Újságcikk: A pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskolában újabban az „ómagyar” rovásírást tanítják. Az iskolai rendezvényeken olyan személyiségek tevékenységét dicsőítik, mint Rákóczi, aki – mint a cikk is elárulja – semmi esetre sem volt népünk barátja. A helyi városi önkormányzat az 1930-as évek „németzabálójáról”, Bajcsy-Zsilinszky Endréről elnevezett téren ülésezik. (…) Arról van szó, hogyan viszonyulnak a magyarországi németek Magyarország történelméhez. Sajna, meg kell állapítanunk, hogy a „példaértékű” magyar nemzetiségi politika „kitűnő” munkát végzett – írja Guth Richárd a Németországban is megjelenő Sonntagsblatt című lapban, a németséget fenyegető végső asszimilációra utalva, amire a magyar állam – írása tanulsága szerint – tudatosan törekszik. A kisebbség beolvasztására irányuló politikát példázzák a pilisvörösvári viszonyok is. A Sonntagsblattot, a magyarországi németek lapját egyébként még 1921-ben alapította Jakob Bleyer.
Fogarasy Attiláné, a pilisvörösvári német nemzetiségi iskola igazgatónője még mindig nem tudja eldönteni: a megdöbbenése vagy a felháborodása volt-e nagyobb, amikor kezébe került a fent idézett írás. Mint mondta, nem is érti, miként lehet kérdéses, hogy egy magyarországi általános iskolában megemlékezzenek-e a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulóján a magyar történelem e meghatározó eseményéről. A nemzetiségi iskolának valóban az az elsődleges feladata, hogy erősítse a nemzeti identitást, a pilisvörösvári intézmény ennek példásan eleget is tesz. Erre szolgál a német nemzetiségi népismeret, valamint a néptáncoktatás, a német nyelvű színjátszó csoport és az énekkar. Hagyományőrző rendezvényeikről – mint például a Szent Márton-napi lámpás felvonulás – nem is szólva. De az intézményben nemzetiségi oktatási szakértők is segítik a munkát, nem is akármilyenek: van olyan kolléga, akinek a nevéhez fűződik a német nemzetiségi kerettanterv vagy éppen a nyelvkönyv. Az, hogy ma már Pilisvörösvár utcáin nemigen hallani német szót, egyáltalán nem írható az iskola számlájára – hangsúlyozta az igazgatónő. Sajnálatos tendencia, aminek számtalan társadalmi, történelmi oka van – tette hozzá.
– Valóban tanulhatnak a gyerekek rovásírást is – nem kötelező, hanem választható, fakultatív foglalkozáson –, de miért lenne ez a nemzeti identitás elleni bűntett? A szülői munkaközösség egyik tagja ajánlotta fel, hogy szívesen tart az érdeklődőknek szakkört, és ő volt az, akinek közvetítésével a következő félévben a gyerekek megismerkedhetnek az ősi germán rúnaírással is, amit sajnos Németországban már gyakorlatilag elfelejtettek, hagyományát nem ápolják. Megjegyzem, Forrai Sándor íráskutató szerint az ősi német rúnaírás abból az etruszk rovásírásból fejlődött ki, amelyik a magyarral is szoros kapcsolatban állt. Úgyhogy szó sincs a hagyományokat szembeállító ősmagyarkodásról… Sőt, inkább a kultúrák kapcsolódásainak tudatosításáról beszélhetünk – állítja az igazgatónő, aki maga is német származású, és – mint leszögezte – az iskoláját lejárató, pejoratív, sértő megnyilvánulások nemcsak hivatását gyakorló pedagógusként, de magyarországi, magyar kötődéseit is vállaló németként is megbántották. És ezzel nincs egyedül a pilisvörösváriak között.
