A dúsgazdag külföldi vadász az igazi trófea

Tőkeszegénységgel, a kemény időjárással, elmaradó vendégvadászokkal, az export visszaesésével és a rapsicokkal – vagyis az orvvadászokkal – is számolniuk kell a vadgazdálkodóknak. Tartalékaik elfogytak. Támogatást igényeltek ugyan az agrártárcától, ám erre a minisztériumban nem találtak forrást. A vadászkamara főtitkára szerint állami támogatás nélkül viszont nincs megújulás. A hazánkba érkező külföldi vendégvadászok számában további visszaesés várható, hiszen uniós csatlakozásunk után25 százalékos áfa terheli majd a trófeákat .

Magyarországon ez évtől – uniós csatlakozásunk időpontjától, amikor európai belpiaccá válunk – az EU-tagországokból érkező külföldi vendégvadászoknak az elejtett trófea után 25 százalékos áfát kell majd fizetniük, szemben a kivitel esetén korábban alkalmazott nullaszázalékos kulcscsal. Pechtol János, az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnöke, a Magyar Vadászkamara főtitkára elmondta: ez az unió más tagállamaiban is így van, csakhogy például a spanyoloknál kedvezőbb az áfakulcs. A kamara lobbizott az agrártárcánál, hogy a trófea kedvezőbb áfakulcs alá kerüljön, ám felvetésüket azzal utasították el, hogy a turizmus valamennyi területén hasonló mértékű ezen adótétel.
Pechtol János ismertette: az osztrákok folyamatosan érdeklődnek a változás mértékéről, s hogy milyen besorolás alá került a trófea. A szakember annyit mondott: jelenleg vizsgálják, miként lehetne a legkisebb teher elve alapján elhárítani a drágulás hatását. Az áremelkedést nagy valószínűséggel a vadásztársaságoknak, a kereskedőknek és a külföldi vadászoknak kell majd lenyelniük. Ennek következtében az évente Magyarországra látogató 20–25 ezer külföldi vadász száma tovább csökkenhet. Arra a kérdésre, hogy az elmúlt egy-két évben miért csökkent a vendégvadászok száma, a főtitkár nem tudott egyértelmű választ adni. Nagy valószínűséggel a nyugati életszínvonal csökkenése és az euró bevezetése a magyarázat. Ma már, ha a vendégvadász háromszáz grammos agancsú őzbakot rendel meg, ám a lesről négyszáz grammosat lő ki, akkor – a korábbi évek gyakorlatától eltérően – nem hajlandó az utóbbi árát kifizetni, s azt mondja, ő kisebbet kért, miért nem azt lövették meg vele.
A főtitkár szerint a minőségi kínálat hazánkban ugyanolyan jó, mint a hetvenes években volt. Igaz, a hideg, a fagy és az aszály 2003-ban is megtizedelte az állományt, s emiatt a trófeák is könnyebbé váltak. Pechtol szerint azonban, ha kedvező lesz az időjárás, a jövőben még több érmes trófea lesz. Nagyobb gondot lát a szakember a vadgazdálkodók helyzetében. A tőkeszegénység miatt tartalékaik ugyanis elfogytak, működésük bizonytalan. A főtitkár ismertette: igényeltek támogatást az agrártárcától, ám erre a mezőgazdaság általános rossz helyzete miatt a minisztériumban nem találtak forrást. Pechtol aláhúzta, hogy állami támogatás nélkül azonban nem látja a megújulás lehetőségét.
A vadgazdálkodóknak az elmaradó vendégvadászok, a tőkeszegénység, a kemény időjárás miatti veszteségek mellett az export viszszaesésével is számolniuk kell. Például a korábbi 40–50 ezres, Olaszországba irányuló nyúlkivitel teljesen megszűnt, s ma már csupán a franciák vesznek át – kontingensben meghatározott – 10–14 ezer fülest. Pechtol szerint ennek oka kereskedelmi lobbiérdekekkel és az olasz állat-egészségügyi hatóságok feltételrendszerével magyarázható.
