Egy magánember

Nem elég magánembernek látszani, annak is kell(ett volna) maradni. Így összegezném a miniszterelnöknek a Népszabadságban megszellőztetett állítólagos újabb kubai telelése kapcsán kirobbant vita tanulságát. Medgyessy Péter olyannyira felháborodott a tavaly szilveszteri, szóvivője aktív közreműködésével kommunikációs katasztrófába torkolló varaderói koktélozását is felidéző cikken, hogy tőle szokatlan hangvételű közleménnyel fordult a nyilvánossághoz. Ebben egyrészt alaptalan híresztelésnek nevezte laptársunk írását, másrészt közölte: a jövőben nem jelenti be, hol tölti a magánprogramjait és szabadnapjait, mert a „magánélete a sajátja”. Itt papírforma szerint a kormányfői nyilatkozat ízekre szedése következne, ám ez most tényleg nem valami vonzó szellemi kihívás. Hiszen azt minden épeszű állampolgár – legyen szocialista vagy fideszes szavazó, liberális, konzervatív, radikális, esetleg örökké bizonytalan – pontosan tudja, hogy miben különbözik egy magánember és egy politikai vezető közéleti státusa. (Például: ha van rá pénze és gusztusa, egy magánember üdülhet akár Kubában is, egy leendő EU-tag ország miniszterelnöke, az Egyesült Államok szövetségese nem.) Helyesen idézte föl a Magyar Hírlap jegyzetírója tegnap az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatát, miszerint a közszereplőnek el kell viselnie a fokozottabb érdeklődést. Mindenki emlékszik Medgyessy egy évvel korábbi, eső után köpönyeg fogadkozására: ezentúl közli a nyilvánossággal, hogy mikor és hova megy szabadságra. Miként annyiszor az MSZP és az úgynevezett SZDSZ második kormányzásra tett kísérletének kezdete óta, ismét rácsodálkozhatnánk a szavak inflációjára. De ez ma már nem túl érdekes.
Sokkal izgalmasabb kérdés, hogy mi lehet a történések hátterében. Hiába minden tapasztalat, az ember hajlamos azt gondolni, hogy a politikusok, pláne a miniszterelnök megnyilvánulásait, közleményeit komoly szakértői stáb készíti elő, a várható hatásokat patikamérlegre teszik, különösen, ha – mint a vizsgált esetben – kényes kérdésről van szó. Nos, nehéz elképzelni rosszabb, a politikus megítélését kártékonyabban befolyásoló reakciót, mint amellyel a Népszabadság információjára Medgyessy Péter előrukkolt. Egy sikert sikerre halmozó miniszterelnök sem teheti meg, hogy odavesse a választóknak: ott telelek, ahol akarok, semmi közötök hozzá. Biztos vagyok abban, hogy ezt tanácsadói vagy a kormánypártok vezetői ugyanígy látják. Furcsa, de mintha egyenesen kihívná a sorsot maga ellen, amikor nem túl népszerű kormánydöntések után ilyen módon provokálja a polgárokat.
Meglehet, nem is annyira a politika, hanem (magán)emberi indulata mozgatja Medgyessyt. Dúsgazdag bankárként nyilván hozzászokott az eltelt évtizedekben, hogy családjával, barátaival, üzlettársaival luxuskörülmények között pihenjen a világ egzotikus tájain, évente akár többször is. Korábban ez a kutyát sem érdekelte. Megértem, ha nosztalgiát érez a régi idők iránt, s miniszterelnökként is ragaszkodna (magán)vagyona zavartalan élvezetéhez. Hawaii, a Kajmán- vagy Maldív-szigetek, esetleg mégis Kuba? Ezt nem köti (banán)köztársasága jóléti álmaitól megfosztott polgárainak orrára a „nemzeti közép” kormányának miniszterelnöke. Bármelyik turistaparadicsomot választotta relaxáció vagy magánbiznisze intézése céljából, nem lehet nyugodt; megismétlődhet a tavalyi lelepleződés.
Ha nem vigyáz, közben a szocialistákban megérik a felismerés: az ő érdekük is, hogy Medgyessy megint csak magánember legyen.