Hányatott sorsú orvoskönyv

Ki ne szeretne megmenekedni súlyos betegségektől, megismerni a halált hozó járványok természetét? A puszta tudományos érdeklődés mellett ennek az örök emberi igénynek következménye, hogy az orvosi könyveket sokszor nagy példányszámban adták ki, a régi könyvek komoly becsben álltak, egy-egy jelentősebb munkát nemzedékek használtak. Igaz, ha úgy érezték, hogy túlhaladottá vált egy-egy orvosi könyv, könnyű szívvel adtak túl rajta. Szerencsére azonban számtalan régi kötet mindmáig fennmaradt.
Jan van Heurne (1543–1601) orvosprofesszor műveit egész Európa régi könyvtáraiban megtalálhatjuk. Írt általános orvosi könyvet „minden betegség” gyógyítására, kismonográfiát a láz csillapításának módozatairól és összefoglalást a kor fenyegető veszedelméről, a pestisről. Az arisztokrata származású orvos a kor legkiválóbb egyetemein, Louvainben, Párizsban és Páduában végezte tanulmányait. A XVI. század vallási mozgalmai Jan van Heurne életén is nyomot hagytak; Németalföldre való visszatérte után protestáns lett, s így igényt tarthatott a leideni egyetem katedrájára.
Művei sokszor jelenhettek meg, és legtöbb kiadást kora tekintélyes nyomdája, a leideni, Plantin által alapított egyetemi nyomda vállalta. Magyar könyvtárakban is több Jan van Heurne-, humanista nevén Joannes Heurnius-munka maradt fenn. Adam Melchior, a német orvosok élettörténetét tartalmazó, Heidelbergben megjelent könyvében hosszasan részletezi a kalandos pályájú doktor munkásságát.
Heurnius Praxis medicinae nova ratio című általános orvosi munkájából, amely még a szerző életében több, javított kiadásban láthatott napvilágot, sok könyvtár őriz példányt. Az 1590-es leideni Plantin-kiadásból is fennmaradt néhány. A nyomdaalapító Christophe Plantin ugyan már nem érte meg ennek a műnek a nyomását, de leideni nyomdáját vezető veje, Francis van Ravelinghen, alias Franciscus Raphelengius a nyomdászdinasztia alapítója méltó örökösének bizonyult. A leideni „fiókvállalat” jelentette a nyomdász számára a biztonságot: 1576-ban a spanyolok végigdúlták Antwerpent, és Plantint is sarc fizetésére kötelezték. Christophe Plantin biztonságosabbnak látta a távolabbi Leiden egyetemi nyomdájának irányítását, mint az antwerpenit; oda is költözött néhány évre.
Nem tudjuk, hogyan került Magyarországra a Praxis medicinae nova ratio 1590-es kiadásának egyik jócskán „kidekorált” példánya. A könyv kötése mindenesetre vélhetőleg nem nálunk készült; de több évtizeddel Heurnius munkájának megjelenése után, hiszen a kötet nemcsak az orvosi munkát tartalmazza, hanem Petrus Pion gyógynövényekre vonatkozó téziseit is, melyek nyolc esztendővel később jelentek meg Würzburgban. A bőr merevítésére szolgáló nyomtatvány- és kézirattöredékek, amennyire ez restaurálás nélkül megállapítható, német és latin nyelvűek, és a kötés mintája is inkább német könyvkötő műhelyt valószínűsít. Elképzelhető, hogy egy orvoslás iránt érdeklődő, alighanem medikushallgató a XVII. század elején köttette egybe valahol német területen a számára fontos két könyvet. Ki volt ő, nem tudhatjuk. Talán feljegyezte a nevét a kötet végén található lapok valamelyikére, ám ezek közül mintegy tízet eltávolítottak. A meglévő két utolsó folión XVII. századi orvosi feljegyzések, receptek, a könyv tartalmára vonatkozó jegyzetek találhatók.
Amit biztosan tudhatunk a könyv sorsáról, az mintegy száz évvel későbbi információ. 1737-ben Miletics Kázmér ajándékba kapta Pozsonyban testvérétől, Miletics Ferenctől a két munkát. Valószínűleg ezt megelőzően volt a nevét az előlapon megörökítő ifjabb Nyáry Ferenc tulajdona, hiszen Miletics Kázmértól (1704–1775) már aligha került világi használatba a kötet. Miletics ugyanis szerzetes volt, és valószínűleg amikor Pozsonyból Budára helyezték, magával vitte a könyvet is, majd ott is hagyta a könyvtárban. Orvosi végzettsége nem volt, talán csak „érdeklődőként”, a másokon való segíteni akarás jegyében használhatta a könyvet. 1758-ban annak a budai ferences rendháznak a könyvtáráé lett Heurnius munkája, amelyik a várban, a helyőrségi templom mellett állt. A kolostor alapját jelentő középkori eredetű és a török korban átépített épületet és romokat 1686-ban, Buda visszavétele után foglalták el a barátok, és 1786-ig maradhattak itt. Ekkor II. József a rendházat eltörölte, értékeik közül amit tudtak, más kolostorokba szállítottak át. A könyvtár kötetei közül csak nagyon kevés maradt fenn napjainkra, pedig több jel is utal arra, hogy nagy és értékes gyűjtemény lehetett a helyőrségi templom melletti zárdában. Ezt az 1590-es plantinát valószínűleg rögtön a rendház eltörlése után Esztergomba vitték, és több mint kétszáz éven keresztül az ottani kolostor könyvtára őrizte meg az utókornak.