A városközponthoz közeli lakótelep udvarán, a „Prohászkán”, egy szerény melléképületben – fás szín lehetett a központi fűtés bevezetése előtt – kapott helyet az Alba Regia Box Club. A bejárat mellett nemzetiszín szalagos koszorú lóg a falon, felette házi készítésű tábla, amelynek szövegéből kiderül: az edzőterem – szimbolikus útjelzőként – a magyar ökölvívás legendás fehérvári sportpedagógusának, Kiss Lászlónak a nevét viseli, aki az ötvenes, hatvanas és a hetvenes években dolgozott igen eredményesen az utánpótlás kinevelésén.
Herman István – ahogy meséli – nagyrészt a maga pénzéből, barátai segítségével, saját munkájával hozta helyre a félig-meddig romos épületet másfél évvel ezelőtt. Örült, hogy megkapta, mert a város először elutasította a kiutalását, pályáznia kellett, majd lakossági fórumot hívattak össze. Az volt a szerencséje, hogy a lakók 95 százaléka támogatta a bokszklub ügyét. A város végül mindössze néhány százezer forinttal járult hozzá az építkezéshez. Herman István boldog volt, hogy egyáltalán kapott állandó helyet, s ma már több mint negyven tanítványa van, köztük sok a hátrányos, sőt halmozottan hátrányos helyzetű fiatal. Így aztán nem nagyon lehet alapozni a folyó kiadások tekintetében a havi tagdíjra. S Herman mester lelkesedése ha nem is, de anyagi lehetőségei nem végtelenek. A leigazolt versenyzők közül sokan kiemelkedő eredményeket érnek el az országos versenyeken, az utazások, a nevezés is pénzbe kerül, de a városi újság mindig beszámol a mérkőzésekről. Az alba regiásoknak komoly szurkolótáboruk van Székesfehérvárott, és ez a lényeg – magyarázza a nagydarab, sportos, ötvenes férfi, aki Papp Laciék kortársaként maga is már fiatalon a bokszra tette fel az életét. 1966-ban kezdte amatőrként, nemzetközi és hazai sikereket ért el, és a sport szeretete megmaradt annak ellenére is, hogy eredményei az akkori erős mezőnyben csak a második vonalhoz voltak elegendők. A nyolcvanas évek közepén disszidált, Ausztriában próbált szerencsét a profibokszban. Amire a legbüszkébb, az mégis az, hogy ő hívta meg Papp Lacit Székesfehérvárra, és indítványozta, hogy kapja meg a „tiszteletbeli polgár” címet, ami csak egyedül itt létezik az országban.
Herman István ma a bokszvilágszövetség, az AIBA nemzetközi bírája, az edzőterem falán számtalan fotó látható az általa vezetett mérkőzésekről. Magyar és külföldi hírességek Herman Istvánnal, Madár, Koko képei lelkesítik neveltjeit, hogy kitartó munkával akár a Prohászkáról is vezethet út a sikerhez. Erre a legjobb példa Jónás Zsolt, Herman mester egyik szeme fénye a sok közül.
– Zsolti őstehetség, biztos, hogy olimpiai bajnok lesz belőle – mutatja be a 17 éves cigány fiút.
– Messzebb lesz az még – szabadkozik Zsolt nevetve, de egyáltalán nem jön zavarba. Látszik a tekintetén, hogy ő is hisz ebben, sugárzik róla az egészséges önbizalom. Pedig mielőtt a „majsztróval” – így hívják a gyerekek – találkozott volna, kétséges volt, hogy be tudja-e fejezni az általános iskolát, ráadásul nem tartozik az aranyifjak közé sem: nagybeteg édesapja évek óta rokkantnyugdíjas, édesanyja háztartásbeli. Mégis magabiztosan mondja, jövőre beiratkozik valahová, szakmát tanulni, s tán le is érettségizik. Bár a sport az első, de a tanulás sem maradhat el.
– No, mondjad csak, fiam, az eredményeidet – noszogatja Herman István, s most az is tisztán érezhető: a „fiam” megszólítás nem csak egy szimpla fordulat.
– Harmadik lettem a Balaton-kupán, amit 16 ország részvételével rendeztek, volt a Sopron-kupa, a Baranya-kupa… – eddig jut Zsolti a kötelező felsorolásban, mikor Herman István a szavába vág:
– Azt is el kell mondani, hogy egy év komoly edzés után már kétszer hívták be válogatottnak. A magyar juniorbajnokságon most harmadik lett. A másik tehetséges fiú, Ignácz Roland például a serdülőbajnokságon ötödik helyezést ért el. Folyamatosan építkezünk, nem lehet kihagyni lépcsőfokokat. A bokszban nemcsak a mozgáskultúra, de a gondolkodás, a lelkiek is fontosak – magyarázza. S hogy Herman Istvánnál ez sem hangzatos szólam, hamar kiderül a növendékek szavaiból. Zsolti sem bukhatott meg még egyszer. Nem az eszével volt a baj – ha kellett, a mester tanította a bokszon kívül például németre. Aki edzésre jár, annak kötelező az általános iskolában a tanulószoba, és a „majsztró” valahonnan mindig megtudja, hogy kivel van zűr a suliban, ki lóg, ki áll bukásra. Bejár az iskolába, de rendszeresen ellátogat a szülőkhöz a cigánysorra is.
– Hallgatnak rám, mert tudják, hogy jót akarok. Pedig ha kell, üvöltözök is, hogy vegyék komolyan: nincs lógás, a gyereknek az első az iskola.
