Kárpátalja ellenzékben

Tavaly májusban, hosszas viták után a kedvezménytörvény módosítását is tartalmazó zárónyilatkozat elfogadásával ért véget a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülése Budapesten. A dokumentumot három párt, illetve szervezet képviselője nem írta alá: Németh Zsolt a Fidesz, Ágoston András a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és Kovács Miklós a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) részéről. Az elutasítás oka az volt, hogy a kormány által javasolt változtatások eltértek a Máért korábbi ülésén elfogadott módosítási elvektől. „Mi ezt a kérdést elvi kérdésnek tekintettük, s nem az volt a döntő, hogy egyik vagy másik konkrét kedvezményben sikerül-e átmeneti ígéretet kicsikarni, hanem az, hogy sikerül-e a nemzeti jelleget megóvni; nem sikerült, a jogfeladásban viszont a KMKSZ nem lehet partner” – nyilatkozta a Máért-tanácskozás után Kovács Miklós. A fiatal kárpátaljai politikus korábban sem volt kedvelt vendég a szocialista–szabad demokrata körökben, de ettől a pillanattól kezdve végérvényesen feketelistára került. A döntés nyilvánvalóan már tavaly május 25-én, egy nappal a Máért ominózus ülése után megszületett: Kovács Miklóst büntetni kell. S mivel az igen egységes KMKSZ keretein belül nem volt kivitelezhető az elnök mellőzése, hát az egész szervezet ellehetetlenítése mellett döntöttek Budapesten.
Pedig nem akármilyen szövetségről van szó. A kárpátaljai magyarság 1989-ben alakult első s máig legnagyobb súlyú megyei szintű társadalmi-érdekvédelmi szervezetének mintegy harmincezer tagja van, programjában az önigazgatás megteremtése a cél, amit nemzetiségi önkormányzat vagy területi autonómia megteremtése útján kíván elérni. A KMKSZ révén Ukrajna függetlenné válása idején a magyarság kiemelkedő politikai szerepet játszott Kárpátalja társadalmi-politikai életében, nagymértékben járult hozzá az ország függetlenségéről döntő helyi népszavazás sikeréhez. Mint arról a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) honlapján olvasható jelentés is beszámol, a Kovács Miklós által irányított szervezet a kilencvenes években kidolgozta a nemzetiségi kulturális önkormányzat megalakításának és működésének tervezetét, 1999 decemberében pedig javaslatot tett egy olyan, az ukrán törvényekkel összhangban lévő önálló közigazgatási egység kialakítására, amely Tisza-melléki járás néven Beregszász központtal magában foglalná a kárpátaljai tömbmagyarság valamennyi települését. Arról már aligha a KMKSZ tehetett, hogy a kárpátaljai magyarlakta települések önkormányzatainak vezetői elvetették a szervezet javaslatát.
Kárpátalja kétségtelenül legfontosabb és legismertebb magyar szervezetére az első csapást akkor mérte a kormányzat, amikor az Illyés Közalapítvány központi kuratóriuma egyensúly-eltolódás címén egyoldalúan megváltoztatta a testület összetételét, miáltal abban az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és tagszervezetei kerültek többségbe. Ezt követően a KMKSZ, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola és a KMKSZ ifjúsági szervezetének képviselői felfüggesztették tagságukat a testületben. A második csapást nemrég a HTMH révén mérte Kovács Miklósékra a Medgyessy-kabinet. Döntés született arról, hogy Kárpátalján ezentúl az UMDSZ irányítsa a helyi státusirodák működését a KMKSZ helyett. A lépés előzményeként a kormány pénzhiányra hivatkozva bezárta kedvezménytörvény végrehajtását segítő státusirodákat. Ezután a HTMH közölte: az UMDSZ-t is be kívánja vonni az irodák működtetésébe. A KMKSZ elutasította a Budapestről minden különösebb indok nélkül diktált döntést, amire a válasz nem az egyoldalú lépés átgondolása volt, hanem az UMDSZ megbízásának újbóli megerősítése. Így, paradox módon, annak a szervezetnek a kezébe került a státusirodák irányítása, amelynek egyik képviselője a Máért tanácskozásán a hálózat felszámolását kezdeményezte.
