Mélyföld – így nevezni el egy országot: hallatlan lelkierőre vall. Költészettel reménytelenül megfertőzött országokban nem is ment volna át a közhasználatba ilyen tárgyilagos önmeghatározás: rossz előjelnek tartották volna a jövőre nézvést. A hollandok esetében azonban ez is nemzetemelő névmágia: mélyföld rendszerint nincsen magától, el kell rekeszteni, elhódítani a tengertől. Ahhoz pedig összefogásra van szükség, összehangolt tervre és akaratra, közös áldozatvállalásra. (S nem árt a háttérben azért egy kiterjedt gyarmatbirodalom sem.) De kell-e hozzá az erasmusi humanista örökség, kell-e a németalföldi festőknek, Rembrandtnak és társainak az elbűvölő földhözragadtsága? Bizonyára ez is, az is – de leginkább a történelmi léptékű nyugalom: egy gazdag országé, amelynek rég elzúgtak forradalmai.
Zsengébb korunkban, amikor a kontinens domborzati térképén ezt a mélyzöldfoltot tanulmányoztuk, azt képzelhettük: amit a tenger Velencében vagy másutt elhódít a szárazföldtől, azt a fapapucsos holland honfoglalók fondorlatos módon visszaveszik tőle. Ez volna az Európa-megmaradás törvénye. A dolgok persze jóval bonyolultabbak ennél: a korabeli Amszterdam éppúgy cölöpökre épült és lagúnákon közlekedett, mint az Adria gyöngye – az tehát, hogy ki hódít és ki veszít területet, mindig csak nézőpont kérdése. Hollandia ettől függetlenül számos szempontból érdemes a figyelmünkre. Most, amikor a regionális éllovas magyar földművelést és állattenyésztést hazai és külhoni politikusok együttes, megfeszített munkájával valószínűleg sikerült a félmúlt homályzónájába utalni, különösképpen érdekfeszítő, milyen sanyarú adottságokból csinálták meg a hollandok a földrész legvirágzóbb mezőgazdaságát. Szó szerint virágzó ez az ágazat, hiszen a szélmalmokkal ékesített tulipánmezők valóban nagy tömegben léteznek. De tarolnak a hagyományos műfajokban is: miközben a népességnek mindössze két-három százaléka szorgoskodik e tradicionális területen, folyamatos túltermelési sokkban képesek tartani a kontinens nyugati fertályát. S hogy a hitvány termőföldön, a csapnivaló klímában miként lehetséges ez? Hogyan tudnak akár a tulipánfronton is helytállni, ha másutt előbb szökken virágba a nemzeti kultúrnövény? Például úgy, hogy kiássák a hagymát, elhozzák a napsütötte Magyarországra, ahol beássák három napra, majd újra kiássák, hogy ismét beássák otthon – s ez a lelemény, hogy a magyar rónát természetes üvegházként alkalmazzák, négy-öt napos előnyt biztosít nekik konkurenseikkel szemben.
A hajós népek rugalmassága ismerhető fel ebben a mozgékonyságban – még akkor is, ha az érdekelvűség nem mindig párosul sziporkázó szellemiséggel. Szűkösen voltak a hajókon, s szűkösen a szárazon is – a közösség nemigen tűrt túlzott egyénieskedést, pláne öncélú önmegvalósítást. A holland polgár az évszázadokon át szépen gyarapodott, ette remek sajtjait, s itta sikerült söreit, de – eltekintve realista piktoraitól – viszonylag keveset tett hozzá az európai kultúrkincshez. Még legnagyobb filozófusuk, Spinoza is portugáliai zsidók gyermeke, aki csupán menedékre lelt a már akkor is befogadó Amszterdamban. A XX. században aztán számos területen behozták a lemaradást, de sokatmondó tény például, hogy a holland kabarékultúra lényegében az ott élő zsidóság humorára épül – igaz, abban összetalálkozik a paraszti dévajsággal, hogy teljes egyetértésben képesek csipkedni a belgákat. A holland identitási zavarok a mai napig tetten érhetők (viszonyuk a flamandsághoz csakúgy, mint a francia ajkú vallonokhoz vagy a németséghez kifejezetten ellentmondásokkal terhelt), s mindezt súlyosbítani látszik a koloniális múlt emléke. A hollandok Párizson kívül csupán Jakartában, Indonézia (a volt Holland India) fővárosában üzemeltetnek hivatalos kulturális központot, sokkal több gondot fordítanak azonban kereskedelmi képviseleteikre, sőt a futballdiplomáciára is. (Bár Cruyff és Neeskens ideje utólag aranykornak tűnik.) A bizonytalanság azonban a közerkölcsöket illetően, a szabadság és szabadosság mezsgyéjének kijelölésében is szembetűnő. Hollandia az az ország, ahol a prostitúció utcai kirakatokat, a marihuána élvezete pedig legális „kávéházakat” érdemelt ki magának; de az az ország is, amelynek egyes vidékein este tizenegy után nem tarthat nyitva szórakozóhely. Az az ország, ahol egynemű polgárok törvényesen házasságra léphetnek, és mások gyermekeit örökbe fogadhatják; de az az ország is, ahol a pártpolitikai program szintjére emelt idegenellenesség elképesztő támogatottságra tud szert tenni a hétköznapi globalizmustól megcsömörlött választói tömegek körében. A középkori mesevároskák, a békés biciklitársadalom felszíne alatt ugyanis meglepő indulatok fortyognak: úgy tűnik, hiába a módos élet, hiába az Európa-szerte legalacsonyabb munkanélküliségi ráta, a történelem Hollandiában sem ért véget. A tengerrel és az ismétlődő árvizekkel valahogy még csak-csak megbirkóztak, de kérdés: sikerül-e a hajdani honfoglalóknak (akár önmaguk ellenében is) visszafoglalniuk saját országukat?
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
