Sokan furcsállták, hogy azok az emberi jogi szervezetek, amelyek a polgári kormányok idején meglehetősen aktívak, most hallgatnak a magyarországi emberjogi helyzettel, a tüntetőkkel, állampolgárokkal szembeni, mind rendszeresebbé váló erőszakos fellépésekkel kapcsolatban. A Magyar Helsinki Bizottság és annak elnökeként ön sem hallatta hangját azokban az esetekben, amikor a hatóságok brutálisan léptek fel tüntetőkkel szemben a kormányváltás óta. Tavaly az Erzsébet hídon és a Kossuth téren vertek meg és vittek el embereket, legutóbb pedig a rendőrség nem engedélyezte és erőszakkal feloszlatta azt a tüntetést, amelyet a Gesztenyéskertben és Medgyessy Péter villája előtt tartottak volna, önöknek viszont most sem volt egy szavuk sem.
– Örülök, hogy végre valaki megkérdez, mert van véleményünk a kérdésről. Egyébként a szintén liberális alapokon álló Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), amellyel többször közösen léptünk fel, hallatta a hangját a feloszlatott Medgyessy-ellenes tüntetés ügyében. Miután a TASZ kiadott egy nyilatkozatot, amelyben élesen bírálta a rendőrség magatartását, úgy éreztük, „utánlövés” lenne a megszólalásunk.
– Ugye azt mégsem gondolja komolyan, hogy azért, mert egy szinte ismeretlen szervezet tiltakozik, a rendszerváltás előtti múltra visszatekintő Magyar Helsinki Bizottság rögtön hallgatásba kénytelen burkolózni?
– A TASZ korántsem ismeretlen szervezet, minden újságolvasó megismerhette következetes és szakmailag jól megalapozott álláspontjukat például a betegjogok, a drogpolitika vagy a rendőri ruhavizsgálatok ügyében. Egyébként nem hiszem, hogy egy jogvédő szervezetnek minden kérdésben nyilatkoznia kellene, a folytonos nyilatkozattétel lerontja az állásfoglalások értékét. Inkább arra törekszünk, hogy konkrét esetekben nyújtsunk jogi segítséget a jogsértések áldozatainak. Rendszeresen vállaljuk azoknak a képviseletét, akiket a rendőrök bántalmaztak. De ismétlem, örülök, hogy itt elmondhatom: a rendőrség álságos, hazug indokok alapján tagadta meg a Gesztenyéskertben indult demonstráció engedélyezését, és oszlatta fel utóbb a tüntetést. A rendőrség időnként mulasztást követ el, majd utólag ezt elkapkodott döntésekkel kompenzálja. Például a tavalyi „kendermagos” tüntetésen komoly hibát követett el, hogy nem állta útját az előre meghirdetett rendzavarásnak: a paradicsom- és festékpatron-dobálásnak.
– Meglehetősen hihetetlenül hangzik, hogy csupán egy múltbeli állítólagos „botlás” miatt lép fel a rendőrség – a rendszerváltozás óta példátlanul brutális módon – a kormányellenes tüntetőkkel szemben. Annál is inkább abszurd a felvetés, mivel az Erzsébet hídi és a Kossuth téri kíméletlen rendőrségi attak jóval a drogfogyasztás szabadságáért való tüntetés előtt volt.
– Csak a következetlen döntéshozatal példájaként említettem a Vörösmarty téren történteket. Hogy az esti órákban a Gesztenyéskertből ne lehessen felmenni a Stromfeld Aurél utcába, a kormányfő villájához, mert a menet súlyosan megzavarná a közlekedést, természetesen nem igaz. Ezért használtam az imént az álságos és hazug szavakat, de hozzátehetném az ostoba jelzőt is.
– Lehetetlen nem észrevenni, hogy mindegyik esetben a tömegek, illetve szervezetek ellenzéki politikai beállítottsága volt szálka a hatóságok szemében. Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány tett is egy utalást arra, hogy egy kisebbség nem zavarhatja meg a többség nyugalmát. Ez annyira szembetűnő, hogy még Fodor Gábor, Gusztos Péter SZDSZ-es országgyűlési képviselők is aggályosnak ítélték a hazai emberi jogi helyzetet.
