Mellesleg Huszein fogoly

Figyelemre méltó életpálya tört meg véglegesen, amikor az Irakot megszálló amerikai csapatok élve kézre kerítették Szaddám Huszein exelnököt. A katonák látványos üdvrivalgását látva kihangsúlyozhatnánk, hogy a zsarnokot, több tízezer ember gyilkosát fogták el – ami persze igaz is –, ám sokkal inkább érdemes arra koncentrálni, hogy mi vezetett idáig, illetve milyen jövő bontakozik ki az új helyzetből.
A globális horderejű iraki konfliktusban érintett milliárdos tömegnek csupán egy apró hányada az a 22 millió ember, akik Irakot, ezt a gyarmati múltból hátrahagyott, természetes kohéziót nélkülöző nagyhatalmi kreálmányt alkotják. Azok, akiknek életéről és haláláról öntörvényűen dönthetett az elmúlt két és fél évtizedben Huszein. Miként reagálnak ők a hírre? Az angolszász hírtévék néhány tucat felvonulót mutatnak, akik a korábbi szobordöntögetésre jellemző „spontaneitással” ünneplik a hírt. Bár mindez nem túl meggyőző, még sincs kizárva, hogy tegnap sok irakinak esett le nagy kő a szívéről. Figyelemre méltó ugyanakkor egy szintén jelenlevő másik érzelem is: vannak irakiak, akik azt mondják, hogy azért dühösek Szaddámra, mert az gyáván megadta magát, és nem fegyverrel a kezében esett el. Ez már a zsigeri iszlám ellenállás hangja, azé, amelynek sokkalta fontosabb a lakóhelyüket az „ősi cionista ellenséggel” karöltve megszállva tartó amerikaiak elleni harc, mintsem az, hogy diktatúra, demokrácia vagy anarchia van éppen a fejük felett. Ők azért fontosak – bármekkora is legyen a létszámuk –, mert Irak mindennapjai az ő kezükben vannak. Ha ellenállnak és véreznek, akkor az amerikaiak és szövetségeseik is vérezni fognak, és a világ is észben tartja, hogy a Huszein bukását és elfogását eredményező háború voltaképpen nem is róla, rendszeréről, vagy állítólagos tömegpusztító fegyvereiről szólt.
Bizony, a torzonborz, megtört exelnök képét nézve sem feledhető, hogy földjének mekkora geostratégiai jelentősége van, illetve mekkora energiatartalékot rejt. Sőt, biztonsággal állítható, hogy nevét, pályafutását is ez utóbbiak miatt ismerik annyira, nem kiemelkedő tehetségének köszönhetően. A világ erőseinek megfelelt, hogy 2003-ig ő trónoljon ezek felett a kincsek felett, ám bizonyos változások miatt távoznia kellett. A fosszilis energiahordozók maradványaiért folytatott stratégiai versenyfutásban Amerikának és meghatározó érdekcsoportjainak immár közvetlen irányítás kell a földnek ezen a darabján. A mohó washingtoni neokonzervatív vezetésben és holdudvarában pedig volt annyi merészség és agresszivitás, hogy megtegye ezt a sakklépést – ne feledjük, részben saját gazdagodását szem előtt tartva. Az általuk vizionált jövőben mellesleg nincs helye holmi vezéreknek, akik alatt elszánt tömegek menetelhetnek a globális fősodrással szemben.
A hír tehát csak mellesleg az, hogy Szaddám Huszein fogoly. Lehet ugyan vele parádézni, „iraki” vagy „nemzetközi” bíróság elé állítani, börtönbe vetni vagy kivégezni – győzelemről azonban távolról sem beszélhetünk. Az ellenállást aligha ez a „zöldségesveremben” lapuló, rettegő ember irányította, a konfliktus mellesleg rég nem is róla szól már. Még tragikusabb, hogy az iraki háború nyomán kettéhasadt az euroatlanti egység, s a világ vezető demokráciájának neve szitokszóvá vált. Szinonimájává a birodalmi arroganciának.