Kovács Miklós az utóbbi hónapokban mindent megtett annak érdekében, hogy jobb belátásra bírja a kormányt, de legalábbis párbeszédre kényszerítse a Kárpátalján kialakult helyzetről. Több nyílt levél is érkezett a KMKSZ részéről a Miniszterelnöki Hivatal címére, az érdemi válaszok azonban rendre elmaradtak, a dialógusra való felhívás süket fülekre talált. Medgyessy Péterhez küldött legutóbbi levelében Kovács Miklós egy elvi alapokra támaszkodó viszonyrendszer kiépítését sürgette a magyar kormány részéről a kárpátaljai magyarság felé. Mint megállapítja, válságba jutott a budapesti kabinet illetékeseinek kapcsolata a KMKSZ-szel, s ennek oka a szervezetet ellehetetlenítő lépések egész sorozata. „Akárcsak az Illyés Közalapítvány alkuratóriumának esetében történt, az oktatási-nevelési támogatás rendszerének szétverése is jól bejáratott kárpátaljai intézmények leépítésével jár, és jelentősen megnehezíti a kárpátaljai magyar társadalom életét, meghasonlást okoz annak anyaországhoz való viszonyában” – írta Kovács Miklós.
A Budapestről irányított kárpátaljai kiszorítósdi lényege a fenti mondatban fogalmazódik meg. A történet ugyanis nem elsősorban a két ukrajnai magyar szervezet rivalizálásáról szól. A kormányzat arra hivatkozva tolja maga előtt a kijevi kormánypárt listáján parlamenti mandátumhoz jutott Gajdos Istvánt és az általa vezetett UMDSZ-t, hogy „a KMKSZ immár huzamosabb ideje nem tekinthető a kárpátaljai magyarság kizárólagos képviseleti intézményének”. Csakhogy ezt a megállapítást senki sem vitatja. Még az a Kovács Miklós sem, akit a kijevi hatalom – a „független” ukrán bíróság későbbi engedékeny rábólintása mellett – a legkülönbözőbb antidemokratikus eszközöket bevetve gátolt meg abban, hogy valóban szabad választások révén jusson képviselői helyhez. A magyar kormányzat azonban úgy képzeli el a kárpátaljai egyenlőséget, hogy a vezető szerepet valójában az UMDSZ-nek osztja ki. Ez történt az Illyés Közalapítvány alkuratóriumának összetételénél is, ahol az UMDSZ – tagszervezeteivel együtt – többségbe került. E sajátos erőkiegyenlítés után döntött úgy a KMKSZ és a hozzá közel álló szervezetek, hogy ilyen körülmények között nincs értelme részt venni a munkában. Akárcsak Erdélyben és a Vajdaságban, Kárpátalján is a 2002-es magyarországi kormányváltást követően erősödtek fel látványosan a magyar szervezetek közötti ellentétek. A Medgyessy-kabinet nemcsak saját kedvenceinek nyílt támogatására fordít energiát, de ezzel egy időben gyakorlatilag minden párbeszédet megszakít azokkal, akik megkérdőjelezik a határon túliakkal kapcsolatos ténykedésének egyes elemeit, vagy bírálják döntéseit.
A megközelítőleg kétszázezer fős kárpátaljai magyarság – amelyet a XX. század folyamán öt állam polgáraiként tarthattak számon anélkül, hogy kimozdultak volna a szülőföldjükről – hetven százaléka igényelt ez idáig magyarigazolványt. Aligha jelent ez a tény örömöt a státustörvényt nyirbáló anyaországi vezetésnek. Az ő szemszögükből Kárpátalja magyarsága most ellenzékben van.