Cigány vagyok, árok partján születtem… – húzta legkedvesebb nótáját a prímás, Csirke Jenő társaival, Dodóval és Lukács Tiborral egyik este egy zugligeti kiskocsmában. A fájdalmas dalban benne volt a múlt és egy kicsit a kilátástalanság is. Mert ritkaság manapság cigányzenét hallgatni, együtt énekelni a vendégekkel, mint valamikor régen. Ez is csak azért történhetett meg, mert egy magyar értelmiségi úgy döntött, hogy szeretteinek születésnapját és névnapját cigánymuzsika nélkül nem lehet megünnepelni.
A magyar cigányzene kezd kihalni, és mi is lassan elmúlunk – kesergett Csirke Jenő, aki tízéves kora óta, azaz hatvan éve játszik klarinéton és hegedűn, ezt is édesapjától, nagyapjától tanulta. A kilenc gyerekből hatan lettek muzsikusok. Valamikor ez megbecsült mesterség volt. Az országban számtalan helyen, éttermekben, vendéglőkben, kerthelyiségekben, kiskocsmákban húzták el a vendég nótáját. Híres volt a Nyugati étterem cigányzenekara, ahol ma McDonald’s van, a Keleti pályaudvar százéves étterme is sok szép magyar nótát hallott. Ma itt sem lehet cigánymuzsikát hallani, mint ahogy az újjáépített Hotel Palace-ban vagy a híres Deák étteremben sem, ahol ma a Stex működik gépzenével. A Nemzeti Szállóban, a Metropolban, a Royal Szállóban is ritka vendég egy cigányzenekar. Ezek az éttermek általában hét-nyolc tagú bandát foglalkoztattak – mondta Csirke Jenő, de a rendszerváltástól fokozatosan szélnek eresztették őket. Többségük, a cimbalmosoktól, klarinétesektől a bőgősökön át a virtuóz hegedűsökig munkanélkülivé vált.
De hát nem lehet csodálkozni azon, hogy tehetséges cigányzenészek munka nélkül kóborolnak – érvelt Dodó, becsületes nevén Szigeti József, ha ezen helyek némelyikén, főként a hotelekben, egy vegyes saláta kilencszáz forintba kerül, kétezer forintnál kezdődik a főétel, és egy négyputtonyos Tokajiért tizennégyezer forintot kérnek el. Így a hazai vendég messze elkerüli ezeket a helyeket. A másik gond – vette át a szót Csirke Jenő –, hogy a zenészek után csaknem ötven százalék adót kell fizetni. Nincs az a vendéglős, az a szállodatulajdonos, aki ezt ki tudná gazdálkodni. Ezzel az állam gyakorlatilag megsemmisítette Magyarország egyik jelképét, a sokak által kedvelt cigányzenét.
Csirke Jenő huszonegy évig zenélt a Kulacsban, de körbeutazta a világot, és vitte jó hírünket Ausztráliától Portugáliáig, játszott Kínában és Oroszországban, fellépett Párizsban, a Moulin Rouge-ban is. Lukács Tibor a Rajkó zenekarnál kezdte pályafutását. 1979-ben New Yorkban a Lincoln Centert a fiatal cigányzenészek muzsikájával nyitották meg. Még nincs negyvenhét éves, de már munkanélküli, két gyermekét abból a pénzből tartja el, amit olykor a Száztagú Cigányzenekar fellépéseiből kap, vagy abból, amit a heti egyszeri játékért fizetnek a Duna korzón. Dodó, a klarinétos szerzeményeit Kovács Apollónia énekelte, de ő sem kell már senkinek, pedig száz nótája van, a Bál van a falumban kezdetű dalt rengeteg helyen adják elő. De szeretné ismét hallani a vendégektől, amikor már fél órát is játszottak, hogy valaki elkiáltsa magát: „Gyanta!” Azaz álljunk meg egy pillanatra, és igyunk a kiszáradt torokra egy pohár bort, hogy aztán újult erővel folytathassák a zenélést. Sajnos az ilyen kiáltás egyre ritkább, hiszen a vendég is szegényebb lett, kevesebb oka van a mulatozásra.
A Szeretni, szeretni, szerettelek kezdetű dal végén, most megint elkurjantotta valaki magát: „Gyanta!” A cigányok letették az asztalra a hegedűt, és mindenki fogta a poharát: – Éljenek az Andreák és Borbálák! – szólt meghatódott hangon a vendéglátónk. Jó felejteni, másra gondolni a cigánynak is ebben a budai kiskocsmában, ahol nemcsak a születés- és névnapot ünneplők élvezik a Monti csárdást, hanem az éppen betérők is rácsodálkoznak a bandára. És maradnak. De vajon hányan akadnak, akik a régi nótákat segítség nélkül végig tudják énekelni?
Bölcs ember volt a híres cigányzenész, Boros Lajos, akinek játékát egyszer meghallgatta a hazánkban vendégszereplő világhírű hegedűművész, Jehudi Menuhin a Mátyás-pincében. Menuhin is kezébe vette a hegedűt, és eljátszotta a prímás után ő is a darabot. A legenda szerint a végén Boros Lajos csak ennyit mondott: – A mester nagyon szépen játszik, de az asztalnál meghalna!
Egy kis gyanta kellene. Ne hagyjuk meghalni a cigányzenét!
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
