Üres címlappal jelent meg a liberális Moszkovszkije Novosztyi legújabb száma. Rajta vörös betűkkel kiált a felirat: Tiszta lappal! Az oldal alján a gyengébbek kedvéért még ott áll a különleges indítás magyarázata, miszerint a parlamenti választások végeredménye visszavetette az országot 1989-be, de a demokratikus mozgalom újraindul. A börtönben ülő volt Jukosz-vezér, Mihail Hodorkovszkij tulajdonába nemrég került lap minap új helyre költözött szerkesztőségében érthetően gyászos a hangulat. Az új főszerkesztő, az orosz újságírás szebb napokat is látott kiemelkedő alakja, Jevgenyij Kiszeljov rezignáltan fogad.
– A választások eredménye elszomorító – mondja szinte maga elé a neves publicista, szerkesztő, az NTV egykori vezéregyénisége. – Egyrészt alapos a gyanú, hogy az eredményeket meghamisították. Az exit poll például azt mutatta, hogy a két liberális párt, a Jabloko és Jobboldali Erők Szövetsége bejut a parlamentbe. A kommunistákkal együtt folytatott párhuzamos számlálás is ezt igazolja – vélekedik Kiszeljov, hozzátéve, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői is tisztátalannak tartották a hatalomhoz közel álló erőknek a médiában egyértelműen kedvező kampányt.
Az orosz újságírás másik nagyágyúja, a Nyezaviszimaja Gazeta néhány évvel ezelőtti legendás és befolyásos főszerkesztője, Vitalij Tretyakov saját intézetében fogad, és koránt sincs ennyire elkeseredve.
– A választások a társadalom hangulatát tükrözik, ily módon abszolút demokratikusak és igazságosak voltak. Tükrözik, mondhatni dokumentálják a liberálisok jó ideje tapasztalható visszaszorulását és a bürokratikus hatalmi párt valódi erejét – értékel.
Az EBESZ bírálatára meglehetősen ingerülten reagál.
– Úgy használja Amerika és Európa ezt a szervezetet, mint a Kreml a főügyészséget. Előhúzzák a „kompromatot”, a kompromittáló adatokat vagy vélt tényeket, majd amikor szeptember 11. után Oroszország kezet nyújt, a terrorizmus elleni harc erősítésére siet, elsüllyesztik, hogy aztán, ha kell, mint most, ismét felmutathassák ezt a lapot – méltatlankodik.
A neves publicista hozzáteszi mindehhez, hogy az EBESZ által megfogalmazottakban semmi új nincs az orosz politikai elitet ismerők számára. A tévécsatornák adta előny kihasználásáról valóban lehet beszélni, a voksok meghamisításával azonban a Kreml aligha foglalkozik. Megjegyzi még, hogy hasonló módon egy sor nyugati országban is sérül az esélyegyenlőség a választási kampányok során.
– Oroszország valóban fiatal demokrácia, így érthető a választások ellenőrzése, ám nem mindegy, mire használják ezt a kontrollt. Ha spekulatív hátsó szándék, a hatalom megregulázása, egyfajta nyomásgyakorlás a cél, akkor ebből elég volt 15 év, hiszen az elmúlt másfél évtizedben a Nyugat lényegében ezzel foglalkozott. Ennek azonban vége – véli Vitalij Tretyakov.
Akik már csak Nyugaton kellenek
A két évvel ezelőtt konzervatív fordulatot vett Lityeraturnaja Gazeta szerkesztőségében széles mosollyal vár az ismert író-főszerkesztő, Jurij Poljakov. Ő is pozitív változást lát a történtek mögött.
– Még 1992-ben írtam arról, hogy Oroszország a nemzeti erők felemelkedése előtt áll. Az államot ugyanis nem lehet megerősíteni hazafias, nemzeti ideológia nélkül. Hát most elérkezett az idő. Elege lett mindenkinek Oroszország folyamatos vezekléséből és a megaláztatásból. Az ország felemelte a fejét. A választások egyszerűen összhangba hozták a duma összetételét a társadalom hangulatával. S hát az a valódi demokrácia, ha azok irányítják az országot, akiket a nép akar. Olyanok keltenek most hisztériát, akik itthon már nem kellenek, csak Nyugaton – véli Jurij Poljakov.
