Kukucska

A fotográfus a negatívon nem vette észre, csak a nagyításkor látta meg, hogy a pártás leányról készített fényképe életlen. Mintának megfelelt a felvétel, de a lánynak nem ajándékozhatott homályos képet. Pedig a menyecske a fotó fejében állt modellt. Bosszantotta az ügyetlensége, és átkozta a hivatásos kolozsvári fényképészeket, akik művészi felvételeikkel szinte elkényeztették a kalotaszegi embereket. Tíz perc is beletelt, mire elszállt a mérge, és eszébe jutott a kézenfekvő megoldás: fest neki egy portrét! Egyik vázlatát befejezi, s az lesz a fizetség.
Az asztalon álló boroskancsóhoz állította a képet, majd elővette az ecseteit. Hosszan nézte a szín előtt álló alak viseletét, a szemérmesség diktálta sajátos szabású ruhadarabokat. A csupa göngy pártát, szűk inget és mellényt. A szoknya olyan hosszú, hogy szinte teljesen eltakarja a lábakat, és egyben bő is, ezzel az alsótest vonalait palástolja. A szűk mellény a kebleket hivatott lelapítani, a hajat pedig a párta és a róla lelógó szalagok rejtik el. Még a nyak is „zárt zónába” tartozik, a gallér keríti.
A háttér egyenesen ronda, de jobb hely nem jutott. Igaz, nem számít, hiszen az alak a fontos, majd fest a háttérbe egy templomot vagy valami más épületet. Ilyesféle gondolatok jártak a fejében, amikor felfedezett még egy alakot a képen. Hatévesforma, kendős kislány kukucskált ki a leány háta mögül. Láthatóan azt szerette volna, ha őt is lefotografálja a bácsi, de rá nem volt kíváncsi az idegen. Pedig ott lábatlankodott a felnőttek között, és ragyogó nagy szemeivel kérlelte az úrfit, de hiába. Fájt is a szíve, hiszen barátnői büszkén mutogatták az iskolában a róluk készült felvételeket, csak ő maradt le a képekről. Ráadásul szülei észrevették, hogy nővére háta mögé settenkedett, ezért később meg is szidták.
És mit ad isten, a háttérben álló kislány képe éles, nem a főalaké! Ezen gondolkodott a festő, amikor bekopogott hozzá szállásadója, Ágoston Piciri János. Táviratot hozott neki. Meglepődött, hogy valaki itt, a távoli erdélyi faluban rátalált. De valóban az ő neve szerepelt a borítékon. Mr. Denis Gallovai painter, Hungary, Szilágy megye, Sztána község. A táviratban ez állt: „Erdély veszélyben, a szovjet hadsereg nyugatnak tart. Sürgősen gyere haza. Londonban biztonságban leszel. Szerető anyád.”
Hiába hallgatta nap mint nap az angol rádióadókat, csak most érezte meg a veszélyt. Az egyre vészjóslóbb hírek ellenére sokáig halogatta az indulást. Búcsúzáskor úgy érezte, hogy gyáva árulóként menekül, és odahaza soha többé nem tudott vidám sztánai embereket festeni.