Herman István úgy tartja: öröm, ha növendékei sikeresek a sportban, de nem ez a legfontosabb, hanem hogy tisztességes, megbecsült tagjaivá válhassanak a társadalomnak. És bizony, sokuknak ehhez segítség kell, amit ez a kis sportközösség – egyelőre – képes megadni. Akár a titokzatos „turbógéppel”, ami a mester saját találmánya, csak ő kezelheti, és szerinte nagyon hatékony, bár első látásra a megtévesztésig hasonlít egy egyszerű lécre. De a legtöbbet mégis a mindenféle tekintetben sokszínű, természetes közösség adja, amelyben nyoma sincs a társadalmi tabuknak, az álságosságnak. A mérce a valódi teljesítmény, akár a sportban, akár az élet más területén.
Mikor kórusban „kopasz gádzsónak” csúfolják a roma tanítványok a „majsztrót”, nincs sértődés. De akkor sem, amikor a „kokerók” kerülnek szóba a másik oldalról, szintén nem hízelgő összefüggésben. A szócsatának harsány, egyetértő röhögés a vége. A tanítványok között van hatéves is, a legidősebb pedig csaknem harminc, cigányok, nem cigányok vegyesen. Vadul és jókedvűen püfölik egymást a ringben a hatalmas nemzetiszín zászló alatt.
– Az ökölvívás intelligencia kérdése is. És ami a legfontosabb: küzdésre nevel, tartást, erőt ad, csupa olyan képességet, ami fontos az életben. Csak meg kell nézni ezeket a srácokat: csupa tiszta szívű, jóindulatú gyerek, a fehérváriak büszkék rájuk, Zsoltit az utcán megszólítják, gratulálnak – magyarázza Herman István a megszállottak eltökéltségével tekintetében.
– Az idén nyáron megcsináltuk az első edzőtáborunkat a Fehérvári Roma Polgárok Egyesületével közösen, a fővédnökséget elvállalta Teleki László romaügyi államtitkár. A végén aztán, amikor már a kifizetésekre került volna a sor, egyedül maradtam – meséli, hozzátéve, alig több mint kétszázezer forintnyi támogatást kértek. Teleki a dokumentumok szerint a június 11-i fővédnöki felkérő levélre július 7-én igenlő választ adott. A kancellária 28-án közölte Herman Istvánnal, hogy támogatási kérelmét nyilvántartásba vették. Majd augusztus 5-én értesítették: az államtitkár úgy döntött, a július második felében megrendezett tábort nem támogatják. A társrendező, a roma polgárok egyesülete sem teljesítette maradéktalanul a korábban tett anyagi vállalásait, és a város sem segített.
A számlát azonban valakinek állnia kellett, a hátrányos helyzetű családoktól ilyesmit nem lehetett – főleg utólag – elvárni. Herman István amennyit tudott, összekapart, de az étkezés árával a mai napig adós a társszervező a teljes ellátást biztosító étteremnek. Ahogy mondja, az Alba Regia Box Club nyilvánvaló politikai diszkrimináció áldozata, eredményeiket nem veszik figyelembe, s újabban egy frissen alakult, papíron nem is létező bokszklubot támogat a város. Többnyire a dupláját kapják, mint Hermanék, miközben a sikeres Alba Regia filléres gondokkal küzd, a megszűnés határán.
– Rólam mindenki tudja, hogy mi a véleményem az egykori és a mai jogutód elvtársakról, sose titkoltam, a szemükbe is mondtam, nyilvánosan is nemegyszer. Megértem, hogy nem szeretnek, de ebben a kérdésben nem rólam van szó, hanem ezekről a jóravaló gyerekekről. A jövőjükről. Rajtuk állnak bosszút, nem rajtam. Ezt kellene az illetékeseknek felfogniuk… – mondja némi indulattal a hangjában.
Vannak, akik a városházán úgy vélik: a súlyos anyagi helyzetben lévő városnak érthető módon kisebb gondja is nagyobb, mint a bokszklubok támogatása. Kettőt meg aztán már végképp nem bír el a pénztárca. Az érintettek jobban tennék, ha összefognának.
Világosi Gábor, az SZDSZ országgyűlési képviselője és a városi sportbizottság elnöke szerint Herman Istvánnak valóban voltak olyan „húzásai”, amelyek miatt joggal orrolhatnának rá például a szocialisták, de – mint mondta – a politikai ellentétek semmiben nem befolyásolhatják a sportbizottság munkáját, a támogatások odaítélését. Büszke rá, hogy ezeket a szempontokat teljes mértékben sikerült száműzni – fogalmazott az elnök. Elmondta azt is: a városban nemcsak az ökölvívás terén, de más sportágaknál is vannak párhuzamosságok, s bár a testület döntései során különös gondot fordít a kiegyensúlyozottságra, előfordulhat, hogy egyik évben valaki valamennyivel többet vagy éppen kevesebbet kap, mindig akadnak kifogások, és ez emberileg érthető is. De politikai vagy bármilyen más szempontú tudatos diszkriminációról szó sincs – hangsúlyozta. Mint mondta, elismerik Herman munkáját, ő például személyesen járt közben Teleki László romaügyi államtitkárnál a roma fiataloknak rendezett edzőtábor ügyében, és sajnálattal értesült róla, hogy végül nem kaptak támogatást, a kezdeményezés megérdemelte volna – vélekedett a képviselő. Ő egyébként úgy tapasztalja: a „konkurens” bokszklubban is színvonalas munka folyik, a város pedig egyaránt büszke minden sikeres sportolójára, bármelyik csapat tagja legyen is…
Herman István egész napját az edzőteremben tölti a gyerekekkel immár több mint egy éve, s mint mondja, őt nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon. Mostanában a villanyszámla előteremtésével küzd…
Kiderült, hogy mikor indul a magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomásra