Barangó bolyongása a lelki pokolban

Kézigránát kell, kézigránát kell ide! Elhajítani, belevágni, mindegy mibe! Nem tudok már tovább várni! Minden mindegy, jöhet bármi! Elhűlve, izgatott döbbenettel hallgattuk a recsegő, rossz minőségű kazettát a gimnáziumi alagsor eldugott, sötét sarkában. Egyszerűen hihetetlen volt az amatőr koncertfelvételből áradó indulat. Még hihetetlenebb az, hogy valaki a nyolcvanas évek elején, amikor, ha bomlóban is, de jelen volt még a rendszer, ilyesmit merészeljen. A Qss punkzenekar szólt a kazettáról, a mikrofonba pedig egy Barangó nevű srác üvöltött. Biztos a kommunistákról van szó – gondoltuk kamaszfejjel –, meg arról, hogy ez a rothadt világ egyszer úgyis széthullik majd körülöttünk.
A punkzene maga a cél nélküli, mindent átható, elemi düh és gyűlölet. Pár év múlva tapasztaltam meg ezt, amikor engem is elragadott az örvény. Kerestem a polgárpukkasztó külsőségeket. A fekete kilátástalanságot, a feneketlen utálatot, a céltalan napok miatti kínzó lelki szenvedést. Társaimmal vergődtünk, mint a ketrecbe zárt vadállatok. Amikor aztán elérkeztünk a semmihez, és lemondtunk mindenről, megtaláltuk a végtelen szeretet forrását. Barátom, aki először vált kereszténnyé, ma a bérmakeresztapám. Barangó pedig karácsonykor újra üzent. Méghozzá azt, hogy meg akar ölni minket.
Találkoztam már máskor is Bajtai Barangó Zoltánnal. Messziről lerítt róla, hogy járja a pokol bugyrait. Jól látható fizikai jelek tanúskodtak arról, hogy a lelkében fel-feltörő gyűlölet nem válogat: már önmagára is kezet emelt. Nem találta a helyét, legtöbbször furcsán és szánalmat keltően viselkedett. Akkor is épp a karácsony szent ünnepe közeledett, amikor egy liftben utaztam vele. A szokásosnál is ittasabb volt. A szemében végtelen zavarodottság tükröződött. Egyszer csak belém kapaszkodott. Mondani akart valamit, valami nagyon fontosat. Az ünnepről, meg erről a rohadt világról. Csak szófoszlányokból lehetett erre következtetni, amelyekből nem állt össze értelmes, egybefüggő mondat.
Nyűg a testem, utálom / Mér’ tart rövid pórázon? / Lassú gonddal mérgezem / Halálig facsarva / Nem kell család, nem kell gyerek / Ha megdöglök, feledjenek / … / Anarchiám magával temet / Nem érdekel, hol és hogyan végzem / Párnák között, sitten vagy kötélen – olvasható a világhálón a Qss-szövegek és Barangó-versek című gyűjteményben, a ma már Kaliforniában élő, magyar származású, rabbiképzőt járt zsidó fiatalember, Pór Gábor honlapján. Mert Bajtai Zoltán egy nem túl nagy lélekszámú fő- és belvárosi közegben szinte legendának számít. Tanúskodik erről az Underground zenei kulturális magazin internetes oldalán olvasható nosztalgikus beszélgetés is, amelyből kiderül, a Qss utoljára az 1999-es Sziget fesztiválon lépett fel. Elragadtatással szól erről Lecsóka: „Csak ámultam és bámultam a verseken. Lenyűgöztek. Annyira egyszerű és mégis frappáns… Egyszóval felejthetetlen pozitív élmény!” A magát kedvesen Abberált atyaként regisztrált látogató hozzáteszi: „A Qss számomra minden idők legjobb magyar punkzenekara volt…” A legendás zenekar frontemberének ars poeticája pedig értelmiségi elemzők szerint is a következő sorokban érhető tetten: „Mű életem botránykavics / fel-feldobott félkrajcár / Kártyán vesztett pénzem hamis / Úgyhogy te is rábasztál / Szerep kellett; rajtam ragadt / önkín célú hajszámban / Saját kataszTrófeámat / Épp telibe találtam!”
A káromkodásért elnézést kérünk, azt idéznünk kellett, mert a műfajhoz szervesen hozzátartozik.
A „mű életű” Barangó természetesen nemzetével is hadilábon áll, mint minden más, hagyományos értékkel. Egy újabb szövegrészlet ehhez: „Elbájoló leprafészek / Büszke vagyok hazámra / Mint öngyilkos idült részeg / Süllyed lassú halálba.”
A magyar költészet is megkapja a magáét: „Arany János, a sült paraszt / mélázott a nemzet vesztén / még akkor is verset farag, / amikor már reszketeg vén / … / Pilinszky – papok barátja / Tandori – a verebeké / Összes magyar poétába / az isten nyila vágjon belé!”
Ez utóbbi alkotást már az Index világhálós újság főszerkesztő-tulajdonosa, Uj Péter tudósításában ismerhette meg a nagyközönség, aki az idei Sziget fesztiválról készített a nyáron szubjektív jelentést. Bajtai Zoltánt a környezetünk védelméért aggódok között, a Zöldszínpadon találta meg, ahol új zenekarával, a SKAlambo kutyája nevű formációval – „a vendéglátóknak szóló kedves gesztussal” – épp a Vesszen a Föld című produkciót adta elő. A tudósító a mű szövegét sajnos nem tudta lejegyezni, de a „pusztuljon el minden bálna”, „táguljon az ózonlyuk”, „legyen még több bőrrákos” sorok elhangzására tisztán emlékezett.
A fentiekből is látszik, Barangó lételeme a provokáció, a „botránykavics” magatartás, aminek semmi sem szabhat határt. Még az sem, hogy a köztudottan rasszista, cigánygyűlölő múlttal bíró Cpg-vel egy fesztiválon lépjen fel. Ez a tény sem zavarta a toleranciadíjjal kitüntetett Tilos Rádiót, ahol egyébként a keresztényirtó kijelentés óta a műsorvezetők egymással versenyre kelve próbálják bizonygatni, Bajtai mennyire nem volt odavaló, és milyen kárt okozott az adónak. Pedig nem tett mást, minthogy kimondta azt, amit a többiek csak gondoltak. Leplezetlenül feltárta azt a gyűlöletforrást, ami válogatás nélkül irányulhat minden és mindenki ellen, nem kizárva az önpusztítást sem.
Ha Barangó túlzottan kényelmetlenné válik, majd barátai is kitagadják maguk közül. Eszközként használták a „botránykavicsot”, a használat után pedig eldobják. A példátlan gyalázatra Erdő Péter érsek-prímás, a magyar katolikus egyház feje titulusához méltóan reagált. Mindenkit arra kért, imádkozzon Bajtai Zoltánért. Fohászkodjék azért, hogy megszabaduljon a maga teremtette lelki pokolból. Mindezt azok nevében és azoktól kérte a főpásztor, akiket Barangó legszívesebben eltenne láb alól.