéseket jelentett be a kormány. Ezen kérdések eldöntésébe nem vonták be a szakszervezeteket, sőt még a kormány egyes részeit sem. Idetartoznak az áfaemelések, az adó- és járulékkérdések, a társadalombiztosítás adókedvezményeinek csökkentése, az egészségbiztosítási járulék emelése. A bejelentést követő egyeztetéseken a kabinet lesöpörte a szakszervezeti javaslatokat, és meglépte a megszorításokat. A bértárgyalások során ugyanezt tapasztaltuk: rendre késve érkeztek meg az előterjesztések, az érdekegyeztetés és a parlament ügyrendjének menete teljesen kettévált. A már meghozott döntéseket jóváhagyó, utólag kicsit rajtuk gondolkodó érdekegyeztetésben vettünk részt, de érdemben nem tudtunk befolyásolni semmit. Idetartozik még az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény meghozatala, valamint a közigazgatásban elrendelt létszámcsökkentés is. Az érdekegyeztetés megújítását a kormány pusztán politikai szlogennek használta, amivel szavazatokat lehetett szerezni. Hiába kértük Medgyessy Pétert, hogy jöjjön el az OÉT-ba, és tájékoztasson a gazdaságban kialakult helyzetről, ezt nem tette meg. Mára a kormánnyal együttműködési megállapodást kötő egyes szakszervezetek is így ítélik meg a helyzetet.
– Elvben örvendetes tény, hogy a munka világát érintő kérdések kezelésére önálló szaktárcát hozott létre a kormány. Hogyan ítélik meg a munkaügyi minisztériumnak és vezetőjének teljesítményét?
– Örvendetes dolog, ha van egy kifejezetten a munka világával foglalkozó minisztérium. A jelenlegi miniszter nagyon kellemes ember, de sajnos nem látogatja az érdekegyeztetés fórumait, személyes részvételével nem segíti elő a megállapodásokat, a konfliktusok tompítását. Ezeket a tárgyalásokat mind-mind politikai államtitkára, Csizmár Gábor viszi a vállán, aki néha túl sokat vállal. A minisztérium nem működik úgy, ahogy azt saját ígéreteik szerint el lehetne várni.
– Jövő május elsején, a munka ünnepén csatlakozunk az Európai Unióhoz. Mindenféle túlzás nélkül, ön szerint milyen helyzetben teszik ezt a magyar munkavállalók?
– Magyarország GDP-növekedése ötvenkét, az ipari termelékenység viszont hatvankét százaléka az uniós átlagnak. A magyar keresetek ugyanakkor mindössze húsz-harminc százalékát teszik ki az uniós átlagbéreknek. Ha bruttó értéken euróra átszámolunk, akkor csupán az uniós bérek tizenöt százalékát érjük el, tehát még mindig jó húsz százalékkal maradnak le a bérek az ipari termelékenységtől. Ez egyébként a magyar gazdaság teljesítményéhez képest is kevés. Mindezek tükrében érthetetlen, hogy a kormány a magas bérekkel indokolja a versenyképesség csökkenését. Tavalyi adatok szerint Magyarországon havonta ötszáznégy euró volt az átlagkereset, ami bár jobb, mint Románia és Bulgária esetében, de a cseh, a lengyel, vagy a szlovák átlagkeresetektől elmaradunk. A magát szociáldemokratának nevező kormány, amelynek a bérből és fizetésből élők képviseletét kellene ellátnia, egyszerűen becsapja választóit, hiszen a számokból nyilvánvalóvá válik, hogy nem a munkavállalók, hanem a nagytőke érdekeit képviseli. A kormány a legkisebb ellenállás irányába indul el, és mindent a munkavállalókkal akar megfizettetni, miközben a bankok óriási nyereséghez jutnak. A reálszférában különböző módszerekkel leértékelnek mindent, míg a bankszférában a valós folyamatokat messze meghaladó nyereség keletkezik.
– A közszférában akár országos szintű sztrájk várható jövőre, de a versenyszférában is egyértelműen érzékelhető a társadalmi elégedetlenség. Bár ez jogos, mégsem szerencsés, hogy ebben az állapotban csatlakozunk az EU-hoz. Mit kellene tenni, akár a szakszervezeteknek is, hogy oldódjon a feszültség?
– Az év végére kialakult valós társadalmi feszültségek messze megelőzik az Orbán-kormány alatt tapasztaltakat, noha akkor is voltak problémák, például a munka törvénykönyvének módosítása miatt. A bérbefagyasztással és a leépítésekkel drámai helyzetbe került a közszféra, demonstrációk, sztrájkok várhatók. A versenyszférában főként a közlekedésben vagy a közüzemi területeken ugyancsak sztrájkokra lehet számítani. Meglehetősen kiszámíthatatlan a társadalmi helyzet, hiszen a már említett megszorítások januártól életbe lépnek. Sajnos ez a gazdasági és szociális helyzet egybeesik az egyébként örvendetes uniós csatlakozással, és nyilvánvaló, hogy az emberek mindezt összekapcsolják majd. Ez sajnos pesszimistává tesz a júniusi uniós választások sikerét illetően. Munkavállalóként jelenleg nem tudunk az unióhoz csatlakozni, hiszen sem bérekben, sem más területen nem érjük el az ottani átlagot. Az esetleges megoldást abban látom: rá kell vennünk a kormányt, hogy tartsa be ígéreteit, elsősorban a valós párbeszéd vonatkozásában. Még ha a kormány olyan helyzetbe is hozta a gazdaságot, mint amilyenben most van, arról még lehet objektíven és korrekten tárgyalni. De elfogadhatatlan, hogy minden megszorítást csak a munkavállalók, a bérből és fizetésből élők fizessenek meg. Még ha végre is kell hajtani bizonyos megszorításokat, azt akkor is humánusan, az érintett csoportokat képviselő szervezetekkel egyeztetve kell megtenni. Például nem lehet fűnyíróelvű elbocsátásokat végrehajtani úgy, hogy nem nézzük, ki él egyedül, kinek mennyi ideje van a nyugdíjig. A keserű szájízzel, de mégis kompromisszummal meghozott intézkedések végrehajtása sok problémát enyhíthetne, és nem váltana ki ekkora ellenállást.
origo.hu
Megszólalt halálfélelméről és súlyos műtétjéről a TV2 sztárja