Az iskola egyébként levelet küldött a Sonntagsblatt szerkesztőségének, amelyben Guth Richárd állításait igyekeznek a tényekkel megcáfolni, tételesen felsorolva, mit tesznek a német identitás, hagyományok, öntudat életben tartásáért. Heinek Ottó, a magyarországi német kisebbségi önkormányzat elnöke úgy véli: szembe kell nézni a ténnyel, hogy a német–magyar együttélést a mai napig kölcsönösen kibeszéletlen, elfojtott, fájdalmas történelmi traumák árnyékolják be. Éppen a feloldás, a tisztázás jegyében rendezték meg nemrégiben a Magyarországi Németek Házában azt a kerekasztal-beszélgetést is, ahol a németség kitelepítése volt a téma. A vita során kifejtette érveit Csicsery-Rónai István is, aki a második világháborút követően részt vett a kitelepítéseket lebonyolító kisgazda kormány munkájában, és elmondták véleményüket a korral foglalkozó történészek is.
Csicsery-Rónai szavai szerint a németekkel történt embertelenségekért a győztes nagyhatalmak voltak a felelősek, mivel ők kötelezték az akkori magyar kormányt a potzdami egyezményben foglaltak végrehajtására. A történészek ennek az elméletnek ellentmondó tényeket is felsorakoztattak. A vitán pedig jó néhány olyan idős ember vett részt, és szólalt fel, akit annak idején brutális módszerekkel űztek el a hazájából, s ami akkor történt velük, máig nem tudták lelkileg feldolgozni – mondta el Heinek Ottó. Az elnök szerint tagadhatatlan tény, hogy voltak Magyarországon olyan időszakok, amikor a kisebbségek – így a németség – erőszakos asszimilációja volt a cél, de erről ma már nem lehet beszélni. A történelmi sebek begyógyulását pedig egyedül a józan, tisztázó igényű párbeszéd és a kölcsönös tolerancia segíti, nem pedig az indulatoktól fűtött kirohanások – szögezte le a Sonntagsblatt vihart kavaró írására utalva. Ennek elmélyítésére kellene törekedni…
***
Németek Magyarországon.
Több mint ezer éve élnek németek a Kárpát-medencében, azonban a történeti sorsfordulók után – ilyen volt a török kiűzése – bevándorlásuk meggyorsult, szervezetté vált. A XVIII. században három nagy hullámban érkeztek Magyarországra. A magyar asszimilációs törekvések – Tilkovszky Loránt tanulmánya szerint (Tanulmányok, 1997) – a dualizmus korában olyanynyira felerősödtek, hogy a folyamat a századforduló táján már komoly aggodalmat keltett a hazai németségben. Ennek alapját igazolja, hogy ebben az időben a népesség összetétele a magyarság arányának növekedését mutatta, amiben már szerepe volt az asszimilációs hatásnak is – vélekedik Tilkovszky. Nemzeti önállóságuk megőrzésének érdekében az Össznémet Szövetség támogatásával saját pártot alapítottak 1906-ban, ám a Magyarországi Német Néppárt nem tudott országos párttá válni. A trianoni Magyarországon már csak körülbelül félmilliós lélekszámú német kisebbség maradt. A közös haza gondolatának jegyében jött létre a Magyarországi Németek Népművelési Egyesülete 1924-ben. A magyar kormány támogatta megalakulásukat, mivel segítségükre számított az elcsatolt területeken. A világháborút követően a németségből kollektív bűnbakot csináltak a győztesek. Csak a Szovjetunió lágereibe 35–60 ezer magyarországi németet hurcoltak el. Megkezdődött szervezett kitelepítésük is, az országban mindössze 230 ezren maradhattak. Jogaikat ugyan 1949–50-ben visszakapták, ám elkobzott javaikat többnyire már nem. Csak a rendszerváltozás után építhették ki ismét saját kisebbségi kulturális, oktatási intézményrendszerüket.
origo.hu
Megszólalt halálfélelméről és súlyos műtétjéről a TV2 sztárja
