Euró: barátból ellenség

Visszaveti-e Magyarország gazdaságát a közös uniós fizetőeszköz bevezetése? Siessünk-e az eurózónába, miközben a hozzánk képest dúsgazdag Svédország – finoman szólva – elhárítja az ötletet, az eurós Ausztriában pedig kitört a schillingnosztalgia? Temessük-e a magyar forintot, s legyünk lelkes támogatói a nyugati pénznek? S egyáltalán: pártpolitikai tényező-e a nyugati fizetőeszközre való átállás kérdése nálunk?
Néhány hete ezek az euróval kapcsolatos álláspontok izgatják immár – az üzleti szféra kulcsszereplői mellett – a közélet formálóit is. Mielőtt azonban megkíséreljük a válaszadást, tekintsük át röviden az átállásra vonatkozó helyzet pillanatnyi állapotát, az úgynevezett konvergenciakritériumoknak való megfelelést, illetve azt, hogy a gazdaságunk milyen szegmenseire hat majd jelentékenyen a csatlakozásunk a nyugati valutazónához.
Magyarország az európai uniós integrációja pillanatában a Gazdasági és Pénzügyi Unió (EMU) tagjává is válik, de a közös valuta bevezetése alól felmentést kap mindaddig, amíg nem képes teljesíteni ennek feltételeit. Hazánk tudniillik kötelezettséget vállalt arra, hogy törekszik a maastrichti kritériumok teljesítésére, ami egyébként az ország érdeke is.
Melyek is ezek? Le kell szorítani a pénzromlást, továbbá csökkenteni kell a költségvetési deficitet, s két évet kell eltölteni a közös árfolyam-mechanizmusban (ERM–2). A gyakorlatban mindez annyit jelent: a magyarországi infláció nem haladhatja meg másfél százalékkal a legalacsonyabb devalvációt felmutató három uniós tagállam drágulási átlagát, továbbá a költségvetési hiány sem érheti el a GDP három százalékát. Igen fontos az is, hogy az államadósság nem szökhet fel a bruttó nemzeti össztermék hatvan százalékáig.
Megfelelünk-e az elvárásoknak? A magyar gazdaság teljesítménye sajnos csak az államadósság előírt GDP-arányos mutatóját képes produkálni. Ám jegyezzük meg, hogy a lécet ezen a téren is súroljuk: eladósodottságunk mértéke 2003-ban ugyanis 57 százalékra ugrott fel. A gondot természetesen leginkább a GDP 5,6 százalékát kitevő magas államháztartási hiány okozza, valamint a felpörgetett infláció. Sok javulásra persze az idén sem számíthatunk: Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter minapi bejelentése szerint az idei költségvetési törvényben meghatározott 3,8 százalékos hiány mértékét 4,6 százalékra növelik, miközben az infláció éves átlagban hét százalék lehet. Noha ugyancsak Draskovics jelentette be, hogy mielőbb csatlakozunk az ERM–2-höz, nem tudni, a magyar forint milyen árfolyamon ingadozik majd az euróhoz képest plusz-mínusz 15 százalékban a későbbiek során. Szakértők szerint az euró/forint középárfolyama várhatóan 272,50 lesz az ERM–2 rendszerhez való, az idén vagy jövőre esedékes csatlakozáskor. Az ezzel kapcsolatos, Reuters által készített felmérésben tizenkét banki elemzőt kérdeztek meg; a pénzintézetek közül a CIB, az ING Bank, az ING Investment, az OTP Bank, a Postabank és a Raiffeisen Securities került a megkérdezettek közé, a J. P. Morgan, a Citigroup, a CSFB mellett a Ceska Sporitelna, a Danske Bank és a Bank Austria elemzői is voksolhattak.
Ám térjünk rá, miként is hat a közös uniós fizetőeszköz bevezetése a gazdaság legfontosabb szegmenseire.