Kiszeljov érthető módon másképp látja a történteket, s úgy véli, a nemzeti (az ő szóhasználatában: nacionalista) erők előretörése azzal magyarázható, hogy meglovagolták a kreml-, a kormány- és a dumabeli többség által provokált általános hangulatot. A főszerkesztő emellett hosszan ostorozza a liberálisokat is.
– Súlyos hiba volt, hogy a demokratikus ellenzék nem egységesen lépett fel – mondja. – Ketten a hét százalékot is átlépték volna. Ezenkívül valódi ellenzéki pártra van szükség, hiszen nem lehet félig terhesnek lenni, ahogyan ezt Javlinszkijék és Nyemcovék is megpróbálták eljátszani. Nem lehet egyszerre bírálni a Kremlt és udvarolni neki, minden fellépést a hatalom rituális feldicsérésével kezdeni s csak utána kritizálni. S nem lehet az atomhulladék témájával sem választási sikert elérni, hiszen ez senkit nem érdekel.
Vitalij Tretyakov még keményebb a liberálisok bírálatában, s ejt egy-egy oldalvágást a Nyugaton is. A politológus például felháborítónak nevezi, hogy üdvözölték Jelcin antidemokratikus lépéseit és a parlament 1993-as szétlövetését. Tretyakov szerint több valódi segítséget kellett volna nyújtani az úgynevezett „demokratáknak” is. Nevelni őket, s elmagyarázni, hogy nem lehet antidemokratikus eszközökkel operálni még a kommunisták ellenében sem.
– Oroszországban a Nyugat kedvencei semmiféle demokráciát és liberalizmust nem hoztak létre. Ellenkezőleg: megsemmisítették ennek alapjait azzal, hogy elherdálták Oroszország természeti kincseit az olajtól a gázon át a nikkelig. A liberálisok még egy hibát elkövettek. Azt hitték, maguk alá gyűrték az orosz bürokráciát. Hát nem. A bürokrácia továbbra is virágzik, míg a „demokraták” eltűntek a süllyesztőben. Ha Csubajszék az olajkincs megszerzése helyett a demokratikus politikai rendszer felépítését tekintették volna fő feladatuknak, talán lett volna esélyük a győzelemre. Így nem – érvel Tretyakov.
Poljakov az Oroszországban növekvő Amerika-ellenességgel is összefüggésbe hozza a liberálisok bukását, mondván, az emberek úgy vélik, olyan vezetőket ültettek a nyakukra, akik idegesítik őket. Magyarázatként utal arra, hogy a Szovjetunió bábjait sem szerették egykor Magyarországon.
– Része van e vereségben Amerika utóbbi négy évben folytatott politikájának is, az iraki háborúnak, amely nem használt a nyugatos erők, a nyugati típusú demokrácia népszerűségének – szögezi le a Lityeraturnaja Gazeta főszerkesztője.
Tretyakov ezzel szemben azt erősíti, hogy a „demokraták” lényegében öngyilkosságot követtek el, amelynek jelei, a szavazótábor vészes apadása már jóval december 7. előtt észlelhetők voltak. A liberális politika összeomlott, a két párt vezetői pedig a hatalom elvesztése feletti kétségbeesésükben csalást, adminisztratív segítséget kiáltottak. Pedig a politológus szerint csak magukat hibáztathatják, hiszen a kilencvenes évek elején a bázisuk mintegy 25 százalékos volt, s innen küzdötték le magukat a parlamenti küszöb alá. Hogy miért?
