A gólem

Egy középkori prágai legenda szerint Lőw rabbi agyagból gólemet épített, hogy szolgálja őt. Az agyagbábut a nyelve alá tett varázsszóval, a sémmel keltette életre, ám minden hétvégén kivette a szájából, hogy a gólem az ünnepen pihenni tudjon. Történt, hogy egy pénteken ezt a rabbi elfelejtette, és a gólem törni, zúzni kezdett, alkotója ellen fordult. E régi történet azóta számos formában él tovább, legújabb inkarnációja az Európai Bizottság. Az Európai Bizottságot eredetileg azzal a céllal hozták létre, hogy az európai vas- és acélközösség, a Montánunió acéliparát koordinálja, az elmúlt évtizedek alatt azonban a szervezet az őt létrehozó tagállamok fejére nőtt. Ennek legújabb megnyilvánulása, hogy az Európai Bizottság az Európai Bíróságnál beperelte az unió tagállamait képviselő pénzügyminiszterek tanácsát, az Ecofint.
A dolog azzal kezdődött, hogy a bizottság meg akarta büntetni Németországot és Franciaországot, amiért költségvetési hiányuk már a harmadik évben túllépi az euró értékállandóságát szolgáló stabilitási és növekedési paktumban előírt három százalékot. Ám novemberben az Ecofin, nagy vita után, felülbírálta az Európai Bizottság intézkedését, ugyanis a szervezet által a két országtól követelt további megszorító intézkedések még inkább késleltették volna a gazdasági fellendülést az amúgy is recesszióval küzdő országokban.
A per most jelentős mértékben megosztja az unió vezetőit. A per elindításához mindenekelőtt Romano Prodi, a bizottság elnöke és Pedro Solbes, az unió gazdasági és pénzügyi biztosa ragaszkodott, mondván: a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. E felfogásban számos uniós vezető támogatja őket. Az Európai Parlament elnökének, Pat Coxnak azonban az a véleménye, hogy a szabályok fontosak, de „a szabályok alkalmazásánál nem árt, ha a józan eszünket is használjuk”. A stabilitási és növekedési paktumot már a megszületésekor is sok ismert közgazdász, többek között Milton Frieadman bírálta, mostanra azonban már mindenki előtt világossá vált, a paktum alkalmatlan arra, hogy az unió gazdaságpolitikájának meghatározó eleme legyen. Maga Romano Prodi nevezte nem is olyan régen a paktumot „ostobaságnak”, amit most többen a szemére hánynak. A pert ellenzők táborát támogatja a szocialista csoport elnökhelyettese, Robert Goebbels is, aki szerint nem a bírók dolga, hogy a tagállamok költségvetési politikáját meghatározzák.
A vita messze túlnyúlik a konkrét eseten, és azt a kérdést veti fel, hogy valójában ki irányítja az uniót: egy demokratikusan el nem számoltatható és a bizonyítható korrupció esetétől eltekintve semmiért sem felelős testület, a bizottság, vagy a bizonyos fokig mégiscsak demokratikus megmérettetésnek alávetett kormányok képviselőiből álló testület, a tanács.
Ha ebből a küzdelemből végül is az Európai Bizottság kerülne ki győztesen, az egyben a demokratikusan választott testületek és ezzel együtt a demokrácia alkonyát is jelentené Európa számára. Lőw rabbinak annak idején végül is sikerült megfékeznie a gólemet, kérdéses azonban, hogy Európa nemzeteinek sikerül-e.