Blair sorsdöntő hete

Ma kezdődik a brit alsóházban az a vita, amelynek végén – valószínűleg még ma vagy holnap – eldől, hogy vereséget szenved-e a kormány javaslata a felsőoktatás finanszírozásáról. Habár a kormánynak nem kell lemondania, ha vereséget szenved, Tony Blair több alkalommal kijelentette, hogy az súlyosan aláásná tekintélyét. Mint egy múlt heti tévévitában kifejtette, meggyőződése, hogy a törvényjavaslat helyes, mi értelme a miniszterelnöki tisztségnek, ha a kormányfő nem viheti keresztül a meggyőződése szerinti helyes politikát? Pedig egyáltalán nem biztos, hogy keresztülviheti. Eredeti formájában semmi esetre sem, hiszen Charles Clarke oktatásügyi miniszter már annyi engedménnyel vizezte fel az eredeti elképzelést, hogy alig lehet ráismerni. De a kormány győzelme még így sem biztos. Száz körül van azoknak a frakciótagoknak a száma, akik azt mondták, hogy ellene fognak szavazni. Márpedig, ha a kormányfrakciónak legalább 81 tagja, valamint az egész ellenzék a javaslat ellen szavaz, akkor Blair vereséget szenvedett. A vitarendezők, akiknek feladata a frakciótagok glédába állítása, borúlátók. A hétvége lázas jövésmenésével talán sikerült annyit elérni, hogy a száz közül húsz-huszonötnél többen tartózkodjanak a szavazástól.
Szerdán lát napvilágot Lord Hutton jelentése David Kelly védelmi minisztériumi szakértő öngyilkossága ügyében. Kelly a kormány és a BBC csatározásának kereszttüzébe került. Őrá való hivatkozással vádolta meg a BBC egyik riportere a kormányt a Szaddám Huszein tömegpusztító fegyvereiről szóló hírszerző szolgálati jelentések eltúlzásával. Vagyis azzal, hogy Tony Blair hamis tényekre hivatkozott, amikor megszerezte a parlament felhatalmazását, hogy hadba küldje a brit erőket Irak ellen. A vizsgálat nem arra irányult, hogy igazat mondott-e Blair az alsóházban, hanem arra, hogy ki szegte meg a Kellynek adott ígéretet, hogy neve nem kerül nyilvánosságra, és hogy szavait a BBC helyesen idézte-e. Mindezek ellenére, habár Kelly halálát országos megdöbbenés fogadta, a közvéleményt érthetően mégiscsak az foglalkoztatja leginkább, hogy igazat mondott-e a miniszterelnök a parlamentben, és igazat mondott-e a Hutton-bizottság előtt, amikor kijelentette, hogy semmi köze sem volt Kelly nyilvános azonosításához.
A közvélemény régóta növekvő fenntartással kezeli mindazt, amit a kormány vagy maga Tony Blair mond. A múlt heti szonda szerint a megkérdezettek 62 százaléka helyteleníti a kormány általános politikáját, 69 százaléka pedig nem bízik a szavában. Azt lehet mondani, hogy Tony Blair személyes hitele helyrehozhatatlanul megtépázódott, talán legelsősorban az iraki beavatkozás és az azzal szorosan összefüggő Kelly-ügy következtében. Ha pedig mindez nem volna elég, az egyetemi hallgatók és szüleik, az egyetemre készülő középiskolások, valamint a Munkáspárt balszárnyának növekvő haragja a felsőoktatási törvényjavaslat fölött és a közvélemény bizalmatlansága Irak és Kelly miatt, kiegészül még egy fontos szavazócsoport: Anglia sok millió nyugdíjasának elkeseredésével az önkormányzati adórendszer egyre nyilvánvalóbb hibái miatt. Blair miniszterelnöksége alatt 60 százalékkal nőttek az önkormányzati adók. Ez elsősorban a nyugdíjasokat érinti, akik fix jövedelemből élnek, és akiknek háza – a gigászi ingatlanár-infláció folytán – egyre értékesebb, tehát egyre több rá az önkormányzati adó. A kormány sebtében új alapokra akarja helyezni az önkormányzati adózást, de ez időbe telik. A következő általános választásig már két év sincs, köztudomású, hogy áprilisban újból emelik a helyi adókat és az is köztudomású, hogy a nyugdíjaskorosztályból kerülnek ki a legszorgalmasabb szavazók. Több mint tízmillió választó elidegenítése nem holmi apró kellemetlenség.