„El sem mondom, hogy ennek leve kifacsarva és a fülbe csepegtetve miképpen öl meg mindenfajta férget… hasonlóképpen minden állatot, amelly oda béhatolt… Gyökere pedig vízben megfőzetvén meglágyítja a máj okozta podagrát, a bogos köszvényt. Forrázást vagy égetést, ha gyorsan akarsz gyógyítani, tégy rá pantagrueloint nyersen… Nélküle nem hordana a molnár gabonát a malomba, és nem hozna onnan lisztet. Nélküle hogyan jutnának a prókátorok beszédjei a törvény házába?… Nélküle hogyan húznánk fel a vizet a kútból?… Nem veszne el a könyvnyomtatásnak nemes mestersége? Miként szólaltatnánk meg a harangokat?… és miként ha szent növény volna… a meghalt embernek testét nélküle nem földelik el… Segítségével, a levegő áradatjának béfogásával, elindíttatnak kikötőikből a nagy dereglyék, a bőséges, pompás mulatozóhajók…”
(François Rabelais: Gargantua és Pantagruel)
Az emberiség vallási-rituális célokra már évezredekkel ezelőtt használt természetes eredetű tudatmódosító, pszichoaktív szereket. Erről nemcsak régészeti leletek, hanem ma is élő szokások tanúskodnak. Néhány ilyen anyag – például a morfin és a kokain – bekerült az orvoslás eszköztárába, mások pedig, mint az alkoholos italok, a kávé vagy a dohány, százmilliók életének részévé váltak. Ám egyes pszichoaktív szerek olyan társadalmi méretű problémákat okoznak, hogy elkerülhetetlenné vált gyártásuk, forgalmazásuk és fogyasztásuk szabályozása. Ennek ellenére a különféle kémiai anyagokkal való visszaélés (abúzus) a legelterjedtebb pszichológiai rendellenességek egyike. Felmérések szerint a függőséget kiváltó anyagok használata egyes országokban a fiatal- és felnőttkorú társadalom negyedét érinti. A drogabúzus miatti kezelések, a kiesett munkaórák, a bűnözés, a fertőzések és sérülések okozta kár globálisan évi több százmilliárd dollár.
A legkönnyebben hozzáférhető és leginkább elterjedt kábítószer a marihuána. Terjedéséhez hozzájárulnak egyes balliberális csoportok népszerűsítő akciói, valamint a legalizálás gondolatával rokonszenvező politikusok és közéleti személyiségek megnyilvánulásai.
Ujváry István vegyészmérnök, toxikológus elmondása szerint a hagyományos nemesítés mellett ma már molekuláris kísérletekkel olyan génmanipulált rostkenderfajták létrehozásán fáradoznak, amelyekből – a visszaélések elkerülése végett – hiányzik a pszichoaktív hatóanyag, a THC bioszintéziséhez szükséges egyik enzim. A nemesítés másik vonala illegálisan, elsősorban hollandiai magánlakásokban és kis melegházakban folyik: kémiai analízissel kiegészített gondos hatásvizsgálattal olyan fajtákat szelektálnak, amelyek THC-tartalma akár 20 százalék, azaz a hagyományos kender hatóanyag-tartalmának öt–tízszerese. Addiktológusok és pszichiáterek is állítják, hogy a manapság beszerezhető „fű” sokkal erősebb és veszélyesebb, mint az évekkel ezelőtti.
A marihuána egészségkárosító hatásával kapcsolatos vélemények a kutató szerint többnyire sablonosak, és sokszor hiányos információkon alapulnak. Ennek egyik oka, hogy a szer pszichofarmakológiai és toxikológiai tulajdonságainak megismerése több évtizedes fáziskésésben van a többi kábítószeréhez képest. A klasszikus kábítószerek, a heroin vagy a kokain tiszta formában már több mint száz éve ismertek, míg a kenderszármazékok hatóanyagának azonosítása 1964-ig váratott magára. Ez egyébként három évvel az után történt, hogy az ENSZ az 1961-es egységes kábítószer-egyezményben egyaránt kábítószernek minősítette mindegyiket. A kezdeti vizsgálatokban a pszichoaktív hatóanyag mennyisége ismeretlen volt, és csupán negyven éve van mód tudományos igényű biológiai kutatásokra. A napjainkban végzett állatkísérletek sem árulnak el sokat, ugyanis amire igazán kíváncsiak a tudósok e különleges kábítószer esetében – a függőség, a hozzászokás és a kóros pszichés elváltozások kialakulása, a tanulásra és az emberi viselkedésre gyakorolt káros hatások érvényesülése, valamint a krónikus toxicitás különféle fajtái –, az csak emberen tanulmányozható.
