A siker dilemmája

Továbbra is a vajdasági magyar közvélemény figyelmének középpontjában áll a kettős állampolgárság kérdése. Ezen még a most zajló választási kampány sem tudott változtatni. Mióta többpártivá vált a vajdasági magyar nemzeti közösség, csak ebben a kérdésben alakult ki ilyen mértékű – szinte teljes – egyetértés a délvidéki magyarság politikai szervezetei között. Semmi másban. Még az egységes választási fellépés megítélésében sem. Vajon úgy értékelték, hogy ezt nem várják el tőlük olyan határozottsággal a vajdasági magyar választók? Ebből pedig még arra is következtethetnénk, hogy a vajdasági magyarok számára fontosabb a kettős állampolgárság elnyerése, mint hogy képviselőt juttassanak a szerb törvényhozásba. Az egyik problémakör egységbe tudta kovácsolni a nemzetrészt, a másik – a mandátumszerzés – pedig nem.
A magyar pártok két szemben álló koalíció tagjaként indulnak a december 28-i köztársasági parlamenti választásokon, s egy kis fenntartással még versengésnek is felfogható, hogy a két nagyobb magyar párt közül melyik juthat be a törvényhozásba. Az a magyar nemzetiségű választó pedig, aki a kettős állampolgárság elnyerése érdekében tett lépései alapján értékeli a pártokat, nagy dilemmában lehet. Ugyanis közös a siker, amelyet eddig a kettős állampolgárság ügyében elértek, de a siker épp az egységnek tulajdonítható. Ha a korábbiakhoz hasonlóan csak az egyik párt tűzte volna zászlajára e kérést – bármilyen határozottan, bármennyire argumentálva –, ilyen sikerre nem számíthatott volna. Persze kellett hozzá a közvélemény támogatása is, amelyet aláírásgyűjtéssel tettek nyomatékossá, számokban is kifejezhetővé.
De miért beszélünk sikerről, mikor a magyar állampolgárság megszerzése továbbra is csak politikai törekvés a vajdasági magyarok számára? Azért, mert a cél most sokkal közelebbinek tűnik, mint hónapokkal ezelőtt, amikor a magyarországi szocialista kormány-tisztségviselők azt magyarázták – jogra, EU-ra hivatkozva –, hogy miért nem lehetséges a kezdeményezés megvalósítása. Most pedig szakértői tárgyalásokon keresik a megoldást. A kormány kommunikációjának változása nyilvánvaló. A nyomás, amely nem csak a Vajdaságból érkezett, nem maradt hatástalan. Ha eltekintünk a vajdaságiakat még időnként nyugtalanító szórványos szocialista megnyilvánulásoktól, úgy tűnik, mind nagyobb megértésre talál – a retorika szintjén mindenképpen – az a világosan megfogalmazódott vajdasági igény, hogy a vonatkozó törvény módosításával letelepedési engedély nélkül megkaphassák a magyar állampolgárságot azok a vajdasági magyarok, akik ezt kérik. A magyarországi közvélemény egy részében tapasztalható ellenállás – amelyről nem szabad nem tudomást venni – érvelésre alapuló meggyőzéssel leküzdhető.
Mádl Ferenc köztársasági elnök álláspontja – amely szerint az állampolgárság megszerzésének egyszerűsítése nem ütközik jogi akadályba sem a magyar alkotmány, sem a nemzetközi és az európai jog alapján – kedvezőbb légkört teremtett a kezdeményezés számára, erősítette a kettős állampolgárság ügyét felkaroló politikai erők pozícióit, s a budapesti döntéshozóknak ezzel számolniuk kell. Ezt is sikerként – az eddigi legnagyobb sikerként – könyvelik el a vajdasági magyarok.