Időutazás az Ermitázsban

Szokurov Orosz bárka című filmjéről valószínűleg nem írtak még úgy, hogy ne említették volna: a film vágás nélkül készült, egy snitt, és vége. Nem kél versenyre a pergő ritmusú filmekkel, az Orosz bárkához képest Jancsó Miklós korábbi filmjei eszeveszett videoklipeknek tűnhetnek. Másfél óra csendes hajózás az orosz történelem és kultúra tengerén.

Nedbál Miklós
2004. 01. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Néhányan már korábban is láthatták hazánkban az Orosz bárkát, amit a 2002-es Titanic filmfesztiválon sikerrel vetítettek. A fesztivál szervezői korábban is elhozták Szokurov filmjeit, a kilencvenes évek elején a rendező betiltott dokumentumfilmjeiből válogattak. Szokurov a szibériai Podorvikhában született, s nem meglepő, hogy történelmi tablót készített, hiszen a Gorkij Egyetemen történelmet tanult, majd az Orosz Állami Filmművészeti Intézet hallgatója lett. Diplomáját 1979-ben szerezte meg, azóta több mint egy tucat nagyjátékfilmet és huszonöt dokumentumfilmet készített.
Az Orosz bárkának a szentpétervári Ermitázs ad helyet. A történet szerint idevetődik egy orosz rendező, aki találkozik egy francia diplomatával. Ám hogy ne legyen olyan egyszerű, a páros hol a XVIII. században, hol napjainkban bolyongja végig a világ egyik leggazdagabb, páratlan gyűjteménnyel rendelkező kulturális intézményét, az Ermitázst. A diplomata és a filmrendező „valós idejükben” is különböző korszakokba kerülnek, bepillanthatnak az orosz birodalom egykori uralkodóinak életébe, bálokban táncolhatnak, cárokkal találkozhatnak, a mellékhelyiségre rohanó Katalin cárnővel is összefutnak, huszonegyedik századi múzeumlátogatókkal beszélgetnek, s a francia diplomata az Ermitázs mostani igazgatójával is találkozik. A két férfi – a rendező, aki maga Szokurov, de egyszer sem tűnik fel a vásznon, csak a hangját halljuk – az időutazáson megvitatja a látottakat. Idegenvezetőnk, a művelt francia úr távolságtartóan, ám mégis csodálattal veszi sorra az Ermitázs alkotásait, s ismerkedik a múlt és jelen emberkéivel.
A forgatáshoz elég volt másfél-két óra, a stáb az Ermitázsba csak délutánra váltott jegyet, azaz a filmidő elvileg ugyanannyi, mint a néző moziban töltött ideje. Elvileg. Mert vágás ide vagy oda, a filmben rengeteg belső vágás van. Hol ráközelít egy-egy képre az operatőr digitális kamerájával, megpihen egy képen, míg a márki elemzi azt, vagy egy kézen áll meg, amíg van idejük a statisztáknak, a rendezőnek előkészíteni a következő jelenetet. Közben ugrálunk a végeláthatatlan, kacskaringós orosz történelemben, így a filmidő mégis kicsit több, mint kilencven perc – körülbelül háromszáz évvel. Az időt sikerült megfogni, meg nem is, megismerjük az orosz történelmet, meg nem is, érdekes a film, meg nem is. Fantasztikus, ahogyan Szokurov végigvezényelte e filmet, ahogyan a kamera táncol a bálozók közt, alig-alig áll meg néhány pillanatra, hogy továbblibbenjen a következő terembe, egy következő korszakba. Ugyanakkor nem árt egy jó adag türelem, nyugalom, kitartás is a nézőtől – de megéri a fáradságot. Orosz szakosoknak kötelező.
(Orosz bárka, színes, feliratos, orosz–német–amerikai film. Rendezte: Alekszander Szokurov. Operatőr: Tilman Büttner. Forgalmazza az SPI. )

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.