Az olaszok most a román, a lengyel és a szlovák nyulat importálják. Vannak olyan álláspontok is, amelyek összefüggést látnak a magyar nyulak olaszországi embargója és az énekesmadarakat elejtő olasz orvvadászokkal szembeni magyar hatósági fellépés között. Pechtol szerint a vadgazdálkodók helyzetét rontja, hogy a vadhúsárak húszéves mélyponton vannak. Ráadásul a nyugat-európai piacot elárasztották a legeltetéses nomád körülmények között tenyésztett szarvasok húsával, s így minimális költséggel előállítható olcsó új-zélandi termékkel, amely még a szállítási költséggel együtt is olcsóbb, mint a magyar vad.
A társaságoknak komoly gondot jelentenek az orvvadászok is, akik az éves teríték 5–6, egyes területek akár tíz százalékát is kilövik. Még ennél is rosszabb a kép a nagyvadak esetében, ahol az őz, a szarvas és a vaddisznó kerül elsősorban puskavégre, csapdába. A megelőzés és felderítés érdekében a vadászok az Országos Rendőr-főkapitánysággal (ORFK) közösen szerveznek akciókat. Ám a közös fellépés sikerei ellenére évente több száz millió forintos kár éri a társaságokat. Sokan nincsenek megelégedve az orvvadászat szankcionálásával, hiszen a bíróságok többnyire az okozott komoly anyagi károkért csak minimális büntetéseket szabnak ki, s az ügyek döntő része szabálysértési szinten marad. Komolyabb büntetésre általában csak engedély nélküli fegyvertartás esetén kerül sor. Ezzel szemben az EU-ban a hatóságok szigorúbban járnak el a rapsicokkal szemben. Ha tetten érik az orvvadászt, akkor a vadorzáshoz használatos eszközöket – a tölténytől a fegyveren át egészen a vadorzók gépjárművéig – lefoglalják. Szigorúan és folyamatosan ellenőrzik a vendéglátóhelyeket és a szállodákat is. Pechtol János arról számolt be, hogy sokévi vajúdás után a büntető törvénykönyv módosításában már szigorúbb szankciókat fognak beépíteni. E törekvést az EU-csatlakozás is segítheti.
A vadászat nem közösségi, hanem nemzeti szabályozás alá esik a közösségen belül, bár bizonyos uniós irányelveket megszabnak. A vadászati jog földtulajdonhoz kötött hazánkban, a vad tulajdonjoga az államé, s a minimális vadászterület méretét pedig – a szakember szerint nagyon helyesen – háromezer hektárban állapították meg. A főtitkár aláhúzta: utóbbi óriási és kedvező különbség az eddigiekhez képest, a vadállomány érdekében hozott szabály, hiszen az unió egyes tagállamaiban engedélyezik a 80– 100 hektáros vadászterületet is. A szabályok kialakításakor a főtitkár szerint mindig és mindenben a magyar vadászok érdekét kell szem előtt tartani, hiszen már napjainkban is a terítékre kerülő trófeás nagyvadállomány 60–70 százalékát, az apróvad felét, a legértékesebb trófeákat külföldiek ejtik el.
Pechtol János ismertette, hogy a közösségen belül tiltják a nemzeti hovatartozás szerinti megkülönböztetését, ám valamiképpen mégis előnyben részesítik saját állampolgáraikat a tagországok. Ilyen kivételezés az is például, hogy az adott ország vadászvizsgáját a helyi nyelven kell letenniük a vadászoknak, az adott állam joggyakorlatát kell ismerniük. Kitétel viszont, hogy a pályázónak általában legalább hároméves, az adott országban szerzett vadászati gyakorlatának kell lennie, s a vadászterülettől 50–100 kilométerre állandó lakhellyel kell rendelkeznie.