A világítótorony felelőssége

Elszürkült-e napjainkra a magyar szürkeállomány, távol vagyunk-e még a nyolcvanas évek rekordszámaitól a szabadalmi bejelentések tekintetében, és változik-e a helyzet az Európai Unióba történő belépésünk után? Javulnak-e a magyar kutatók, feltalálók esélyei, gyarapodhat-e a méltán világhíres magyar találmányok sora az uniótag Magyarországon? Bendzsel Miklóssal, a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) elnökével egyebek mellett arról beszélgettünk, mire számíthat az uniós csatlakozást követően a magyar „szabadalomipar”, mit profitálhat mindebből a magyar gazdaság, és egyáltalán, mennyire vesznek minket komolyan a szellemi termékek európai piacán.

Ha belépünk, ha tagja leszünk a közösségnek, könnyebb vagy nehezebb lesz-e a magyar szellemi termékek létrehozóinak érvényesülni? Javulnak-e a statisztika mérőszámai, és EU-csatlakozásunk közeledtével mikor, milyen változások várhatók a magyar szellemi termék piacán?
– Valószínűleg ahhoz hasonló tapasztalatokat fogunk ismételten átélni, mint amilyeneket például a manufaktúrákról való áttérés jelentett az angol textiliparban, hogy tudniillik nem elég a megszokottat jobban művelni, hanem egy új hálózatosodásnak és az új, nagyobb piac követelményeinek megfelelően lehet csak érvényesülni. A mérőszámokat tekintve pedig érdemes szemügyre venni az osztrák, olasz, dán, holland viszonylag kicsiny, de jól prosperáló gazdaságokban már elfogadott tényeket, nevezetesen, hogy a nemzeti mutatók a valódi nemzeti produkcióknak csak egy hányadát képesek érzékeltetni. Ezen visszafogott nemzeti mutatók mellett indirekt statisztikai módszerekkel össze kell tudni gereblyézni azt a nemzeti produkciót is, amit a multinacionalitás talaján mások birtokolnak, mások jelentenek be, mások visznek a piacra. Sokszor a magyar kutatóiskolák hoznak létre meghatározó részben vagy kizárólagosan olyan, külföldi tulajdonú alkotásokat, amelyekkel aztán mások büszkélkedhetnek. Magyarországon ugyanis az európai szinten sikeres konzorciumok jelentős hányadát magyar szellemi hozzájárulás élteti.
– A statisztika mégis lehangoló, továbbra is csökkenést mutat…
– Igaz, hogy csaknem egy évtizede ezer alatti az éves szabadalmi bejelentések száma, legalábbis a belföldi származásúaké, és ezek valóban két, két és félszeres elmaradásban vannak a nyolcvanas évek derekán megszokott szinttől, de időközben sok minden alapvetően megváltozott. Például azok a számok, amelyekkel összevetjük a mai adatokat. Azok ugyanis magukba foglalták az úgynevezett kistalálmány, használati minta típusú megoldásokat is. Ez a használati minta vizsgálatlan, feleakkora oltalmi idővel rendelkező, egyszerűsített, olcsóbb eljárással nyerhető oltalommal kísért javító megoldás azóta önálló jogintézménnyé lett, és önállósult a statisztikában.
– Az időközben lezajlott privatizáció mennyiben befolyásolta a magyar feltalálók, kutatóműhelyek alkotókedvét?
– Abból a szempontból mindenképp változott a helyzet, hogy Magyarországon nemcsak a termelés és a szolgáltatás nagy hányadában lett meghatározóvá a külföldi tulajdonlás, hanem a kutatás-fejlesztésben is. A magyar mérnökiskolák fennmaradást jelzi például, hogy a távközlési szektor ilyen gyorsan fellendült, büszkék vagyunk arra, hogy skandináv cégek az európai kutatóbázisukat saját országukon kívül éppen Magyarországon virágoztatják, egy világszínvonalú és magyar tudást is alkalmazó Knorr-Bremse, egy Audi-, vagy egy Suzuki-gyárra szintén büszkék lehetünk. Észre kell azonban vennünk, hogy ezek a szervezeti keretek és tulajdonviszonyok az ott létrehozott szellemi alkotásokkal kapcsolatban olyan tulajdonlást jelentenek, hogy a szellemi terméket esetleg nem is Magyarországon jelentik be először, hanem a cég multinacionális döntési központjai egy globális stratégia keretében máshol helyezik piacra. Bár nem vitatják el a szerzők, a feltalálók jogait (a szabadalom még Amerikában is magyar feltalálók neve alatt fog futni), de nem magyar tulajdonossal. És ez indokolt, hiszen a multicég anyagi és szellemi befektetése eredményezte a megfelelő munkakörülményeket és finanszírozást, amelyek hozamaként megszülethetett Angyalföldön vagy éppen Nagykanizsán az a bizonyos szellemi produktum.
