Csempe és hagyma

Írország: a kelta tigris
Az Európai Unió legdinamikusabban fejlődő gazdaságával büszkélkedhetnek az írek. A délkelet-ázsiai gazdasági csoda európai megfelelőjét produkáló országot joggal nevezik kelta tigrisnek az elemzők.
Az 1980-as évekig óriási technikai, infrastrukturális és általános gazdasági lemaradással küszködő ország fellendülése nem merült ki csupán a neoliberális gazdaságpolitika által gyakran túlhangsúlyozott statisztikai mutatók öncélú hajszolásában. A fejlődés olyan átfogó gazdasági program kidolgozásának köszönhető, amely a külföldi működő tőke bevonásának és az ír kis- és közepes vállalkozások támogatásának egyensúlyából teremtette meg a növekedés feltételeit. Miközben az ír kormány külföldi tőkét vonzott az országba – amit főként adókedvezményekkel, kiszámítható pénzügy- és árfolyam-politikával, valamint az EU fórumain való hatékony, kemény kiállással ért el –, ezzel párhuzamosan infrastrukturális fejlesztésekkel, a képzésre, oktatásra helyezett hangsúllyal elkezdte az ír társadalom tudatos és radikális átformálását, amelynek középpontjában új társadalmi réteg, a polgári középosztály megteremtése, illetve a kis- és középvállalkozói réteg állt. Ez a hazai gazdasági szereplők versenyképességének növelésére létrehozott „ír Széchenyi-terv” – rövid életű magyar megfelelőjével ellentétben – egy évtizedeken át következetesen kivitelezett, több kormányzati cikluson átívelő nemzetstratégia része volt.
Bár Írország az EU-csatlakozás egyik legnagyobb nyertesének tekinthető (legalábbis a közösségi alapok kiaknázása tekintetében), az ír modell motorját jelentő családi kisvállalkozásokat szinte megfojtja a gazdasági integrációt kísérő végtelen bürokrácia, az évről évre szaporodó adminisztrációs költség, amely az ír törvények uniós jogszabályokkal történő állandó bővítésének köszönhető. Egy felmérés kimutatta, hogy az ír kisvállalkozók 52 százaléka szerint a jogszabályok elszaporodása és az ezzel járó papírmunka jelenti a legnagyobb problémát. Csak az utóbbi négy évben több mint negyven, új kisvállalkozásokat érintő rendelet lépett érvénybe. Egy kisvállalkozónak legalább száz adatlapot kell kitöltenie egy évben, ha minden jogszabálynak meg akar felelni. Egy harminc főt foglalkoztató műszaki kisvállalatnak például egy átlagos hónapban öt kérdőívet kell kitöltenie és benyújtania az ír központi statisztikai hivatalnak. Ezek egészségügyi és munkavédelemmel kapcsolatos adatokat, a nemzetközi szabványügyi szervezet (ISO) számára készült, minőségre vonatkozó jelentéseket, az adóhatóságoknak export-import elemzéseket stb. tartalmaznak. A kisvállalkozások érdekvédő szervezetei, a Small Firms Association (SFA) és az Irish Small and Medium Enterprises Association (ISME) szerint a problémát az ír kormányzati szervek bürokráciája és az európai direktívák átültetése okozza. Ez könnyen kezelhető lenne a két szervezet szerint, ha az ír kormányzat kevésbé túlbuzgó álláspontra helyezkedne, és nem akarná mindenáron túlteljesíteni a brüsszeli elvárásokat.
Különösen nagy gondot jelentettek az ír családi vállalkozásoknak az uniós élelmiszer-higiéniai jogszabályok. A túlzott szabályozás sok helyi kistermelő fennmaradását veszélyeztette, mivel nem tudták megfizetni azokat a drága eljárásokat, amelyeket a kötelező élelmiszer-higiéniai mérések jelentettek. Végül David Byrne, az EU egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztosa a kistermelők kérésének engedve bejelentette, hogy módosítják a törvényt, és a szigorú szabályozások alól mentességet adnak azoknak a termelőknek, akik hagyományos élelmiszereket termelnek hagyományos módszerekkel. Ez a derogáció óriási megkönnyebbülést jelent azoknak a kistermelőknek, akik hagyományos módszerekkel állítják elő a kiváló minőségű ír sajtokat, hús- és tejtermékeket.
