Biztos radikális győzelmet hoztak a rendkívüli szerbiai parlamenti választások, ám kormányalakítási lehetőségük mégis inkább a szerényebb eredménnyel végző demokratikus irányultságú pártoknak van. Az Együtt a toleranciáért koalíció, a kisebbségi és regionális pártok szövetsége – amelynek tagja volt a VMSZ is – szó szerint a parlamenti küszöbön maradt. Nem sikerült ugyanis megszereznie a szavazatok öt százalékát, ami kevesebb mint egy százalékon múlt. A szavazatszámlálás nem múlt el izgalmak nélkül. Egy ideig ugyanis úgy tűnt, hogy mégis átlépi a küszöböt, ám a vajdasági adatok a többinél korábban érkeztek, s ez emelte meg átmenetileg az Együtt a toleranciáért támogatottságát. Ez arra is utal, hogy Szandzsákban és Sumadijában nem szavaztak a tömörülésre olyan arányban, mint a Vajdaságban, ahol Nenad Csanak még mindig jelentős népszerűségnek örvendhet. Ha bejutott volna, 15 mandátumot szerzett volna. Kasza József VMSZ-elnök a választási kudarc miatt felajánlotta lemondását.
*
A szerb parlamentben nem lesz magyar pártnak képviselője – mostanáig hat volt, Kasza pedig a kormány egyik alelnöki tisztét töltötte be. A G17 Plusz választási listáján a VMSZ-ből átpártoló Ispánovics István a 61. helyen volt, tehát nem került a bejutó képviselők közé. A Vajdasági Reformisták – amelyhez a VMDP is csatlakozott – fél százalékot szereztek. Ágoston András a választási kudarc után kezdeményezi, hogy hozzák létre a vajdasági magyar pártok koalícióját.
A törvényhozásba hat párt került be. A Szerb Radikális Párt a több mint 27 százalékával nyolcvanegy mandátumra számíthat. A második Szerbiai Demokrata Párt valamivel több mint 17 százalékot kapott, ami 53 képviselői helyre elegendő. A Demokrata Párt csaknem 13 százalékával 37 mandátumot mondhat magáénak, fő demokrata riválisa, a G17 Plusz pedig a több mint 11 százalékával 34 helyet szerzett. A Vuk Draskovics és Velimir Ilics vezette koalíció csaknem 8 százalékával és 23 képviselőjével a szerb politikai élet meghatározó pártjává lett. A Szerb Megújhodási Mozgalom és az Új Szerbia részvételével ugyanis mindkét oldal kormányt alakíthatna. A hatodik parlamenti párt Milosevics Szerbiai Szocialista Pártja több mint hét százalékkal, ami 22 mandátumot jelent. Levitézlettek az Otporosok (1,6 százalék), de a Demokratikus Alternatíva is (2,1 százalék). Szerencsére az Arkan által alapított Pelevics-féle szélsőséges Szerb Egység Pártja ugyancsak (1,7 százalék) parlamenten kívül rekedt.
A Vajdaságban szintén a radikálisok diadalmaskodtak, nem kevesebb mint 36 százalékkal, tehát jóval nagyobb arányban, mint országos viszonylatban, másodikként azonban a Csanak–Kasza–Ljajics vezette szövetség futott be, igaz csak fele annyival. Koszovóban a radikális siker még nyomasztóbb: 42 százalék (csak a szerbek szavaztak). Tomiszlav Nikolics radikális vezető kijelentette, hogy pártja nélkül most már nem lehet módosítani az alkotmányt, s szerinte ez a legfontosabb. E kijelentése arra utal, hogy Szerbia legerősebb pártja ellenzéki szerepre készül. Ám tegnap délután nyílt felhívással fordult a második legerősebb párthoz, a Vojiszlav Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párthoz, hogy ketten alakítsanak kormányt, amelynek miniszterelnöke természetesen Tomiszlav Nikolics lenne. A radikálisok azt üzenik, hogy programjaikban számos olyan pont van, amely e két pártot partnerré teheti. A SRS azt is Kostunicáék tudomására hozta, hogy nem lépnek szövetségre sem a szocialistákkal, sem pedig a Szerb Megújhodási Mozgalommal és az Új Szerbiával. Mellesleg e két utóbbi nem is lenne erre kapható. Nikolics szerint a radikálisok nincsenek vitában az DSS szavazótestületével – mindkét párt, így választóik is, nacionalista irányultságúak. Kostunicáék feltehetőleg kikosarazzák a radikálisokat, ha a választási kampányban elhangzottakat vesszük mérvadónak, ha ugyanis nem ezt tennék, az meglepetés lenne. Ám egyértelmű válasz most nem hangzott el. A koalíció kérdéséről az DSS főbizottsága dönt majd, hangoztatta a pártvezető. Kostunica a koalíciós lehetőség felkutatásának ad előnyt az újabb rendkívüli választásokkal szemben.