– Ha például az orosz lakosság többsége az elmúlt tíz évben legalább egy keveset érzett volna a reformok előnyéből, a liberálisokat senki nem szoríthatja ki a dumából. De akkor sem, ha következetesen demokratikus politikát folytatnak, s nem esznek az oligarchák tenyeréből a kommunistákkal egyetemben – fejtegeti Tretyakov. – Ezzel azonban elidegenítették társadalmi bázisuk jelentős részét, a választók bizonyos rétegét pedig antidemokratikus viselkedésmódra tanították. S amikor megjelent a színen egy erős politikus, Putyin, aki maga köré tudta gyűjteni a győzelem érdekében a különböző, köztük kétes módszerekkel küzdő erőket, a politikai befolyás felé hajló, erre rászoktatott szavazók a Kremlt támogatókhoz csapódtak. Hiba volt az is, hogy a liberálisok nem akarták tudomásul venni azt a patrióta, birodalmi tudatot, amelynek teljes figyelmen kívül hagyása esetén Oroszországban egy párt bukásra van ítélve. Imperialistának, nacionalistának, burkoltan vagy nyíltan fasisztának nevezték ezt az elektorátust, mellesleg a lakosság túlnyomó részét, miközben Csubajsz is liberális birodalomról szónokolt. Maguk ásták alá a pozícióikat, értük tehát nem kár. Sajnálni azt lehet, hogy Oroszországban ismét zsákutcába jutott a liberális eszme, a szabadelvű gondolkodás. S nem azért, mert ez a nép rossz! Áldemokratikus retorikával tántorították el ettől az irányzattól! – kesereg Tretyakov.
Lépések az önkényuralmi rendszer felé?
Közvetetten egyetért e gondolatmenet figyelemre méltó részével Kiszeljov is.
– Nagyon fontosnak tartom, hogy a demokratikus – az orosz politikai zsargon a liberálisokat nevezi ekképpen – ellenzék egységes jelöltet tudjon kiállítani az elnökválasztáson. Félek azonban, hogy ez nem sikerül, a személyes ambíciókon megbukik az egész. Javlinszkij, Csubajsz, Nyemcov, Lukin és a többiek kompromittálták, lejáratták magukat. Többé nincs morális joguk kiállni a választásokra. Vissza kell vonulniuk. Új emberben kell gondolkodni, s ha ezek az erők erre képtelenek, akkor új pártban. A két párt semmiképpen sem harcolhat egymással, s végre már a liberalizmus lényegét kellene megmutatni, amelynek gyökerei Oroszországban nem túl mélyek. Akárcsak a demokráciáéi. Erőteljes felvilágosítómunkára lett volna szükség idáig is. Különösen egy olyan országban van erre nagy szükség, mint Oroszország, ahol az elnök, a cár egyben a gazda – mondja Kiszeljov.
A liberális sajtó nemcsak a jelent, hanem a jövőt is meglehetősen sötéten látja. Termidort emleget, azt az apró tényt azonban nem nagyon akarja figyelembe venni, hogy maguk a választók fordultak el a Jablokótól és a Jobboldali Erők Szövetségétől. Kedvenceinek bukása után a nemzetközi média is hirtelen fölfedezte a totalitárius veszélyt.
– Oroszországra a következő években semmi jó nem vár. Határozott léptekkel menetel az önkényuralmi rendszer felé. Az elnök még szabadabb kezet kapott, s mint egykor Lenin írta Sztálinról, „aligha birkózik meg ezzel a mérhetetlen hatalommal”. Utolsó lépéseivel Putyin azt igazolta, hogy olyan rendszert épít, ahol mindenkinek szófogadónak kell lennie. Amíg azonban Oroszország stabil, kiegyensúlyozott, a Nyugatot nem érdekli a demokrácia. A világnak szerintem jobb lenne, ha Oroszország a nyugati típusú demokrácia útján haladna, a választók többsége azonban sajnos most is demonstrálta, hogy nem így gondolja. Az emberek eszéhez, szívéhez nem sikerült elérnünk – vélekedik Jevgenyij Kiszeljov is.
Többen figyelmeztetnek azonban arra, hogy tévúton járnak, akik nyugati mércével mérik Oroszországot. Nem látják vagy néha nem is akarják látni annak belső mozgását, sajátosságait, dinamikáját. Így az adminisztratív tartalékok, legfőképpen pedig az információs lehetőségek adta előny kihasználása mellett is látni kell, hogy Oroszországban – már csak a méretei miatt is – a központi hatalom általában jóval demokratikusabb, mint a regionális.
