Túlzás azt gondolni, hogy kilencven napra szűkült az az idő, mely alatt így vagy úgy, de hosszú távra eldől a magyar termőföld sorsa?
– Lényegében nem túlzás. Ugyanis csak a csatlakozás pillanatáig születhetnének olyan magyar jogszabályok, melyek – sajátos helyzetünkkel indokolhatóan – eltérnek az Európai Unió alaprendelkezéseitől. Léteznek aztán olyan feladatok is, melyeket május elseje után is el lehet végezni, legalábbis az alatt a hét, esetleg tíz év jogharmonizációs türelmi idő alatt, melyet a kormány az Európai Uniótól a csatlakozási tárgyalások során kialkudott.
– Az előző hét második felében megkezdte előkészítő munkáját a nemzeti agrárkerekasztal – de a kormány részéről máris fölmerült, hogy mégsincs szükség mindent felölelő eszmecserére. Ezen az erősen kétséges létű fórumon ön milyen – májusig meghozandó – rendelkezéseket sürgetne?
– Az interjút annak reményében adom, hogy a kormány nem meri elodázni a konszenzuskeresést. Ha a földtörvény változatlan formában érné meg a csatlakozás napját, a mostani földhasználók a használat jogán, a külföldi tulajdonszerzés korlátozásának a megszűntével, vagyis az említett hét–tíz év letelte után mind érvényesíthetnék az elővásárlási jogukat. Még akkor is, ha külföldiek, sőt spekuláns külföldi „cápák”… Ezért fontos, hogy a kormányzó és az ellenzéki politikai erők, az agrárium kis- és nagyüzemi szereplői egyezségre jussanak. Méghozzá abban, hogy – a gazdálkodási formától függetlenül – a hazai földhasználók, vagyis a magyar magánszemélyek kerüljenek előnyös vásárlási helyzetbe a földpiac szabaddá tételekor. A magyar gazdálkodó helyzetbe hozatala csak úgy valósítható meg, ha a földtörvény határozottan megszüntené annak lehetőségét, hogy a honi haszonbérlőkhöz hasonlóan a külföldi haszonbérlőknek is elővásárlási joguk legyen a földpiac liberalizálása után.
– A „vegytiszta” liberálisok és az idegen tőke érdekbarátai ilyenkor szeretnek nacionalizmust kiáltani…
– Vagyunk még páran az országban, akik az érzelmi szempontot sem szégyellik… Akiknek nem közömbös, hogy a magyar termőföld használata évezredes hagyomány szerint a magyar parasztság sorsával forrt össze. De mondhatok „józanabb” érvet is, hogy miért nem lenne szabad könnyen átengedni földjeinket a külföldinek. Ha már övé egy itteni termőterület, övé az annak megfelelő rész a Brüsszelből Magyarországnak átutalt támogatásból is. Ráadásul az uniós támogatás mellé a hazai központi költségvetésből is oda kell rakni egy támogatási hányadot. Tehát hová kerül végső soron az adófizetőink pénze? A határon kívülre, hiszen – az eddigi tapasztalatok szerint – a kintről jött gazdálkodó a magyar államtól kapott támogatásokat és az itt képződött jövedelmét előszeretettel használja fel saját hazájában.
– Úgy tudni, hogy saját berkeiben a kormány már a nemzeti kerekasztal előkészítése előtt is dolgozott a földtörvény újabb módosításán.
– A tervből csak részanyagok jutottak el hozzám; ezek alapján azt mondhatom, hogy többek között jó irányú, de korántsem elégséges változtatásokat is tartalmazott. Bizakodó vagyok a tekintetben, hogy a szóban forgó kérdésben megszületik a széles körű konszenzus. A megyei agrárkamarák elnökeinek többsége elengedhetetlennek tartja az elővásárlási jog nemzeti érdekű szűkítését. Végre érdekazonosság és egyetértés van a magyar agrárium eltérő gazdasági formát képviselő szereplői között, a magángazdálkodóktól a termelőszövetkezeti múlttal rendelkező részvénytársaságokig.
– A parlamenti pártok, a nagy agrár-érdekképviseleti szervezetek és a kamarát is magában foglaló agrárgazdasági tanács, valamint a kormány elvileg mind azt vallja, hogy hosszú távra szóló lépésekben meg szeretne egyezni. Az ilyen intézkedéseknek, alapelveknek mennyiben kellene a magyar mezőgazdaság védelmét szolgálniuk a csatlakozás esetleges negatív hatásaival szemben?
– Most, mikor még nincs megkötve a kezünk, nem nyugodhatunk bele abba, hogy egy évtized múlva az öszszes termőterület akár egyharmadának búcsút mondjunk. Ezt éreznie kell a ma kormányzó politikai erőknek is, ha másért nem, hát azért, mert ha ilyen meghatározó időkben mostohán kezelnék a földügyet, annak a levét sok választási cikluson keresztül ihatnánk. A megfelelő elvi és jogi szabályozásra annál inkább szükség van, mivel a csatlakozás után négy éven keresztül a mi gazdálkodóink a teljes uniós normatív támogatásnak csak egy részét kapják. Első évben mindössze az egynegyedét! Tőkeerős, évtizedek óta „agyontámogatott” külföldi gazdálkodókkal hogyan is tudna harcba szállni a magyar gazda a saját szülőföldjének termőterületeiért? Szabad-e figyelmen kívül hagyni hátrányos és kései indulását, a szűkös támogatást, vagy éppen a többéves aszályt és óriási értékesítési gondjait? Hol van itt az esélyegyenlőség?!