Írországban a munkáltatói jogok túlszabályozása is terhet jelent a kisvállalkozóknak. Az ír munkáltatók joggal vádolják az uniós intézményeket, hogy felelőtlenül hozzák a törvényeket, a különböző gazdasági szereplőkre kifejtett hatások megvizsgálása nélkül.
Az Európa Tanács 2000 júniusában tartott lisszaboni értekezletén elfogadta az EU kisvállalkozásokról szóló alapokmányát, amely a kisvállalkozások támogatására szólítja fel a tagállamokat. Különösen a képzést, az adózást, a jogszabályok, valamint a cégalapítás leegyszerűsítését kell lehetővé tenniük, illetve megkönnyíteniük. Bár a cégalapítás gyorsaságát és költségeit tekintve Írország vezető helyen áll a tagállamok sorában, akárcsak az adózási rendszer leegyszerűsítésének folyamatában, a túlzott bürokrácia reformjában még bőven van mit tenni. Addig pedig az SFA és az ISME azt ajánlja az ír kisvállalkozóknak, hogy csatlakozzanak valamelyik érdekvédő szervezethez, amely kormányzati szinten lobbizik az érdekükben.

Svédország: mozgó szabály
A svéd kisboltosokat (pontosabban minden élelmiszer-forgalmazással foglalkozó vállalkozót) legfeljebb mosolyra fakaszthatják azok az előírások, amelyeket az EU jelentett be, hiszen ezek a töredékét teszik ki a svéd hatóságok kőkemény és rigorózus szabályzatának. Így aztán – láss csodát! – éppen az unióba történő belépés csökkentette a megkövetelhető maximumot! A csatlakozás előtti időkben például szigorúan tilos volt Svédországban a mozgókocsis ételárusítás, ma pedig hemzsegnek a dán „röda pölseres” (piros virslis) utcai könyökbárok, a falafeles-, kebabos- és fagylaltoskocsik.
Természetesen a szabályzat értelmében ezeken a helyeken – és minden élelmiszerüzletben – kötelező a dolgozók tisztálkodását lehetővé tevő készség, ami lehet egy kis „összehajtogatható” zuhanyozó és kézmosó is, de szükséges természetesen az állandó folyó víz és az áram. (Kocsik esetében a rácsatlakozás lehetősége.)
A kisüzletek kialakítási, üzemben tartási, takarítási feltételei, a gépek érintésvédelmi szabályai kizárják a magyarországihoz hasonló, leginkább egyterű „garázsüzletek” létesítését. Egyedül a zöldség- és gyümölcskereskedők árulhatnak a hazaihoz hasonló standokon, de ehhez is áfás kasszagép (számítógépes adatrögzítővel) és legalább egy mobiltelefon szükséges. Minden árucsoport mellé kötelező elhelyezni az önkiszolgálást elősegítő tekercses nejlonzacskót, és meg kell teremteni a kézmosás lehetőségét a vevők részére.
Az őstermelők itt nem árulhatják romantikus füstölt szalonnáikat, mivel a svéd állatvédelmi törvények tiltják az otthoni állatvágást. Akad az őstermelők között néhány sajtkészítő és halász, de ők szintén csak mindennel felszerelt, vontatható (vagy önjáró) kocsikból árulhatják portékájukat. A svéd egészségügyi és élelmiszer-kereskedelmi hatóságok igyekeznek tartani állásaikat, ezért rengeteg per és panasz van ellenük, hiszen ha az EU-maximumnál többet kérnek, azt csak úgy tehetik meg, ha az ország büntetést fizet az EU-nak.