– Először is nem „még Fodor Gábor is …”. Fodor Gábor és Gusztos Péter azok a politikusok, akik a legkövetkezetesebben kiállnak a szabadságjogok mellett. A rendőrség újra meg újra abba a tévedésbe esik, hogy politikai döntéseket hoz, holott erre semmiféle joga nincs. Ha egy szervezet alkotmányellenesen működik, az ügyészségnek megvan rá a módja, hogy kezdeményezze a bejegyzés visszavonását. De hamis indokkal megakadályozni egy tüntetést – jogállamban abszurdum. Hozzáteszem: a bíróság részéről is szánalmas, hogy a rendőri döntést helyben hagyta. Más kérdés, hogy a gyülekezési törvényt módosítani kellene.
– A liberalizálás vagy a szigorítás irányában képzeli el a változtatást?
– Természetesen nem úgy, hogy a törvény szabná meg, milyen felfogású szervezetek gyülekezhetnek a közterületeken. Vannak azonban olyan hibái a jogszabálynak, amelyek kétségtelenül nehéz helyzetbe hozzák a jogalkalmazót. Erre is példa a Vörösmarty téri „kendermagos” tüntetés. A törvény ugyanis nem mondja meg, mi a teendő, ha két szervezet egyazon helyre, egyazon időpontra kéri az engedélyt, pontosabban jelenti be gyülekezési szándékát.
– Imént pontosította magát, s bejelentési kötelezettséget említett.
– Igen, ezt nagyon fontos hangsúlyozni. A rendőrségnek a közhiedelemmel ellentétben nincs is engedélyezési jogköre. A demonstrálni szándékozóknak csupán be kell jelenteniük a tüntetés helyszínét, időpontját, a résztvevők várható számát, pusztán azért, hogy a hatóságok fenn tudják tartani a rendet, illetve jelezni tudják, hol számíthat a lakosság esetleg forgalmi torlódásra. A rendőrség legfeljebb azt mondhatja, hogy az adott helyen, az adott időpontban a tüntetés a forgalom aránytalan akadályozásával járna. Ha például traktoros felvonulást akarnának tartani az egyik híd teljes szélességében, akkor ezt meg lehetne tiltani, hiszen húsz traktor megbéníthatja a fél város forgalmát.
– A taxisblokád alkalmával, 1990-ben a kormányzat semmilyen eszközzel nem lépett fel a forgalmat megbénító úgynevezett polgári engedetlenségi mozgalommal szemben, s a Demokratikus Charta rendszeres tüntetései alatt sem csattant el nemhogy egy gumibot, de egy pofon sem az Antall-kormány idején. Most viszont sokszor „tornából felmentett” megjelenésű embereket vonszolnak el durván a rendőrök a helyszínről, sőt, még a bírósági tárgyalóterem elől is. Mi erről a véleménye önnek, a régi emberjogi aktivistának? Hiszen megvan a veszély, hogy az emberek hovatovább nem mernek majd politikai tüntetésen részt venni.
– A politikailag motivált beavatkozás, amíg nem kerül sor tettleges rendzavarásra, megengedhetetlen. De megengedhetetlen a „politikamentes” rendőri fellépés is, ha nincs rá konkrét, megnevezhető ok. Ezért érthetetlen, hogy a sajtó egy része, így a Magyar Nemzet is sokszor védelmébe veszi például a budapesti rendőrfőkapitány „zéró toleranciát” hirdető programját.
– Pontosítsunk: lapunk a köztörvényes bűnözőkkel szembeni határozott fellépést helyesli. A fokozott szigort velük szemben deklarálta a budapesti főkapitány.
