Eszme nélkül csak létezünk

Három napon át lebegett élet és halál mezsgyéjén Bauer Sándor 1969 januárjában a honvédkórházban. A tizenhét éves diák egy hétfői napon egy óra körül érkezett a Múzeumkertbe. Testére, ruhája alatt, szorosan lepedőt csavart. Táskájában benzinespalackokat vitt magával. A Nemzeti Múzeum lépcsőin lelocsolta magát, majd lobogó fáklyaként, kezében két nemzetiszínű papírzászlót tartva tiltakozott hazánk szovjet megszállása és a csehszlovákiai invázióban való magyar részvétel miatt. A szemtanúk közül néhányan megpróbálták kabátjukkal eloltani a lángokat, de csak akkor jártak sikerrel, amikor poroltóval lefújták. Ma harmincöt éve, hogy Bauer Sándor visszaadta lelkét teremtőjének.

Jan Palach cseh diák 1969. január 16-án Prágában lángra lobbantotta magát a Szent Vencel téren. A kórházba szállítás után még három napig küzdöttek az életéért az orvosok. Temetésén mintegy nyolcszázezer ember vett részt, kegyelettel adózva a hősnek, aki odadobta fiatal életét tiltakozásul a csehszlovákiai katonai bevonulás, „a baráti segítségnyújtás” és a „normalizációnak” hazudott kommunista megtorlás politikája ellen. A Párizsban megjelenő Irodalmi Újság 1969. február 1-jén megjelent számának első oldalán döbbenetes felsorolás adta tudtul az önkéntes tűzhalált választó tiltakozók névsorát: Január „20-án Pilzenben Josef Hlavaty 25 éves üzemi munkás; 21-én Znojmóban Josef Jaros 19 éves traktoros; 22-én Brünnben Miroslav Malinka 22 éves munkás és a leopoldovói börtönben Frantisek Bogyi fogoly; 23-án Levicén Jan Gabor 22 éves munkanélküli; 24-én Pozsonyban Emanuel Sopko 23 éves mechanikus” választotta a kétségbeesett tiltakozás e szélsőséges formáját. Ebbe a sorba illeszthető, hogy Budapesten – négy nappal Jan Palach önégetése után – Bauer Sándor autószerelő ipari tanuló, miután búcsúlevelet írt barátainak, a Nemzeti Múzeum kertjében, a Petőfi-emléktábla közelében felgyújtotta magát. Az azonnal meginduló rendőrségi vizsgálat fennmaradt dokumentumai szerint a lángoló testet eloltó személyek egybehangzóan beszámoltak arról, hogy Bauer Sándor tettével tiltakozott a szovjet megszállás és elnyomás ellen. Dobák László rendőr törzsőrmester jelentése szerint Bauer azt kiáltotta a Múzeumkertben: „Azért gyújtom meg magamat, hogy tiltakozzam a szovjet megszállás ellen.” A Budapesti Rendőr-főkapitányság politikai vizsgálati alosztálya január 22-én kelt határozatában Bauer Sándor tettéről megállapítja: „Ezzel az volt a célja, hogy ily módon tiltakozzon a szovjet csapatok Magyarországon tartózkodása ellen, illetve tiltakozásra másokat is felhívjon. Az eddig beszerzett adatokból az is megállapítható, hogy barátai és ismerősei körében a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokra, továbbá a Magyar Szocialista Munkás Pártra (sic!) és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt kormányra izgatás megállapítására alkalmas kijelentéseket tett.” Az édesapjának átadott határozat szerint a halálos ágyán kínok közt vergődő fiút őrizetbe veszik, mivel „szabadlábon hagyása esetén a köznyugalmat zavarná. Továbbá alaposan tartani kell attól, hogy szabadlábon való hagyása esetén a még fel nem derített és ki nem hallgatott személyekkel összebeszélve a bűntett felderítését megnehezítené.”
Ettől kezdve gőzerővel folyik a vizsgálat csaknem két hónapon át Bauer Sándor és társai ügyében. Kihallgatták szüleit, tanárait, barátait, iskolatársait, az autószerelő-tanműhely vezetőit és szerelőit, mindenkit, aki kapcsolatba került vele. Sem barátai, sem tanárai nem tudhatták azonban, hogy a legfőbb gyanúsított január 23-án hajnalban a honvédkórházban elhunyt. Osztályfőnökének kérdésére végül a rendőrség elismerte február 5-én, hogy Sándor meghalt. De minden felvett jegyzőkönyv úgy említi a nevét, mintha még élne. Temetését is szigorú rendőri biztosítással szervezték meg. Az időpontjáról szüleit csak egy nappal a temetés előtt értesítették. A szűk családon kívül senkit nem engedtek a ravatalhoz a temetőben cirkáló egyenruhás és civil rendőrök. A megjelenteken kívül nem is tudta senki, hogy Magyarország lángoszlopának földi maradványait kísérik utolsó útjára a hozzátartozói. A legvidámabb barakk vezetői féltek a temetéstől, szemük előtt lebeghetett a prágai tömegek képe, akik leróhatták kegyeletüket Jan Palach temetésén.
