– A legfontosabb állításom az, hogy Magyarországon nem migrációra, hanem integrációra van szükség. Tehát ennek az országnak föl kell tárni a belső aranytartalékait. Általában az ország határmenti vidékén komoly emberi erőforrás tartalék van – mondta el a HírTV Péntek 8 műsorában Lázár János.

A tárcavezető kiemelte,
mitől lehet még erősebb Magyarország, mitől dolgozhatnak még többen, miből lehet még gazdasági növekedés. Nyilvánvaló, hogyha tudunk még teremteni 2-300 ezer új munkahelyet és nem 4 millió 900 ezer ember, hanem akár 5 millió 200 ezer ember dolgozik majd Magyarországon, az óriási előrelépést jelentene.
Lázár szerint azonban ehhez be kell vetni az aranytartalékot, ami mindenki számára egy óriási lehetőség, és ebben szerintem a magyarországi cigányság felzárkóztatása, a roma integráció egy óriási lehetőség.
A szavaim nem voltak tiszteletlenek, vagy nem annak szántam őket, hanem arról beszéltem, hogy Magyarországon a magyar kormánynak az a kötelessége, hogy minden magyarnak lehetőséget és munkát teremtsen
– jelentette ki a politikus. Azon kérdésre válaszolva, hogy miért kért bocsánatot a kijelenéseiért, Lázár János elmondta, véleménye szerint nyilvánvaló az, hogy a szavait félremagyarázták, félreértik és a kijelenései tévútra is mehettek.
Nem akartam senkit sem megbántani, és akinek fájdalmat okoztam, attól szerettem volna elnézést kérni, ezt meg is tettem. A szándékaim arra irányultak, hogy azt a folyamatot, amit a Fidesz elindított az elmúlt 16 esztendőben, hogy lehetőséget biztosítson a felzárkózásra és a polgárosodásra a magyarországi cigányságnak, azt folytassuk közösen
– emelte ki a tárcavezető. Elárulta, amióta országgyűlési képviselő, mindig azért dolgozott, hogy minden ember számára lehetőséget teremtsen, annak származásától függetlenül.
Nem azt nézem, hogy ki a cigány, vagy ki nem cigány, mindenki számára lehetőséget kell teremteni ez a kötelességünk. Ebben a Fidesz zseniális és fantasztikus teljesítményt nyújtott, évtizedeken keresztül valódi kiugrási és előrelépési lehetőséget a magyarországi romák számára nagyon kevesen adtak
– tette hozzá Lázár János. Elmondta, a kormánypártok azonban ezt megtették, így aki ma dolgozni akar, az tud, ugyanis a Fidesz–KDNP egymillió új munkahelyet teremtett, ennek köszönhetően pedig radikálisan megnőtt a magyarországi romák között a foglalkoztatottság, és folyamatosan nő a középiskolát elvégző romák száma és aránya.
Folyamatosan számoljuk föl a hátrányos helyzetben élő és rossz körülmények között élő élő helyeket, illetve a szegregátumokat, dolgozunk ezeknek a megszüntetésén, és minden gyerekről gondoskodunk. Hároméves korától minden roma gyerek számára fantasztikus lehetőségeket kínálunk, akár az egyetemig bezárólag
– mondta el a politikus.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!