A THC (delta-9-tetra-hidro-cannabinol, a cannabis egyik hatóanyaga) központi idegrendszeri receptorát 1990-ben azonosították, és két év múlva ismertté vált a szervezet receptorhoz kötődő saját szabályozó molekulája, egy zsírsavszármazék, az anandamid. Ezek az eredmények forradalmasították a marihuánakutatást. Az elmúlt tíz–tizenöt évben – a modern képalkotó eljárásoknak és a molekuláris biológiai módszereknek köszönhetően – egyre több ismeretet szerezhettünk a THC-nek és szerkezeti rokonainak farmakotoxikológiájáról, gyógyszervegyészeti tulajdonságairól is. S mivel a marihuána fogyasztása az utóbbi évtizedekben egyre elterjedtebbé vált, lassan rendelkezésre állnak azok az adatok, amelyek alapján ítéletet lehet mondani fogyasztásának társadalmi kockázatáról, közegészségügyi veszélyéről.
– A kábítószerek fogyasztásának káros társadalmi hatása függ attól, hogy milyenek a szer közvetlen és közvetett biológiai tulajdonságai, mennyire tartósan, illetve intenzíven használják, mennyire hozzáférhető és elterjedt – állítja a gyógyszervegyész, aki szerint egyéni egészségkárosító hatásukat és a vonatkozó epidemiológiai adatokat együtt figyelembe véve nem olyan könnyű a különbségtétel a kenderszármazékok és a dohány, az egzotikus kokain, valamint a legveszélyesebb kábítószernek tekintett heroin fogyasztásának össztársadalmi egészségkárosító hatása között. Mindenesetre tény, hogy a „joint” az égés során vegyi gyárrá alakul, és szívásakor egy sor bizonyítottan rákkeltő és más egészségkárosító vegyület jut a szervezetbe. A kevés megbízható adat ellenére úgy tűnik, hogy a tartós fogyasztás a tüdőben és a felső légúti szervekben kóros szöveti elváltozásokat okoz. Sokáig általánosan elfogadott volt, hogy a cannabisfogyasztás nem alakít ki függőséget, de ma már egyértelmű, hogy létezik marihuánafüggőség. Nemzetközi felmérések szerint a rendszeres fogyasztók 8–13 százaléka válik klasszikus értelemben szerfüggővé.
A kenderkivonatok gyógyászati felhasználására vonatkozó első írásos adat csaknem háromezer éves, és Kínából származik, ahol papírkészítésre is használták a növényt. A kender női virágának gyantaszerű váladékából nyert drogot az évezredek során Kínától Egyiptomig, Indiától Dél-Amerikáig a legkülönfélébb kultúrákban használták gyógyászati és élvezeti célokra, sok helyen szent növényként is tisztelik. Érzékelést befolyásoló tulajdonságait említi a kínai Sen-nung császár ötödfélezer éves gyógyszerkönyve, az egyiptomi Ebers-papiruszok, valamint a hinduizmus varázsének-gyűjteménye, az Atharvavéda. A növényi kivonatot többek közt fájdalom- és lázcsillapításra, hasmenés, sőt lepra ellen is javallották.
– A kender különféle kivonatai a népi gyógyászatban nálunk is ismertek voltak, de élvezeti használatára semmilyen adatot nem találtam – mondja a kutató.
A kenderpreparátumok széles gyógyászati hatásspektrumát a növény kábítószernek minősülő volta miatt sokáig nem lehetett tudományos alapossággal tanulmányozni, illetve még a bizonyított terápiás területeken sem sikerült kiaknázni. Ujváry szerint a marihuánát a gyógyászati felhasználása előtt meg kell vizsgálni, hatékony-e a kezelni kívánt betegségre.
– Sajnos a gyógyító hatására utaló anekdotikus esetek hosszú sorából keveset igazoltak a klinikai vizsgálatok. Ennek egyik oka az, hogy a kenderkivonatok több, a THC-vel rokon szerkezetű, de eltérő farmakológiai tulajdonságú vegyületet tartalmaznak, és a különféle eredetű, így más-más összetételű marihuánának különböző hatásai vannak.
Ugyanakkor a vegytiszta, szintetikus THC – nemzetközi nevén dronabinol – húsz éve használt gyógyszer: rákos betegek kemoterápiás kezelését kísérő hányinger enyhítésére, újabban pedig étvágygerjesztőként használják AIDS-ben szenvedők kóros súlyveszteségének csökkentésére. A gyógyászati célú marihuánafogyasztás elsősorban e két területen eredményes. A német Bayer AG és az angol GW Pharmaceuticals cég egy THC-ben és cannabidiolban gazdag kenderkivonat nyelv alá permetezhető változatának forgalomba hozását tervezik a szklerózis multiplexet kísérő görcsök és fájdalmak enyhítésére.
Az orvosi szakirodalom több halálos kimenetelű, a marihuánafogyasztás szív- és érrendszert túlterhelő hatásával összefüggő mérgezési esetet jegyzett fel. A fogyasztók tapasztalják, hogy a THC hatására a percenkénti pulzusszám másfélszeresére nőhet. A marihuána befolyásolhatja az orvosi előírásra szedett gyógyszerek hatékonyságát is. De a káros hatások lehetnek alattomosak, amikor csak tartós használat után jelentkeznek (krónikus toxicitás), s ilyenkor nehéz az ok-okozati kapcsolat megállapítása. Ujváry István szerint kérdéses az is, hogy az orvosi marihuána olcsóbb, hatékonyabb, és fogyasztása kevesebb mellékhatással jár-e, mint az adott betegségek kezelésére már forgalomban levő gyógyszerek.