Németország: hideg-meleg
Az EU-szabályok annak idején nem érték váratlanul, tehát nem okoztak sok kellemetlenséget a német kereskedelmi élet képviselőinek, ugyanis a rájuk vonatkozó rendelkezések már előzőleg annyira szigorúak voltak, hogy az unió előírásai nem jelentettek nekik fokozott terheket. Brüsszel sok tekintetben jóval homályosabban fogalmaz, mint a hazai hivatalok. Az elárusítók és rajtuk keresztül a vásárlók higiéniai érdekeit szolgáló mosdók és zuhanyozók léte természetesnek számított, legfeljebb az addig rendelkezésre álló hideg víz mellé meleg vizet is be kellett vezetni. Viszont míg a német előírás a mosdóhelyiségek csempemagasságát 1,5 méterben szabta meg, az EU csak úgy fogalmaz, hogy „a helyzetnek megfelelően”.
Az élelmiszerpiacon az új szabályok mindenekelőtt a húskereskedéseket érintették. A hűtőberendezéseket a hőmérsékletet állandóan ellenőrző mérőműszerekkel kellett felszerelni, amelyeknek adatait folyamatosan rögzítik. A hentesüzleteket naponta kontrollálhatják. Az élelmiszer-ellenőrök kiképzésének színvonalát jelentősen emelték. A felülvizsgálat továbbra is a tartományok hatáskörébe tartozik.
A vegyeskereskedésekben szintén a friss húsáruk elhelyezését ellenőrzik a legnagyobb figyelemmel, hogy azok mellé semmilyen körülmények között ne kerüljön zöldség vagy hagyma.

Olaszország: minőség a halpiacon
Olaszország nemcsak földrajzi értelemben, hanem az uniós előírások betartásában is megosztott. Míg a csizma északi és középső tarományaiban a kis- és nagykereskedések szemmel láthatóan igyekeznek eleget tenni a számukra előírt követelményeknek, addig a déli tartományok polgárai inkább a hagyományok fenntartására voksoltak. Szicília szigete, mely jól érzékelhetően állam az államban, a vendéglátásban és a kereskedelemben meglehetősen szabadon értelmezi a közösség előírásait. A helybelieknek és az arra járó turistáknak ebből csak előnyük származik, a másként értelmezett regulák a szolgáltatások minőségének növekedését jelentik. Cataniában, a sziget második legnagyobb városában az új szabályok ellenére nem sokat változtak a kereskedelmi szokások. A belváros közepén található történelmi halpiacot járva feltűnik, hogy még a magyarországi viszonylatokhoz képest is nagy az eltérés. Semmi jele annak, hogy a piac árusai, akiket jól öltözött, napszemüveges urak tartanak szemmel, eleget akarnának tenni az unió élelmiszer-tárolási, mérlegelési vagy csomagolási előírásainak. Így van ez a városban található számtalan kioszk, büfé, kávézó és cukrászda esetében is.
A hangsúly ezekben az üzletekben kimondottan a minőségen van, értékcsökkent vagy kevésbé szép áruval a kereskedők nem próbálkoznak, elavultnak tűnő mérlegeikkel pedig nem akarják becsapni vevőiket. A szabad ég alatt kínált portékák vásárlása esetén, a szinte kötelező kóstoló mellett, azonos összegért mindig több termék kerül a zacskóba, ha pedig ismételten ott vásárolunk, az árus felismer, és kevesebb pénzt kér el, mint az előző napon. A piacon, ahol zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket és pékárút is kínálnak, a felesleges dolgokat a kereskedők a földre dobják, ennek ellenére sehol sem látni legyeket vagy rovarokat. Az uniós szabványok betartásának ideje a boltok zárása után következik: hazánkban még ismeretlen munkagépek takarítják fel a maradékot, munkájuk végeztével nyoma sincs a járdát borító szemétnek, a szabadtéri árusokat másnap tiszta utcák és terek várják.