– Hogyan lehetne távlatilag a nemzeti szempontokat minél teljesebben érvényesíteni?
– Ehhez Dániára kellene vetni „vigyázó szemünket”. Ott a gazdaságok, hogy úgy mondjam, együtt mozognak a hozzájuk kapcsolódó földterületekkel. Az öt év helyben lakás alapvető feltétele a dán termőföld megvásárlásának, és elővásárlási jogot élvez például, aki éppen akkor szerezte meg szakirányú diplomáját, és még nincs földje, illetve az, akinek a területe szomszédos az eladásra kínálttal. Az adott terület ára nem az eladó és a vevő alkujából következik, hanem független értékbecslő szervezet állapítja meg azt. Nincs árverseny, csak kedvezményezetti sorrend, így csak negyedik-ötödik lépcsőben kerülhet szóba a nem helybeli érdeklődő. A dán példa adaptálásával körülbelül ugyanazt lehet elérni, mint most a későbbiekre nézve fenntarthatatlan kategorikus tiltással: a hazai föld nemzeti kézben tartását. Később már a földárak további emelkedése is minket segít…
– Hol tart most ez a kiegyenlítődési folyamat?
– Egy hektár – hangsúlyozottan átlagos minőségű – magyar föld ára ma már 500–600 ezer forint körül mozog a nyugati határrészen. Ez körülbelül egynegyede a határ túloldalán lévő földek hektáronkénti árának. Tehát afelé haladunk, amiről beszéltem, hiszen a kárpótlási folyamat tetőzésekor, 1994–95 körül még csak átlag 20–30 ezer forintba került egy hektár hazai föld. Akkor az osztrák termőföld – amelynek hektáronkénti átlagára 2,5–3 millió forintot tett ki, és ez nem változott – még ennek durván százszorosába került… De amíg a kigyenlítődés nem megy teljesen végbe, óriási igazságtalanság volna a magyar gazdálkodót egyszerűen odavetni a piaci törvényeknek.
– A dán modellen kívül milyen további intézkedéseket tartana szükségesnek a csatlakozást követően, de a földpiac külföldiek előtti megnyitását megelőzően?
– Az átmeneti hét, esetleg tíz haladékként kapott évben, amíg tiltva van a külföldi természetes és jogi személyek földvásárlása, rendezni kellene a korábbi években született zsebszerződések ügyét. Az a cél, hogy a háttérben megkötött egykori jogi kiskapukat, joghézagokat kihasználó szerződések soha ne léphessenek életbe. A kamarában mi a magyar törvények vagy legalábbis a törvények szelleme kijátszásának tizenegy típusát számoltuk össze. Most csak egyet említek: az olyasféle opciós háttérszerződést, amelynek lényege, hogy a megvett terület az után kerül az eladótól a külföldi vásárló tulajdonába, miután megszűnik a tulajdonszerzési korlátozás. Ezek érvényét például úgy lehetne meggátolni, hogy az ingatlan-nyilvántartásban, amelyben a tulajdonosváltás majdan realizálódna, új földadásvételi formanyomtatványt követelünk meg a felektől. Mivel ehhez új hitelesítő aláírások kellenének, lehetőség nyílna a jótékony visszarendeződésre. Nagyon fontos, hogy a zsebszerződést kötött külföldi, látva a szilárd nemzeti konszenzust tükröző intézkedéseket, elbizonytalanodjék a korábbi terveit illetően!
– Ehhez elszámoltatásra már nem volna szükség?
– Dehogynem. A magam részéről szorgalmazom, hogy a végleges tulajdonba kerülés meggátolására országszerte térképezzék föl a külföldiek illegális földszerzéseit. Emlékezzünk a korábbi kormány rendelkezésére, mely elő kívánta segíteni, hogy önként jelentse be a zsebszerződés tényét az, aki így próbált földet eladni. Ez nem vált be, pedig mondjuk a nyugati határszél megyéiben a termőföldnek már mintegy 30 százalékát használják külföldiek, s az esetek jelentős részében összekapcsolódik az illegális tulajdonszerzéssel, illetve annak szándékával.
– Vajon mennyire lesz képes kihasználni a vidék az uniós mezőgazdasági támogatásokat?
– Nincs kétségem afelől, hogy az első két év ilyen szempontból is megrázkódtatást okoz az átlagos helyzetű magyar termelők számára. A szabályozási-támogatási helyzet megismerése után talán változhat a helyzet. Egyelőre nagy gond, hogy bár sokan vették a fáradságot, és megismerkedtek az EU támogatási rendszerével, közben új szisztéma született, s erre nem maradt idő fölkészülni. Ami a pályázat elkészítését illeti, nem igaz a közkeletű nézet, hogy „minden ügyes gazda meg tudja majd csinálni”. Tehát érdemes volna szakemberekre hagyni ezt a munkát, csakhogy egyelőre szűk a valóban felkészült szakértőréteg. Félő, hogy nem tudnak majd kellő mennyiségű pályázatot elkészíteni. Ha ez így lesz, még inkább szóhoz jutnak a dilettáns vagy rabló típusú álszakértők, akik minden kockázatot a termelőkre hárítanának. Jó lenne, ha a földművelésügyi tárca közrebocsátana egy kiadványt az ajánlható pályázati tanácsadók névsorával. A kamarák felajánlják a közreműködést a „hiénák” kiszűrésében.
Álszakértők és pályázatok
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!