Végső soron így is lehet fogalmazni: új szakaszához érkezett a jóléti rendszerváltás. Legfeljebb azon érdemes eltűnődni, hogy a szocialista vezérkar lendületes évindító tájékoztatóján elhangzottak nyomán milyen gondolatok születnek mondjuk a megemelt összegű közüzemi számlákat tanulmányozó választó fejében. Ha az „új szakasz” a választási ígéretek teljesítésének elhalasztását, utólagos értelmező lábjegyzettel való ellátását (nem mindenkinek jár a szórólapon egykor beharangozott juttatás, csak a rászorultak bizonytalanul körülhatárolt csoportjának), illetve megszegését (már bizonyosan volt lakossági gázáremelés – mi az hogy! –, és bizonyosan nem épül 2006-ig 820 kilométer új autópálya) jelenti, lelkük rajta. A peresztrojka előtti időket idéző retorikánál (új szakasz, változtatás az ütemezésen, fordulat stb.) nagyobb baj, hogy a jóléti rendszerváltás megváltozott körülményekhez igazított folytatásáról, a nagy rendszerek reformjáról és a szavahihetőség megtartásáról (!) szónokoló MSZP fogadkozásaiból egyelőre leginkább az elszánt koncepciótlanság sugárzik. Márpedig most valóban változtatásokra, alaposan átgondolt döntésekre és őszinte szavakra lenne szükség. A különféle szimpátiájú elemzők meglepő összhangban nyilatkoznak arról, hogy a tavaly tehetetlenül sodródó kormány a hazain kívül a nemzetközi bizalmat is elvesztette.
Ahhoz, hogy megértsük, miként jutott a koalíció (és az ország) idáig, érdemes dióhéjban összefoglalni a közelmúlt történéseit. 2002 választási év volt, így természetes, hogy akkor, kisebb részben a korábbi, döntő részben a jelenlegi kormánynak köszönhetően, a gazdaság teherbíró képességét jócskán próbára tevő jóléti intézkedések sora született. Az ígéretversenyt utcahosszal megnyerő és ezzel a kormányrudat megkaparintó MSZP az első időszakra vonatkozó vállalásait túlnyomórészt teljesítette, a részben emiatt jelentkező és felerősödő gazdasági válságjelenségek kezeléséhez azonban sem kész elképzelések, sem a megfelelő válaszokat kidolgozó tehetséges politikusok nem álltak (állnak) rendelkezésére.
Ha a kormányretorikát használva 2002 a jóléti rendszerváltás megkezdésének, 2004 pedig az ígéretek szerint a nagy reformok, az átütemezés éve, felvetődik a kérdés: miként jellemezzük a tavalyi esztendőt? Az előző év jóléti intézkedéseinek „áthúzódó hatása” kevés volt ahhoz, hogy az MSZP megőrizze tavaly ilyenkor a polgári oldalt még okkal demoralizáló hatalmas fölényét, ám a mostani nyilatkozatok azt is leleplezik: a tűzoltás jellegű megszorító intézkedések, a juttatások nyesegetése nem orvosolta a gazdaság bajait; az inflációra, a hiányra vonatkozó tervek nem teljesültek. A miniszterelnök kétszer, februárban az úgynevezett Európa-terv meghirdetésével és nyáron a szekszárdi hídon egy kínos elszólással emlékezetessé tett beszédével próbált új lendületet adni a kifulladni látszó kormányzati cselekvésnek és nagy ívű programokat útjára indítani – az eredmény a kormány közeli elemzők szerint is lesújtó. Nagy reformokról tavaly is sok szó esett, ám a koalíció csupán egy tehernövekedést nem ellensúlyozó, minimális szja-csökkentést és egy közjogilag érvénytelen jogszabályt tudott felmutatni a kórházak magánkézbe adásáról.
2003 a fényt foglyul ejtő fekete lyukhoz hasonlítható, hiszen tavaly semmilyen, pozitív jövőbeni változást megalapozó fontos kormányzati döntés nem született. Bármi történjék a következő időszakban, az értelmetlenül elvesztegetett esztendő hiányzik majd a végelszámolásnál a koalíciónak.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