– Nem a bűnözőket védjük, bár a rendőri bűncselekményekkel, a bántalmazással, kényszervallatással szemben a bűnözőket is védjük. Mindenekelőtt a járókelőket, az autósokat szeretnénk védeni az ellen, hogy a rendőr bármikor megállítsa őket, átvizsgálja a csomagtartójukat, a ruházatukat. A rendőrség a Kádár-rendszer gyakorlatát folytatja. Annak idején lex Demszkynek neveztük azt a minisztertanácsi rendeletet, amely felhatalmazta a rendőrt arra, hogy igazoltatás során átvizsgálja az igazoltatott személy járművét, öltözékét. A jogszabály ugyanis akkor született, amikor Demszky Gábor 1983-ban panaszt tett egy rendőrinek álcázott állambiztonsági akció ellen, amelynek során közlekedési ellenőrzés címén kipakolták a táskáját és elolvasták a táskájában talált levelet. 1984-ben Amerikában voltam, ott Lovas Istvánnal együtt fogalmaztunk meg egy angol nyelvű felhívást a lex Demszky ellen. Azt gondoltuk, hogy a rendszerváltás megszünteti ezt a képtelen jogszabályt. Ehelyett az 1993-ban elfogadott rendőrségi törvény szinte szó szerint átvette a kommunista pártállam rendeletét. Ennek alapján a rendőrség 2002-ben 1,3 millió igazoltatást hajtott végre, tízezrek csomagtartóját, bevásárlószatyrát, zsebét kutatták át.
– A rendőrség viszont nem önálló intézmény, Lamperth Mónika MSZP-s belügyminiszter irányítása alatt áll. A tárca vezetése pedig „határozott fellépésre” buzdítja a belügyi szerveket. Érzékelhetően helyeslik, ha „teszik a dolgukat” a politikailag másként gondolkodókkal, a „nyugalmat megzavarókkal” szemben.
– A rendvédelmi szervek fellépése kétségtelenül nagyban függ az aktuális politikától. Működésük azonban részben öntörvényű, s abból a pártállami szemléletből ered, hogy a rendőrségnek ellenőriznie kell az állampolgárokat, mivel az embereket potenciális bűnözőknek tekinti. Csakhogy ennek a szemléletnek az alapján legfeljebb a megszálló katonaság járhat el egy megszállt országban. Egy tüntetés résztvevőinek a bántalmazását természetesen elítélem – függetlenül a tüntetés politikai tartalmától. De elítélek minden bántalmazást, zaklatást, akár magyarokat, akár külföldieket, akár cigányokat, akár nem cigányokat érint. Ugyanakkor a rendzavarást nem menti a tüntetés politikai tartalma.
– Berkecz Máriát, a Millenáris Park volt igazgatóját annak idején megalázó, diszkriminatív testi motozásnak vetették alá, ám az emberjogi szervezetek tiltakozása akkor is elmaradt. Pedig nem valószínű, hogy például a K&H-ügy gyanúsítottjait hasonló, emberi méltóságot súlyosan sértő eljárásnak vetették volna alá.
– A politikai „kitolás”, a megalázás szándéka nyilvánvaló volt Berkecz Mária esetében. Ám ez nem elszigetelt eset. A fogvatartottak testi motozását mind a rendőrségi, mind a büntetés-végrehajtási törvény lehetővé teszi, és nem is kell különösebb indokolás hozzá.
– Mi a véleménye az úgynevezett gyűlöletbeszéd-törvényről, amelyet nemcsak a szakértők tartanak alkotmányellenesnek, de az SZDSZ parlamenti frakciójának egy része sem szavazta meg, s az Alkotmánybíróság elé kerül? Sokan azt látják, hogy a jogszabályi pontatlanságokkal lehetőséget teremt még az „államellenes izgatás” diktatúrabeli tényállásának felmelegítésére is, és súlyosan sérti a szólásszabadság alapvető emberi jogát.