1. Tőkeáramlás. Az euróövezet létrejötte a működő tőke áramlására, a befektetésekre alapvetően jótékony hatást gyakorolhat. Az eurós tagállamok javára erősödhetnek ugyanis a beruházások, ugyanakkor ez visszafoghatja a tőkekivitelt a zónán kívüli országokba. Előnyösebb és olcsóbb lesz az eurós Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban gyárat létesíteni, mint Romániában vagy Bulgáriában. Az invesztorok számára eltűnik ugyanis a korábbi, két ellenkező nemű valuta átszámításából fakadó árfolyamkockázat, továbbá csökkennek a tranzakciós és likviditási költségek. De még ennél is kedvezőbb lehet a portfólióbefektetésekre gyakorolt hatás. A csatlakozó országok ugyanis átvehetik az uniós dél-európai tagállamok pozícióját a nemzetközi befektetők portfóliójában. Az üzleti ciklusok összehangolása, az úgynevezett értékpapírosítási folyamat felgyorsulása pedig kifejezetten ezt a területet preferálja.
2. Pénzügyi szektor. A várható pénz- és tőkepiaci folyamatok valószínűsítik, hogy a legnagyobb kihívással a bankoknak kell szembenézniük. Drága lesz a technikai átállás, módosul majd üzleti stratégiájuk, miközben a várható előnyök számukra látszanak a legcsekélyebbnek. Esetükben szükségessé válik a banki infrastruktúra (hardver, szoftver) teljes modernizálása, továbbá az alkalmazottak betanítása. Arról nem is beszélve, hogy a hitelintézetek elvesztik a valutaátváltásból és a kapcsolódó szolgáltatásokból származó jövedelmük egy részét.
3. Vállalati szféra. A magyarországi vállalkozások egyes csoportjait eltérően érinti az euróra átállás. A változás haszonélvezői a jelentős exporttevékenységet felmutató nagyvállalatok lesznek, viszont a kis- és a közepes vállalkozások komoly problémákkal szembesülhetnek. A kivitelből élő cégeknél szinte eltűnnek majd a tranzakciós és az ezek fenntartását szolgáló költségek, míg a tőkeszegény vállalkozásoknak át kell térniük a pénzügyi irányítás, a könyvvitel és a szerződéses kapcsolatok vonatkozásában egy teljesen új rendszerre.
Nagy kérdés, hogy az említett területek mellett az eurózónához csatlakozás miként is hat a makrogazdasági folyamatokra. A kép talán itt a legkedvezőbb. A magyar gazdaság növekedési lehetősége ma már egyértelműen összekapcsolódik az Európai Unióval, hiszen az export-importunk túlnyomó része a nyugati közösség tagállamaival bonyolódik le. S kiemelt jelentőségű, hogy ezen belül is döntő az EMU-tagok, elsősorban Németország, Ausztria és Olaszország súlya. Függetlenül attól, hogy a legjelentősebb piacunkat és partnerünket, Németországot recesszió sújtja, a magyar gazdaság Európa legkiszámíthatóbb s egyben leggazdagabb régiójával áll szoros kapcsolatban. Így a várható előnyök egyike, a külkereskedelem bővülése, az említett pénzügyi integráció elmélyülése, vagyis több működő tőke s olcsóbb hitelek összességében a hosszú távú növekedési ütem feltételeit teremthetik meg.
Emlékezetes, Medgyessy Péter miniszterelnök még tavaly júliusban jelentette be, hogy a forint helyett az euró 2008. január elsején válhat hazánkban hivatalos fizetőeszközzé. Szűk két hete a kormányfő ezzel szemben – miután nyilvánosságra hozta László Csaba menesztését a Pénzügyminisztérium éléről – Draskovics Tibort megbízta, hogy a magas államháztartási deficit tükrében vizsgálja meg, tartható-e az említett időpont. Napok óta csak annyit tudunk: nincs céldátumunk az euró bevezetésére. Márpedig ez egy ilyen nyitott gazdaság esetében egyöntetűen a hiteles gazdaságpolitika hiányát jelenti.
Itt lenne az ideje bizonyítani, hogy hazánkban létezik felelős kormányzás, és nem csupán a tehetetlenség, a sodródás, a lobbiknak kitett, egymásnak ellentmondó politikusi nyilatkozatok káosza uralkodik. Nem tudni azonban, meddig kell várni egy kiszámítható gazdaságpolitikát folytató országvezetésre. Ennek időpontja még bizonytalan. Csakúgy, mint az euró bevezetése.