A marihuána legalizációjával, illetve dekriminalizációjával kapcsolatban gyakran emlegetik John Stuart Mill százötven évvel ezelőtt megfogalmazott liberális szabadságeszményét, amelynek alaptétele, hogy az állam csak mások sérelmének megakadályozására korlátozhatja az egyén szabadságát. Mill elismeri ugyan a lerészegedés jogát, de a másoknak kárt okozó ittasságot ő is bűnnek minősíti.
Ujváry István úgy látja, a függőséget okozó kábítószerek esetében további kérdés is felmerül: nem adja-e fel szabadságát az egyén akkor, amikor ilyen szereket kezd használni, és szabad akaratából egyfajta rabszolgaságba kerül? Vajon ítélőképessége birtokában van-e az, aki – a kábítószer-fogyasztók legnépesebb táborát kitevő fiatal korosztály tagjaként – nem kellően tájékozott, sőt félrevezetik azzal, hogy a marihuánaszívás távolról sem nem olyan kockázatos, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás?
A büntető törvénykönyv a „visszaélés kábítószerrel” tényállást a „közegészség elleni bűncselekmények” közé sorolja. Világszerte vitatott kérdés – különösen a marihuánát illetően –, hogy milyen drogpolitikával lehet hatékonyan visszaszorítani a kábítószer-fogyasztást. A fogyasztás szabályozása igen széles skálán mozog a teljes prohibíciótól a teljes legalizálásig, bár utóbbit az érvényes nemzetközi egyezmények nem teszik lehetővé.
A kutató felhívja a figyelmet: érdemes megvizsgálni Hollandia és Svédország példáján, hogyan alakult a marihuánafogyasztás azután, hogy az 1960-as években mindkét országot törvényeinek átalakítására késztette az emelkedő kábítószer-használat. Hollandia 1976-ban úgy döntött, hogy az ártalmatlanabbnak ítélt marihuána kereskedelmét el kell különíteni a többi, elfogadhatatlan kockázatúnak mínősített kábítószer, a heroin, a kokain és az amfetaminok illegális piacától, és de facto dekriminalizálta a kis mennyiségű marihuána tartását saját fogyasztás céljából. Svédország úgy válaszolt a kihívásra, hogy a drogmentes társadalom megteremtését tűzte ki célul, prohibicionista megközelítést választott, és – többek közt – a marihuánafogyasztás alacsony szinten tartásával remélte a többi kábítószer fogyasztásának visszaszorítását is. A felmérési adatok azt mutatják, hogy a svéd politika sikeres: míg Hollandiában meredeken nőtt a marihuánafogyasztás 1984 és 1996 között, Svédországban ez idő alatt csökkent. Az ENSZ tavaly közzétett adatai szerint 2001-ben a tizenöt évesnél idősebbek körében az éves marihuánafogyasztás Hollandiában 5,6 százalék, Svédországban pedig egy százalék volt. A magyarországi tizennyolc és hatvanöt év közötti korosztályra vonatkozó érték 2,7 százalék.
– E példa azonban, bármilyen meggyőzőnek tűnik is, valószínűleg nem általánosítható – teszi hozzá a kutató. – A törvényi szabályozás és a marihuánafogyasztás mint tanult deviáns viselkedés között nem szabad egyszerű, ki-be kapcsolható kényszermozgásokat feltételezni. Az emberi viselkedés befolyásolásának a törvényi szabályozás csupán egy eleme. A kábítószereket elutasító magatartásra és az egészséges életmódra nevelés elsősorban a család és a kisközösségek feladata. Ez nemcsak a leghumánusabb, de egyben a legígéretesebb módja a sorsáról szabadon döntő személyiség kialakításának.
Az ENSZ Drog és Bűnügyi Hivatalának legfrissebb becsült adatai szerint a 2000–2001 közötti egyéves időszakban a világon mintegy 163 millióan fogyasztottak legalább egyszer marihuánát vagy hasist. Ez tízszer annyi, mint a heroint, illetve kokaint fogyasztók száma. Magyarországon Paksi Borbála kutatásai szerint a marihuána a legelterjedtebb kábítószer, 2001-ben a 18–65 év közöttiek 2,7 százaléka használt legalább egyszer ilyen szert. A fiatalok körében az arány ennél jóval magasabb, és a fővárosban a fogyasztók aránya többszöröse a vidékinek. Az ENSZ-jelentés megállapítja, hogy a marihuánafogyasztás terjedésével párhuzamosan nő a kezelést igénylők száma. Európában a 2000–2001-ben kábítószer-abúzus miatt kezeltek 13 százaléka volt kenderfogyasztó. Afrikában és Amerikában ez az arány 60, illetve 23 százalék volt.