– Mivel a szólásszabadság kétségtelenül az egyik legfontosabb alapjog, szerintem is kétes értékű törvény született. Azt gondolom, hogy a jelenlegi megfogalmazás nem jó, mert valóban többféle, a jogállamtól idegen korlátozásra nyújt lehetőséget. Úgy vélem azonban, nincs nyoma annak, hogy a politikai véleménynyilvánítást akarná a törvény üldözni. A közösség elleni izgatás elsősorban a nemzeti, faji, etnikai vagy vallási közösségek elleni uszításra, az őket sértő gyalázkodásra vonatkozik. Igen lényegesnek tartom, hogy a véleményalkotást csak akkor lehessen szankcionálni, ha az kifejezetten bujtogató, gyalázkodó jellegű. Egy európai jogrendbe illeszkedő törvényben a közösségnek is meg kell adni azt a jogot, ami azt az egyént megilleti, aki becsületsértés, rágalmazás miatt feljelentést tehet a hatóságoknál. Ezt a jogot kellene biztosítani a megsértett közösség tagjainak is. De nagyon fontosnak tartom, hogy a törvény azokat a közösségeket védje, amelyeknek tagjai nem szabad döntésük nyomán lesznek a közösség tagjai. A gyűlöletbeszéd elleni törvény tehát megítélésem szerint nem büntetheti azokat, akik szocialista vagy a manapság polgárinak nevezett meggyőződésük miatt szidalmazzák a másik csoport tagjait. A törvény azokat kell, hogy védje, akiket származásuk, hitük vagy éppen szexuális orientációjuk miatt gyaláznak. Ők ugyanis nem szabad elhatározásukból lettek e gyalázott csoport tagjai.
– Tehát ön egyetért azokkal, akik szerint Tamás Gáspár Miklós volt liberális filozófus gyűlölködő, agresszivitásra ösztönző szavaival szemben éppúgy fel kell lépni, mint a Tilos Rádió műsorvezetőjével szemben, aki kijelentése szerint minden keresztény embert kiirtana.
– A legkevésbé sem. Tamás Gáspár Miklós sommás véleményt nyilvánított egy bonyolult kérdésben, amelyről sokkal árnyaltabban kellene beszélni. De az, hogy valakinek nincs igaza, még nem bűncselekmény. Az uszító műsorvezető elbocsátása indokolt volt, a Tilos Rádió önkritikája nem mentesíti az állomást a komoly figyelmeztetést tartalmazó szankciótól. De a betiltás súlyosan károsítaná a szólás szabadságát. Egyébként a betiltást követelők tüntetése elég világossá tette, hogy miről is van szó. A Hír TV-ben Melocco Miklós beszéde közben egy tüntető jól hallhatóan azt kiáltotta: „Menjenek haza!” Kik? A Tilos Rádió munkatársai? És hová haza? Tudtommal valamennyien magyar állampolgárok. De ha valaki ebből sem értene, elgondolkozhat azon, mi indokolta az izraeli zászló elégetését. Ez az utóbbi egyébként szerintem egyértelműen rendzavarás, ami megalapozta volna a rendőri beavatkozást.
***
A Helsinki Bizottság finanszírozása.
A magyar demokratikus ellenzék a nyolcvanas évek eleje óta kapcsolatot tartott fenn az 1976-ban indult Helsinki mozgalommal, ám hivatalosan csak 1989 májusában alakulhatott meg. Céljaik szerint figyelemmel kísérik a nemzetközi emberi jogok magyarországi érvényesülését, és a közvélemény tájékoztatásán túl ingyenes jogi segítséget nyújtanak azoknak, akiknek emberi jogait, méltóságát megsértették. Tevékenységük egyik kiemelten fontos területe – a menekülők és más oltalomra szoruló külföldiek jogainak védelme mellett – a rendvédelmi szervek és az igazságszolgáltatás működésének nyomon követése. A Magyar Helsinki Bizottság nem részesül állami, költségvetési támogatásban, pályázatokon elnyert támogatásokból finanszírozza működését. Évek óta főként a Soros Alapítvány, a Nyílt Társadalom Intézet és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága nyújtja számukra a fenntartáshoz szükséges anyagi forrásokat. Magyarországon emberi jogi civil szervezetként tartják számon a Magyar Helsinki Bizottságon és a Társaság a Szabadságjogokérton kívül az Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központot (INDOK), a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványt, az Autonómia Alapítványt, a Nyílt Társadalom Intézetet, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodát és a Soros Alapítványt is. A kormányváltás óta ez utóbbiak közül egyik sem tartotta szükségesnek, hogy nyilatkozzon a magyarországi gyülekezési és szólásszabadság védelmében.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