Ahol a legeuropéerebb erő a Kreml
– Ha totalitarizmusról, sőt despotizmusról beszélünk, az az oligarchikus struktúrákkal összefonódott régiókban van, Tatárföldtől Baskírián át Luzskov Moszkvájáig, s nem a Kremlben – hívja fel a figyelmet Tretyakov. – Ezek ellen az erők ellen pedig csak az adminisztratív hatalomban rejlő módszerekkel, a televízió, s ha kell, az ügyészség „bevetésével” lehet fellépni. Ez Oroszország, de mint már Puskin megmondta, ebben az országban a legeuropéerebb erő a Kreml. Ez így van ma is. A világ vezető politikusaival folyamatosan találkozó Putyin a nyitottság felé löki az országot.
Kiszeljov persze ezt is másképpen látja, így minden külső jel ellenére azt is kétli, hogy Amerika annyira szeretné Putyint. A Nyugaton róla írt cikkeket említi, amelyek legalábbis nem egyértelműen ítélik meg. Mint megjegyzi, Carter is megcsókolta Brezsnyevet, ám ez nem több, mint a hatalomnak szóló gesztus. Szerinte többről nem is lehet szó, hiszen Putyin nem tud kibújni a bőréből. Véleményén érződik többéves csatájuk nyoma.
– Személyesen csak egyszer találkoztunk, s nem mondhatnám, hogy az a 2001. januári beszélgetés túlságosan jó emlék számomra – emlékezik Kiszeljov. – Putyin értésünkre adta, hogy nem avatkozik be az NTV sorsába, s ez azt jelentette, hogy a csatornát előbb vagy utóbb legázolják. Egyszer, még az FSZB, a titkosszolgálat vezetőjeként telefonon is beszéltem vele. Előző foglalkozása rányomta bélyegét a személyiségére. Kemény. Nehezen változtatja meg a véleményét. Zárkózott. Nem könnyű kiigazodni rajta, mit is gondol valójában. Sértődékeny. Rosszul tűri a kritikát. Mintha kisebbrendűségi komplexusa lenne, amelyet mindenáron le akar győzni. Ezzel függ össze a sajtó leigázása is. Elnökké elődje mérhetetlen segítségével vált, aki utódjává nevezte ki. Jelcin azért vonult vissza, hogy megtisztítsa Putyin számára a terepet, s ő most kényszeresen be akarja bizonyítani magának, az országnak, a világnak, hogy alkalmas a feladat ellátására.
Sokan felvetik, hogy az elsöprő győzelem ellenére Putyin rendkívül kényes helyzetbe került. Lényegében abszolút hatalommal bír, szemtől szemben maradt azonban például a nehézkesen átalakuló, nem éppen liberális és demokrata orosz bürokráciával, s ez komoly probléma.
– Valóban, hiszen Putyin igazi piacgazdasági elkötelezettségű modernizátor, s bármennyire nem hiszik néhányan, demokratikus személyiség – hangsúlyozza Vitalij Tretyakov. – Gazdaságpolitikája liberális, ez azonban nem jelenti azt, hogy Oroszország feladja az ellenőrzést olajkincse felett. Nem hisz az oligarcháknak, különösen Hodorkovszkijnak, aki át akarta játszani az energiatartalékok feletti ellenőrzést Amerikának. Ha kell, a lehanyatlott liberális zászlót is felemeli, hogy elérje célját, modernizálja, a világgazdaság keringésébe bekapcsolja Oroszországot. Nem hagyja, hogy Brezsnyevhez vagy Jelcinhez hasonlóan lenyelje őt a bürokrácia. Ha kell, felveszi vele a harcot – zárja a gondolatmenetet.
Probléma tehát a látszólag egyszerű hatalmi képlet ellenére is akad még bőven. Közülük talán a legnagyobb az, hogy a most éppen megbukott erők az elmúlt tíz év alatt lejáratták a demokrácia, a reform és a liberális szavakat. A december 7-i eredmény pedig a csaknem másfél évtized után a fejét felemelő, önérzetessé vált társadalom kiáltása volt a szociális igazságosságért és a normális piacgazdaságért. A győzteseknek, Putyinnak meg kell hallania ezt az üzenetet, s el kell hitetniük Oroszországgal, hogy demokráciát lehet építeni másképp is, s a reformok sem csupán fájdalommal járnak.
