Most, hogy a nemtudomén hányadik vezérbrókert, bankherceget, rendőrmaffiózót és közigazgatási gengsztert teszi lakat alá a magyar igazságszolgáltatás, illetve kezd ellene eljárást, afféle káosz keletkezik a híreket figyelő emberben. Mi történik ebben az országban? Hogyan lehetséges, hogy miközben a nemzet nagyobbik része izzad, lót-fut, végzi a dolgát, mindenféle címeres gazemberek forintmilliárdokat mosogatnak, kisbefektetők pénzével pókereznek, hülyének és kijátszhatónak néznek egy teljes országot? Miféle közállapotok uralkodnak idehaza, ahol a közszolgálati rendőrség legfontosabb teendője az, hogy időnként elagyabugyáljon be nem jelentett tüntetőket, nemzetiszín zászlót lobogtató fiatalokat – miközben Kulcsár Attila Bécsből csókoltatja a magyar igazságszolgáltatást (Princz Gábor is onnét szokta), óvadékos kollégájáért meg limuzin érkezik a börtönbejárathoz, hogy palotájába vigye a csalafinta gazdát.
Tényleg, mi történik itt? Működő demokráciában ilyenkor odaáll a miniszterelnök a tévékamera és a rádiómikrofon elé az ő Lamperth Mónikájával, s szemlesütve azt mondja, hölgyeim, uraim, mint tetszenek látni, mi itten képtelenek vagyunk megzabolázni a haramiákat, megérdemeljük tehát, hogy lesújtson ránk a népharag, vagyis még a nap folyamán visszaadjuk megbízatásunkat, s már ugrunk is ki a Parlament ablakán. Ez azonban, mint említettem, működő demokráciákban létezik csupán, idehaza a törvényesség még karon ülő állapotban van, bébitápszerrel kezelik szájon át. Az egésszel csak azt szeretném mondani, ne sértődjék meg a tekintetes bűnüldözés és igazságszolgáltatás, ha nevük hallatán harsányan felkacag a magyar, netán lemondóan legyint. Merthogy más lehetősége sajnos nincsen. A kártyák cinkeltek.
origo.hu
Végzetes baleset: szétroncsolódtak egy munkás ujjai