– Ha tehát egy magyar kutató a jövőben úgy érzi, az ő szellemi terméke valóban egyedi, és megérett a szabadalmaztatásra, akkor csak egy multi segítségével érhet célhoz?
– Szó sincs ilyesmiről: a nemzeti szabadalmaztatási rendszer az EU-csatlakozás után továbbra is talapzata az uniós kutatási sikerességnek, ráadásul uniós anyagi támogatás mellett. Ez azt jelenti, hogy nagy összegű támogatásokat ígérő keretprogramok lépnek be, például az úgynevezett hatos kutatás-fejlesztési program, amelynek keretösszege 17,5 milliárd euró, amelyek megszerzésére már most rohamokat lehet indítani, tehát nem kell okvetlenül valamely multi pénzére várni. Más kérdés, hogy ezek elnyeréséhez szükség van nemzeti forrásokra is. Itt kapcsolódik be a folyamatba az innovációs alapot létrehozó törvény, amely új, közös érdekeltséget hivatott teremteni a kormányzat költségvetési oldalú finanszírozása és a gazdaság szereplőinek érdekeltsége között. A magyar tudomány napja környékén a parlamentben párját ritkító egyetértésben, kivételesen nagy támogatottsággal elfogadott törvény egy sajátos mechanizmust ír elő. Ennek alapján az állam és a gazdaság közös döntések alapján hasznosítja az államnak a gazdaságból befolyó, direkt járulék típusú, de a költségvetési, államháztartási nagy kalapba be nem hulló, ily módon közvetlenül visszaforgatható és állami oldalról megkétszerezett innovációsalap-képző ráfordításait.
– Mikor kezd működni ez a mechanizmus, és mikor lesz hozzáférhető az így létrejövő innovációs alap?
– A menetrend most úgy néz ki, hogy a december 11-i Magyar Közlönyben napvilágot látott az új nemzeti kutatási-fejlesztési hivatal létrehozásáról szóló döntés. Ez a hivatal és az irányítótanács fog felállni most januárban, s ezzel kialakul a pályázati rendszereknek az új célú, tehát a 450 milliós európai piacra szánt „kutatástermelési bedolgozásnak” a pénzügyi támogatási háttere. Egyúttal egy EU-konform, de a nemzeti sajátosságokat is felvonultató finanszírozási rendszer körvonalazódik.
– Az EU-konform finanszírozás javíthat a magyar szabadalmi és iparjogvédelmi pozíciókon Európában? Beleszólhatunk-e a „nagyok” dolgába?
– Magyarország 2003. január elseje óta teljes jogú és megbecsült tagja az Európai Szabadalmi Szervezetnek. A beleszólás lehetőségre pedig mondok egy példát: az utóbbi hónapban Magyarország vétójával és ellenjavaslatával szelídítettünk meg egy európai szabadalmidíj-politikai reformot. Ez gyorsítottan és büntető jelleggel ösztönzött volna az elektronikus szabadalmi bejelentés kizárólagos használatára az egész kontinensen. Negyvenszázalékos kedvezményt kaptak volna azok, akik elektronikus úton jelentik be a szabadalmukat, akár Münchenben, az Európai Szabadalmi Hivatalban, akár a mi nemzeti intézményünkben, és ugyanekkora büntetést róttak volna ki a hagyományos papírtechnológia művelőire. Ezt sikerült időben széthúznunk, 25-30 százalékra enyhíteni az eltéréseket, egy év haladékot elérve, hogy hazánkban és a többi 26 országban ezek a terelő-drágító intézkedések csak 2005-ben lépjenek hatályba, de az elektronikus utat választók már április elsejétől kedvezményekben részesüljenek. Apró jele ez annak, hogy miként lehet ebben a nagy családban politizálni, érdekeket képviselni és védeni.
– Nemzeti érdek lenne a kis- és középvállalkozások uniós boldogulásának, az ezekben a keretekben dolgozó feltalálók érdekeinek védelmezése is. E tekintetben mit hozhat a csatlakozás?
