Ezer szóval németül, hat hét alatt angolul; olaszul (spanyolul, franciául) a nyári vakációig – ilyesforma tankönyvek és rapid kurzusok kecsegtetik az idegen nyelvekben járatlan fogyasztót: kézmozdulatokon kívül másként is kommunikálhat külföldön. Ámde miért ne, ha manapság botladozó anyanyelvvel, szánalmas szókészlettel akár miniszterelnök is lehet valaki… És kinek van ma már Arany Jánoséhoz mérhető kétszázezer szavas költői fegyverzete, Shakespeare-éhez, Goethé-éhez, Vörösmartyéhoz, Petőfiéhez foghatóan csillogó szókincse? Korunk trendi fiataljának untig elég pár tucat szó ahhoz, hogy mindent megtudjon és elmondjon a világról.
Ezzel szemben meggondolandó, hogy csak a mai Magyarország területén három és fél ezer település található, ami egyúttal – a többször előforduló névtípusokat leszámítva is – több mint háromezer, többnyire régi eredetű magyar szót jelent. Ha valaki végigböngészi a postai irányítószámok jegyzékét, a vasúti menetrendet vagy az országos vásárnaptárt, számtalan olyan helynévvel találkozhat, amelyet hallomásból ismer ugyan, de pontos jelentéséről, eredetéről, időbeni átalakulásáról mit sem hallott. S ha ehhez még hozzávesszük a trianoni döntés előtti történelmi Magyarország helységnévkészletét, valamint a településenként akár több tucatra tehető egyéb földrajzi – város- és falurész-, dűlő-, rét-, erdő-, víz- stb. – nevet, tájmegnevezést, máris nyilvánvaló, micsoda hatalmas nyelvi muníció birtokában vagyunk.
A puszta szókészlet mennyiségi birtoklása azonban önmagában kevés. Régi helyneveink csak jelentésük felfejtése, morfológiai elemzése, összefüggéseik megértése révén válhatnak anyanyelvismeretünk tudatos és hasznos részévé. Mindehhez kitűnő segítséget nyújt egy közelmúltban megjelent kézikönyv. Szerzője, Murádin László a mostanában örvendetesen divatba jött erdélyi, székelyföldi úti programok leggyakoribb vonalain érintett települések nevét gyűjtötte egybe eredetük, jelentésük magyarázatával. „Szomorúan kell tapasztalnom – írja bevezetőjében –, hogy az erdélyi – és nem erdélyi – magyarság milyen fogyatékosan ismeri azoknak a településeknek a magyar nevét, amelyeken utaztában autója, vonata áthalad. Magyar helységnévismeret hiányában az utazó kénytelen csakis románul feltüntetett vasúti megállók feliratait, a települések határán többnyire csak román nyelvű helységnévtáblákat leolvasni és esetleg megjegyezni. Feledve, hogy az erdélyi településeknek van ősi, magyar nevük is.”
A szerző, aki hivatásos nyelvész és gyakorlott nyelvjáráskutató, arról sem feledkezik meg, hogy felhívja a figyelmet a romániai magyar kisebbséget érő kulturális elnyomás, identitásrombolás módszerére, a tudatosan gyakorolt névrománosításra, a „nemzetállamban” élő magyarok hosszúra sikeredett múltjának rafinált elfedésére. Vedd el a személyazonosságát, foszd meg szülőhelye valódi nevétől, ragadd el a múltját – így szól ma is az orwelli recept Európa keleti végein, de ezt már e sorok írója fűzi hozzá.
Lássunk tehát egy kis ízelítőt e fontos és praktikus nyelvi útikönyvből. Az eszelős Funar polgármester kék-sárga-vörösre bemázolt városának neve már 1247-ben a magyar „Kulusuar” formában tűnik fel. Jellemző, hogy még az ebből, illetve a latinos Clusiensis alakból eredeztetett román Cluj névváltozat is bántotta Bukarest fülét, ezért vették elő a Ceausescu-érában az ásatag római Napoca alakot. Az 1332. évi pápai tizedjegyzékben Sancto Martinóként szereplő Pusztaszentmárton község kapcsán megtudjuk, hogy csupán Erdélyben tizenhét Szentmárton nevű magyar települést kell más-más előtaggal megkülönböztetni egymástól (az aranyosszéki Sósszentmártontól az alcsíki Szentmártonon és a kézdiszéki Martonoson át a mezőségi Szépkenyerűszentmártonig). A híres Torda város már 1075-ben Turdaként, a vele szomszédos Koppánd falu 1288-ban Coppan alakban szerepel oklevélben. Mindkét helységnév ősi magyar személynévből ered. A ma kiterjedt iparváros egyik lakótelepének helyén az Árpád-korban a jeruzsálemi ispotályos – johannita – lovagrend birtokában volt Keresztes falu feküdt, amelyet „villa cruciferorum de Torda” néven említ egy 1322-ben kelt irat. A románul és magyarul egyként Apahidaként ismert település nevének eredeti jelentése: az apát (úr) hídja (1280: Pons Abatis), a román név azért maradhatott a magyarral azonos hangzású, mert az „apa” szó éppen vizet jelent a nyelvükön. A Szamosjenő helységnév gyökét adó (Erdély- szerte több helyütt előforduló) Jenő honfoglaló törzs emlékét a fentebb jelzett technikával fedi el a hivatalos román településnév: Fundatura, azaz: „völgyfenék”. A hozzá közeli Széplak (1411: Zeplak) nevét előbb Seplac formában írták át románra, majd hatósági rendelettel Bunesti-re változtatták, a „szépet” „jóra” (=bun) módosítva. Most már jól hangzik románul…
Továbbhaladva Erdély útjain megtudhatjuk a könyvből, hogy a történelmi Bethlen családnak is a nevét kölcsönző, azonos hangzású város a szentföldi Betlehemről vette alapításkori elnevezését (1235: Bethleem), a földrajzi név személynévként is szerepelt az Árpád-korban. (Irodalmi emlékeink szerint is inkább Betlehem Gábornak mondták a fejedelem nevét kortársai!) Másik régi törzsökös rokonságunk, az Árpád-kori Magyarországon sok helyütt letelepített besenyők emlékét is elfedi az erőszakolt névrománosítás: az 1332 óta Besenew, illetve Villa paganica néven jegyzett község neve ma Viisoara, azaz Szőlős.