A rendőrségi vizsgálat során Bauer Sándor mellett terheltté nyilvánították két barátját, Berger Istvánt és Sabján Miklóst is. A vizsgálat során tartott házkutatások alkalmával lefoglalták Bauer Sándor búcsúleveleit, füzeteit, játéknyomdáját, egy bajonettet és egy gumibotot. Ezek voltak a tárgyi bizonyítékok. Barátainak az volt a „bűnük”, hogy Bauer Sándorral beszélgetve hallották annak kijelentéseit a szovjet elnyomással kapcsolatban, és ezt végül a hatóság „bejelentési kötelezettség elmulasztásának” minősítette. A két tizenhét éves fiút figyelmeztetésben részesítették 1969. március 17-én. Személyüket kutató-nyilvántartásba vették, amit csak három év múlva szüntettek meg. Bauer Sándor ellen a vizsgálatot csak 1969. március 19-én zárták le. A kádári rendőrállam tisztviselői nem tudták bizonyítani az államellenes ellenforradalmi összeesküvés paranoid vádját. Sem felbujtót, sem olyan személyt, aki előre tudott Bauer tervéről nem sikerült felderíteni, ezért e kizárólag politikai tiltakozásnak értékelhető önégetést, visszatérve a Népszabadságban publikált változathoz, öngyilkosságként állították be a későbbiek során. Erre vonatkozóan is szisztematikusan gyűjtöttek adatokat a kihallgatottak körében, és erre utalás történik a boncolási jegyzőkönyvben is.
Arra nézve, hogy milyen ember volt Bauer Sándor, két olyan bátor vallomást idézünk, ami cáfolja a hatóság öngyilkossági verzióját: „…kiegyensúlyozott, vidám fiúnak ismertem, édesanyjával nagyon szépen éltek együtt” – mondta el Kóris Erika a kihallgatáson. „Az órákon rendszeresen aktív volt, rendszeresen jelentkezett, és látható volt a felkészültségén, hogy iskolán kívül is foglalkozott az anyaggal, sokat olvasott. Nem emlékszem arra, hogy az iskolán belüli megnyilvánulásaiban bármilyen zavaros vagy helyesbítésre szoruló megnyilvánulása lett volna” – vallotta Szécsányi Oszkár történelemtanár.
Bauer Sándor osztálytársainak, tanárainak írott búcsúlevelében röviden kifejtette tettének indítékát:
„Mindenkit üdvözlök az osztályban. Minden diákot és tanárt. Azt üzenem, eszme nélkül nem él, csak létezik az ember. Harcoljatok úgy, ahogy azt én tanácsoltam. Tűzhalált halok, akárcsak az a csehszlovák fiatal, aki 16-án gyújtotta fel magát. Így tiltakozom az orosz megszállás ellen! Ne gyűlöljétek az orosz népet, nem az orosz proletariátus nyom el minket, hanem az orosz nacional bolsevik vezetés.”
Ma már tudjuk, hogy tűzáldozata visszhangra talált sok ifjú szívben, közülük többen börtönbe kerültek, mert egyik bűnük az volt, hogy 1969-ben egy tégladarabbal kiírták a Múzeumkertben Bauer Sándor nevét. Ott, ahol 2001 februárja óta emléktábla hirdeti a halált megvető bátorság, a hazaszeretet és a szabadságvágy el nem évülő példáját. Bauer Sándor tettével világosságot gyújtott sokak elméjében, hogy ne feledjék soha, az elnyomás és megfélemlítés eszközeivel élő e világi hatalmakkal az egyén végső kétségbeesésében is szabadon szembeszállhat.
Egy évvel Bauer Sándor halála után, 1970. február 13-án Erdélyben a Román Kommunista Párt brassói székháza előtt Moyses Márton székely fiatalember máglyája lobbant lángra, tiltakozásul az embertelen romániai kommunizmus ellen. Az 1960-ban hét év börtönre ítélt kolozsvári egyetemistát a tanteremből hurcolták el letartóztatásakor. Nyelvét a börtönben inkább levágta, semhogy a kínvallatások hatására esetleg elárulja társait. Verseit, kéziratait megsemmisítették. Lángoló testét eloltották. Szörnyű fájdalmak között három hónapig élt még. 1970. május 15-én véget értek számára az e világi kínok.
(Bauer Sándor ügyének dokumentumaiból olvasható összeállításunk az mno.hu honlapon.)