Központi ülés

Eszkalálódni látszik a szocialista–Fidesz-vita törzshelyemen, a cinkotai Georgina elnevezésű ivóban is. A szónokok igen vehemensen érvelnek, néha cifraságok is belekeverednek a gondolatsorokba, de hát indulatok nélkül vitatkozni sem lehet a sorskérdésekről.
A tegnap délutáni központi ülésen magam is részt vettem, de csak sima megfigyelőként – nem árt, ha a krónikás rajta tartja ujjbegyét a nemzet pulzusán. (Medgyessy Péternek is javasolnám, ha éppen átutazóban itthon van.)
Különös délután volt. Odakint a jeges tél, idebent a forró indulat. A szomszédban lakó egyetemi magántanár cimborámmal üldögéltem az egyik asztalnál, aki ilyenkor már általában el szokott szenderedni, de most – a vita láttán, hallatán – váratlanul fölpattant, és lendületes szózatba kezdett. Hogy milyen borzasztó ez a sok hazudozás ennél a mostani kormánynál. Miközben szabad szemmel is látható, kitapintható, hogy égnek, mint a lódengyár, zuhannak az ilyen-olyan mutatók, ők szép hetyke kakasjárásban mászkálnak le meg föl, és saját vállukat veregetik.
Pillanatnyi csönd telepedett az ivóra, a résztvevők elgondolkodva belekortyoltak italaikba, majd fölállt a nagytarcsai kombájnos (onnét is idejárnak kultúráért), kicsit piros volt a feje (gondolom, nem a napszúrástól), s csípőre tett kézzel elkezdett a háromhatvanas kenyérről meg a kétforintos kolbászrólbeszélni. Hogy mennyi mindent köszönhetünk az elmúlt rendszernek, ő például fiatal lehetett akkor, most meg tessék, ni, hamarosan belelép a hatvanba.
Ezen a ponton aztán rettenetes vita keveredett, aminek csak az vetett véget, hogy Gábor csapláros olyat csapott a pultra, csak úgy rezegtek az elmosott korsók, poharak. Ekkor a központi ülés tagjai ismét inni kezdtek, s tán még most is isznak, ha rájuk nem tör a záróra.