– Szerintem a tagság számottevő előnyökkel jár a magyar feltalálók számára. Például anyanyelvükön, a budapesti hivatalban tehetnek európai szabadalmi bejelentést. Ily módon két-három hónapos időelőnyhöz juthatnak, ennyivel később kell csak a bejelentést az EU valamely hivatalos nyelvén megtenni. Aki versenyt fut az innovációval és sokszor saját magával, plusz még a magyarországi kutatási-fejlesztési infrastruktúra hiányosságaival, az tudja, hogy az avatott honi fordítási kapacitás hiányos megléte is korlát, és tudja értékelni, hogy ez mit jelent. Fontos fejlemény, hogy 2003 őszén egy hároméves időhorizontra terjedő tervet dolgoztunk ki, amely a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak az EU-konform, innovatív és versenyképes magatartását hivatott elősegíteni, nemcsak szabadalmi, hanem védjegy-politikai, design-politikai területen is. Ennek a vállalkozói iparjogvédelmi versenyképességet alapozó cselekvési programnak a betűneve, amelyet most hozok először nyilvánosságra: VIVACE. Az elnevezéssel valamelyest utalni szeretnénk a vivace olasz zenei alapfogalomra, amelynek jelentése: élénkebben.
– Egy ilyen program végrehajtása nyilvánvalóan megkövetel bizonyos innovációs szakmai tudást. Megfelelő ehhez a magyar vállalkozók képzettsége?
– Egyértelműen nem, ezért is tartottuk fontosnak, hogy a program első pillére az oktatás legyen. A magyar kis- és középvállalkozások, s általában az innovációban érdekeltek iparjogvédelmi ismeretei rendkívül szegényesek, ezért egy várhatóan májusig életbe lépő, a közép- és felsőfokú oktatást magában foglaló, az érvényes szakképzési rendeletekhez igazodó tananyagot állítunk össze, emellett az eddig is sikeres szabadalmi távoktatási modulunkat is aktualizáljuk. Ezeken kívül védjegy-, minta-, design-, szerzői jogi távoktatási modullal is ki akarjuk egészíteni a képzésünket, mert a kultúra nyilvánvalóan e tekintetben is egységes egészet alkot, az alkalmazott művészeti ágak jelenleg ugyanezeken a szülési fájdalmakon mennek át. Halaszthatatlan például a televíziózás, a kábel- és szatellitadás-továbbítás bonyolult jogvédelmi viszonyainak rendbetétele, vagy a műkincs-kereskedelemben a követőjog bevezetése, ami azt jelenti, hogy a műtárgyak ismételt eladásakor az eredeti alkotók és jogtulajdonosok számára járulékos szerzői jogi jövedelmet kell biztosítani. Ezeken a szakterületeken ugyanolyan reformokra van szükség, mint amilyeneket az iparjogvédelemben már megtettünk.
– Mindezek ismeretében könnyebb vagy nehezebb, drágább vagy olcsóbb lesz egy adott szellemi produktum szabadalmaztatása uniós tagságunk után?
– Erről egyelőre annyit mondhatok, hogy az uniós innovációs piacon való megjelenés költségszintjének kordában tartását szolgálhatja egy általunk javasolt megoldás, amellyel kapcsolatban fogadókészség van a Pénzügyminisztérium részéről. Gyakorlatilag azt az ír „találmányt” szeretnénk módosítva átvenni, amelynek alkalmazásával a kutatási-fejlesztési költségek két-háromszorosa az adózás előtti eredményből leírható. Így a cégek kutatásorientált magatartása mintegy adókedvezményen keresztüli serkentést kaphat. Ezt javasoltam kiterjeszteni az iparjogvédelmi költségekre is, és ha ezt az elvet elfogadja a Pénzügyminisztérium, akkor a 2005-ös adótörvényekben már a jogszerzés költségei is komoly adókedvezményben részesülhetnek.
– Summázatként mit mondhatunk: 2004-ben, ha nem is januártól, de május elsejétől jobb dolga, kedvezőbb helyzete lesz a magyar feltalálónak, és általában, a szellemi termékek tulajdonosának?
– A válasz egyértelmű igen. Nagyobb eséllyel jelentkezhet új forrásokért, remélhetően az eddiginél sokkal hatékonyabb állami segítséggel. Az is igaz, hogy több pályázóval fog találkozni, és a helytálláshoz szükség lesz folyamatos szakmai képzésre, nyelvtudásra, valamint a gazdasági élet szereplőinek meg a kormányzatnak eddig nem nagyon tapasztalható, kölcsönös bizalmon alapuló, egymásra támaszkodó építkezésére. Az MSZH-nak ebben a folyamatban kiemelt felelőssége van, védelmi és ösztönzési funkcióival pillére kell hogy legyen a magyar szellemi közbiztonságnak, és nem térhet ki az elől sem, hogy a kutatók, a fejlesztők, a szellem emberei számára amolyan tájékozódást segítő világítótorony-feladatkört lásson el.