Igazán érdekes a Maros menti Kerelőszentpál névetimológiájának párhuzama. A szókalauz szerzője az 1332-ben Sancto Paulo alakban feltűnő település esetén is az ősi plébániai védőszentek párhuzamos előfordulása miatt szükséges, előtaggal történő megkülönböztetéssel magyarázza a névösszetételt, adós marad azonban a „kerelő” szó jelentésének megadásával. Holott a korábban önállóan szereplő falunév innen nem távol eső rokonánál, a mezőségi Kerlésnél szenzációs magyarázatát olvashatjuk a helynév gyökerének. A Szent László király cserhalmi ütközetének helyszínével is azonosított Kerlés falu – egy 1282 és 1285 közötti okirat szerint – a Kyrioleisnek mondott hegy alatt keletkezett („in monte, qui Kyrioleis dicitum”). Az összetett görög–latin szó jelentése: Kyrie eleison, vagyis Uram, irgalmazz! Még a régi német névalakja is Kyrieleis, ami végképp logikussá tenné a szászok földjéhez közeli Kerelő azonos jelentését. A kirelejzumát neki!
Bőven szemelgethetnénk még az izgalmas és meglepő helynévmagyarázatokból. E recenzió írója harmadik évtizede jár-kel erdélyi utakon, mégis most tudta csak meg a könyvből, hogy a sokszor látott Nagyenyed neve a legendabeli Szent Egidiustól, azaz a remete szent Egyedtől származik, akinek nyilván oltalmába ajánlották a város első plébániáját. Nos, ez a személyes tanulság is jelzi, milyen fontos ismereteket, történelmi és művelődéstörténeti tudást őriznek és közvetítenek számunkra régi helyneveink.
(Murádin László: Utak és nevek. Településnevek erdélyi utakon. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának kiadása, Budapest, 2003. Ára: 1950 forint)
Borvizek országa
Fontos hagyományos információhordozóink, a térképek is lehetnek egyszersmind nyelvi elemekben gazdag ismerettárak. Ez különösen érvényes az olyan, gyakorlati kalauzként is jól forgatható atlaszra, amely a puszta közlekedési útvonalakon kívül a helynevek változatait, a történelmi, műemléki, néprajzi emlékeket és a turisztikai célokat is megbízhatóan feltünteti. Az ilyen kartográfiai munka szerencsésen egyesíti a bedekker adatait az autós kézitérkép vizuális előnyeivel, megkönnyíti az utazás közbeni programtervezést és/vagy -módosítást.
Minden szempontból kitűnő példa a fentiekre a Székelyföld gyógyfürdőit és borvíztelepeit feltüntető mappa. Az 1 : 250 000 léptékű, valamennyi járható közutat megbízhatóan feltüntető közlekedési segédlet egymás alatt közli a hivatalos román és a használatos magyar helyneveket, tájékoztat a települések jellegéről és a domborzati magasságokról. Ezenkívül különböző színekkel és jelekkel maradéktalanul informál az ásványi vizekben páratlanul gazdag Székelyföld valamennyi gyógy- és más természetes fürdőhelyéről, borvízforrásáról, ivókútjáról és egyéb gyógyhatású víznyerő helyéről. Az A0-s formátumú, jól hajtogatott és igényesen nyomott térkép szélén és hátoldalán az ötven legjelentősebb fürdő és borvíztelep részletes, mondhatni, nélkülözhetetlen adattára és képekkel illusztrált leírása kapott helyet.
(A Budapesten és Csíkszeredában 2003-ban készült térkép Zsigmond Enikő, Kis Melitta és Pápai Ferenc szerkesztése és kiadása. Ármegjelölés nélkül)