Szerbia demokratikusabb részének véleménye szerint éppen a DSS körül kellene kialakulnia a kormányt alakító demokratikus koalíciónak. Ám ezt a koalíciót is számos ellentét feszítené, hiszen egyik párt az államközösség fenntartását (DSS, DS), a másik a szerb–montenegrói szétválást (G17 Plusz) iktatta programjába. Más elképzeléseik vannak a hágai törvényszékkel való együttműködésről. A gazdasági programok sem egybevágók. Hogyan lehetne működtetni eredményesen egy ilyen koalíciót?
Pedig a nemzetközi közösség azt szorgalmazza, hogy mielőbb üssék nyélbe a demokratikus pártok koalícióját. Más lehetőség ugyanis nincs.
***
Csetnikvilág
Nincs sok lehetőség a koalíciós kombinációkra. Ahhoz, hogy Szerbiának viszonylag stabil kormánya legyen, szükség van az úgynevezett demokratikus blokk valamennyi pártjának koalíciójára. Másképpen nem lesz meg a kormánytöbbséghez szükséges legkevesebb 126 képviselő. Ha a Szerbiai Demokrata Párt (DSS), a Demokrata Párt (DS), a G17 Plusz és a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO), illetve az azzal együtt induló Új Szerbia nem tudják félretenni ellentéteiket, akkor nem lesz más hátra, mint újabb választásokat kiírni. Megállapodásra jutni természetesen nem lesz egyszerű dolog. Hiszen Kostunica, a demokratikus tömb legerősebb pártja, a DSS vezetője kijelentette, semmi szín alatt nem lép szövetségre a Demokrata Párttal, amely viszont a második legerősebb párt a reformoldalon. Igaz, ezt az elutasító nyilatkozatot még a kampány idején tette Kostunica, most azonban felelőtlenség lenne, ha nem gondolná át ismét a helyzetet. Ám nemcsak ezzel a két párttal van ilyen gond. Hiszen a nacionalista SPO és a demokratikusnak aligha mondható Új Szerbia nemigen illeszthető abba a sorba, amelyikben a Demokrata Párt és a G17 Plusz van, ráadásul ez utóbbi kettő sem igen szívelheti egymást. De milyen szilárd lehet egy olyan kormány, amelyben több pártnak kell állandóan egyeztetnie, ráadásul még Draskovics is benne van? Szerbiára tehát továbbra sem a politikai stabilitás lesz a jellemző.
A radikálisok nagy, a vártnál is nagyobb győzelmük ellenére sem tudnak kormányt alakítani. A demokratikus irányultságú pártok hallani sem akarnak a Seselj-féle szervezetről, még a Draskovics vezette SPO és a Kostunica-féle DSS sem hajlandó erre (őket sértették meg azzal, hogy faggatták e lehetőségről), pedig a SRS és a DSS, a két legerősebb párt koalíciója stabil többségű kormányt hozna Szerbiának. De hatalmas presztízsvesztést Szerbiának. Meg annak is, aki a radikálisokkal egy tálból cseresznyézik. Draskovicsék nem idegenkednek a koalíciótól a volt demokrata ellenzéki bajtársaikkal, hiszen az SPO tulajdonképpen a Milosevics-rezsimet megdöntő koalíció része lett volna annak idején, ha a konok Draskovics nem bojkottálja az akkori választásokat. S a szocialisták? Ők biztosan készek lennének a radikálisokkal együtt menetelni, nem először tennék. Ám nem lettek olyan erősek, hogy szövetségükkel kormányra juttathatnák a szélsőségeseket. Pedig ha egy ilyen koalíció létrejött volna – nem sok híja volt –, akkor valóban Hága-ellenes szövetség vezette volna Szerbiát, a világ szégyenére. Mindkét pártnak ugyanis – a radikálisoknak és a szocialistáknak is – egy-egy hágai vádlott, scheveningeni fogoly fémjelezte a listáját. Seselj és Milosevics például szégyenszemre képviselője is lehet az új szerb parlamentnek.
Mindezeken a hatalmi kalkulációkon túl a lényegi kérdés voltaképpen az, hogy mivel magyarázható a szélsőségesek további erősödése, a csetnikvilág viszszatérése, a Milosevics–Seselj-rezsim pártjainak reanimációja. Az életszínvonalával elégedetlen, nemzeti büszkeségében sértett Szerbia hívta vissza őket. A munkanélküli, a béréből megélni nem tudó, a menekült, a kisnyugdíjas a rendszerváltásban csalódott…
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
